a lépcső fele indultam.
gyorsan szedtem a lépcsőfokokat, míg elértem az első emeletet.
végig futottam a szobák ajtaját nézve.
de itt csak 1-10-ig voltak számozva.
így mentem még egy emeletet.
és végre megtaláltam.
19.-es korterem
beteg neve: Luke Robert Hemmings
ezek álltak az ajtón.
gyönyörű neved van
bekopogtattam, majd be is léptem.
Luke egy fehér ágyon feküdt és éppen aludt.
“jó napot!” – köszöntem a szobában levő orvosnak.
“szervusz!” – mosolyodott el. – “ismered a fiút?”
“igen” – nyeltem nagyot. – “ő a.. barátom”
bólintott.
egy kis széket odahúztam Luke mellé, s leültem.
lassan elkezdtem simogatni arcát.
az orvos kissé furán nézett, de nem érdekelt.
kinyitotta szemeit, mire elmosolyodtam.
az a nagy kékség annyira gyönyörű.
“mi lett vele?”
“amnéziás lett” – válaszolta.
“vagyis?”
“kiestek fejéből az elmúlt események, emlékek, bizonyos személyek..”
“és mennyi idő kell, hogy visszatérjenek?” – kérdeztem gombóccal a torkomban.
“a régebbiek közül már semmi sem fog. elég erősen beütötte a fejét..” – sóhajtott.
“két hetet kell várnunk, hogy lakhelye, és egyéb személyes dolgai eszébe jussanak”
“értem” – haraptam be alsó ajkamat.
“mr.Buster!” – nyitott be a szobába egy nővér. – “várja önt egy beteg, a szomszéd teremben!”
az orvos a nővérrel együtt kiment.
én pedig kettesben maradtam Lukeal.
felült az ágyán, és engem kezdett el nézni.
azonnal zavarba jöttem, így kérdeztem valamit.
“tudod, hogy én ki vagyok?”
de barom vagy, Ashton!
a suliban is csak a padtársa voltál.
honnan ismerne?
“nem” – jött az egyszerű válasz.
YOU ARE READING
roses ➳ lashton
Fanfiction❝ - volt már olyan, hogy egy fiúnál többet éreztél, mint barátság? - szinte minden nap azt érzem veled kapcsolatban.. ❞ {szándékos kisbetűírás} © honeycl0uds
