Camilla élete

25.Rész

  Reggel a szokásoshoz képest nagyon hamar felébredtem.Még álmomban is azon agyaltam,hogy mit tudok tenni a költözés ellen,de nem jutott semmi használható az eszembe.Amikor felébredtem,ránéztem a telefonom kijelzőjére,ami éppen 07:30-at mutatott.Ezután körbenéztem a szobámban,és elgondolkodtam,hogy ennyi cuccot nem lehet elvinni,viszont itt minden fontos a számomra,és hiányoznának,de ha mégis összepakolok mindent,akkor ha hazajövünk nem lesz itt semmim,mert én amilyen hamar tudok,haza akarok jönni.Aztán gyorsan kikászálódtam az ágyamból,és felöltöztem,majd a fürdőszoba felé vettem az irányt.Megmosakodtam,fogat mostam,és megfésülködtem.Miután végeztem a reggeli teendőimmel lementem a konyhába valami reggeliért.Mivel nem találtam semmit a hűtőben,ezért eldöntöttem,hogy lemegyek a pékségbe és hozok valami friss péksütit.Felszaladtam az emeletre a táskámért,amibe beledobtam a telefonomat és a pénztárcámat,majd elindultam.A pékség nem volt messze,így hamar odaértem.Megvásároltam a reggelinket,és vissza is indultam.Mire hazaértem anyáék is felkeltek,így leültünk az asztalhoz,és megreggeliztünk.
-Anya! Pontosan miket is kéne összepakolnom?-kérdeztem,mert még mindig nem hagyott nyugodni ez a kérdés
-Hát főleg ruhákat,meg igazából amit szeretnél,apróbb dolgokat,emlékeket.Bútorokat nem,mert már mindent megvettük.csak a te szobádba nem,mert azt majd te rendezheted be,ahogy szeretnéd.Ruhákat is tudunk majd ott is venni,úgyhogy annyi cucc nem kell,mert ott mindent meg tudunk venni,és ha hazajövünk akkor legyenek itt is dolgaink.
-Értem.....Mikor indulunk?
-Este megy a gépünk.-válaszolta apa
-Oké,akkor én fel is megyek gyorsan pakolni és még be tudok menni a suliba a srácokhoz is.
Ezzel a lendülettel felmentem a szobámba és pakolni kezdtem.Próbáltam jó képet vágni ehhez az egész költözés dologhoz,de egyszerűen nem ment.Pár ruhát raktam a bőröndbe,amiket nagyon szeretek,mert hely sincs sok,és én szeretnék gyakran hazajönni,és akkor itt is kellenek majd a ruhák.A ruháim helyett inkább képeket csomagoltam a bőröndbe.Pár cipőt is bedobtam,a neszesszeremet is elraktam,telefontöltő,ilyeneket,valamint két plüsst.Az egyik egy plüssmaci,ami a kezében tart egy szívecskét,azt Liamtől kaptam.A másik pedig egy kis plüsskutya,amit Angie adott még a 10.születésnapomra.A kézipoggyászba raktam a telefonomat,pénztárcát,az irataimat,a laptopot,fülhallgatót,és a fontosabb dolgokat. Viszonylag időben végeztem ezzel is és úgy döntöttem,hogy bemegyek a suliba elköszönni mindenkitől.El is indultam,de nem siettem,inkább nézelődtem.A parkba érve annyi emlék tőrt felszínre,ahogy látni a sulit,a bárt,a fák,a padok,a fű ahol piknikezni szoktunk....éreztem,hogy könnyek gyűlnek a szemembe,de nem engedtem utat nekik.Gyorsan letöröltem,és továbbmentem a Studioba. Ahogy beléptem,rögtön megpillantottam Liamet.Odamentem hozzá,és mivel suliban vagyunk megpusziltam és szorosan megöleltem.Együtt mentünk be az osztályba,ahol pont osztályfőnöki órára készültek a többiek,így én el tudtam mindenkitől búcsúzni.Óra után Angie futott oda hozzám.
-Mikor megy a gépetek?
-Este.
-Az pont jó,akkor tanítás után találkozzunk a parkban.oké?
-Angie,mire készülsz?? Kérlek ne szervezzetek semmilyen búcsú dolgot,oké??
-Persze,rendben,de akkor eljössz ugye?? Beszélni szeretnék veled!
-Aha....mondtam,majd megöleltem és elindultam haza.Azaz indultam volna,de úgy döntöttem,hogy elköszönök a kedvenc tanáraimtól.Ez sikerült is,megtaláltam Isit,Gregoriot és Betot is.Felmentem az igazgatóiba is,hogy elköszönhessek Antoniotól is,ő mindig nagyon kedves volt velem,és mindenkivel.Azt mondta sajnálja,de sok sikert kívánt.Bementem a bárba is,és elköszöntem Lucatól.
Aztán hazafelé vettem volna az irányt,de már annyi idő volt,hogy vége volt a mai 5 óránknak,és mennem kellett a parkba Angiehez. Ő már ott ült az egyik padon Liammel.
-Sziaa,már azt hittem el sem jössz!-köszönt Ang
-Sziasztok!Na,miért kellett idejönnöm?-kérdeztem lényegre törően.
-Emlékszel arra,amikor Francesca szülei akarták,hogy költözzenek vissza Olaszországba év elején?
-Igen,de ne is erőltesd magad Angie,költözünk....
-Na,akkor mi mit csináltunk??! Apukáját behívtuk a Stúdióba és lejátszottunk neki,egy videót,hogy a lányának ez az élete,és igaz,akkor még el kellett mennie.Violetta a parkban szomorkodott,hogy legjobb barátnője elment,amikor hátulról valaki megfogta a vállát,aki nem más olt mint Francesca!A szülei szíve meglágyult a videó alatt és a sok kérlelés miatt és megengedték,hogy itt maradjon,és azóta is itt van! Ki kell próbálnunk!

-Angie,már próbáltam mindent,de hajthatatlanok,és felesleges fáradozni,nem engedik....és ne is fájdítsuk a szívünk!!-mondtam-De az nem lehet,hogy a legjobb barátnőm,sőt a testvérem elköltözzön csak úgy!!!-folytatta,majd megölelt és kitört belőle is a sírás.Miután összeszedtük magunkat,én folytattam a mondandóm:-Ti vagytok a két legfontosabb ember az életemben: a legjobb barátnőm,akit igazából a testvéremnek tekintek,és az a fiú,akire először még csak barátként tekintettem,és most pedig nélküle el sem tudnám képzelni az életemet.Nagyon szeretlek titeket,és köszönöm,hogy vagytok nekem.A távolság nem fog közénk állni,ígérem nektek!Amikor csak tudok hazajövök,és ti is eljöttök hozzám,és amennyire csak tudom,próbálom befolyásolni anyuékat,hogy had költözzek vissza,csak most egy kicsit hagyom őket,hogy megtudjam mire ez a nagy sietség!-Mi is szeretünk!-mondták egyszerre és megöleltük egymást.Hazakísértek,és a ház előtt búcsúztunk el egy időre egymástól,de nem végleg.Az idő annyira elszállt,hogy már a búcsúzkodásra alig maradt idő.Így nagyon szorosan,mint még soha megöleltem Angiet.Liamet is nagyon szorosan átöleltem és megcsókoltam.Majd könnyes szemmel bementem a házba,ahol a bőröndjeim már lent vártak,anyuékkal együtt,mivel indulni kell a reptérre.Felszaladtam a szobámba a táskámért,majd az ajtóból visszanézve egy utolsó pillantást vetettem a szobámra.Mire leértem a taxi már várt.Beültem hátra az ablak mellé.és könnyes szemmel néztem a házunkra,majd elindultunk.Még integettem Angienek és Liamnek,akiket utolértünk.Néztem a szűk kis utcákat,ahol nap mint nap elhaladtam,elmentünk a park mellett is,ahonnan látszik az életem központja:a Stúdió,a Bár és maga a park.Mire észbe kaptam már a Buenos Aires-i repülőtéren voltunk.Becsekkoltunk,majd leültünk,mert a gép indulására még várni kellett. Körbenéztem a teremben,néztem a menetrendeket,az embereket,a legtöbbjük boldog,kivéve én,de vannak akik búcsúzkodnak,de mégis van egy kis mosoly az arcukon,de nekem semmi jó kedvem sincs az utazástól. Vége ez eddigi életemnek,most egy új városba költözök,új emberek vesznek majd körül és új iskolába kell mennem,ahol nem énekelhetek és táncolhatok,pedig ezeknél jobban semmit nem szeretek.Gondolkodásomból anya lágy hangja rántott vissza a valóságba:-Camilla,gyere! Bemondták,hogy megkezdhetjük a felszállást!