51.

462 52 7
                                    

másnap korábban megébredtem; luke még mély álomban aludt mellettem.

aranyszínű tincsei borzosan homlokába hullottak, szemei gyengéden lecsukva pihentek.

rózsaszín ajkai elnyíltak egymástól, s mint minden reggel, alsó ajka most is kissé meg volt duzzadva.

kívántam ajkait

minden egyes pillanatban egyre jobban vágytam bódító csókjára

közelebb húzodtam hozzá, és lágy puszit leheltem ajkaira.

nehezen bírtam ki, hogy ne kezdjek heves csókolózásba, de nem akartam felkelteni.

egy kis ideig forgolódtam még az ágyban, hátha vissza tudok aludni, de nem jött álom szemeimre.

így nehezen kikászálódtam az ágyból, és elbotorkáltam a fürdőszobáig.

a nagy tükör elé lépve ásítva vettem szemügyre magam, ahogy minden reggel általában.

barna hajam kócosan kósza tincsekben elég összevissza állt, szemeim alatt sötét karikák húzódtak.

ajkaim duzzadtak voltak, borostám pedig nem annyira volt észrevehető.

a hajkeféért nyúltam, hogy segítsek valahogyan a fejemen levő szénakazalon, amit amúgy hajnak hívnak.

amint lassan fésülni kezdtem, hirtelen észrevettem valamit a homlokomon. félrefésültem a tincseket, hogy jobban láthassam.

egy hatalmas (legalábbis nekem annak tűnt) pattanás terpeszkedett fejemen, ami inkább kis vulkánnak nézett ki mint ami volt valójában.

undorodva próbáltam hozzányúlni, de inkább abbahagytam s ráfésültem pár tincset, hogy eltűntessem valamennyire.

miután sikerült ezt valahogyan megcsinálnom, fogat mostam és gyorsan letusoltam.

a szobába osontam, ahol magamra kaptam egy fekete boxert és felvettem sötétszürke köntösömet.

luke továbbra is békésen aludt, szinte az egész ágyat elfoglalva, kihasználva az üres helyemet.

csak elmosolyodtam az édes látványon, ahogy két karjával magához ölel egy párnát és fejét abba nyomja.

a konyhába mentem, hogy elkészítsem a reggeli kávéinkat.

ehhez a tevékenységhez nagy segíséget nyújtott a szeretett kávéfőző.

kávét tettem a gépbe, majd forró vízet töltöttem s elindítottam a masinát.

elvettem két egyszerű fehér bögrét, a cukrot és a tejet. a bögréket a géphez tettem, a többit pedig az asztalra.

miután mindkét bögre megtelt kávéval, azt asztalra tettem őket és kivettem két kiskanalat.

a szobából mocorgást hallottam, majd luke álmos hangja ütötte meg fülemet.

"hol vagy, ashy?"

alsó ajkamba haraptam ahogyan a jól ismert becenevemen szólított, és a szobába siettem.

a fiú az ágyon ült, majd ahogy meglátott szélesen elmosolyodott.

odaléptem hozzá, s feneke alá nyúlva felemeltem, ő pedig lábait derekam köré kulcsolta.

"jó reggelt, kicsi lukey" nyomtam puszit ajkaira.

"a reggelek csak veled jók"

egy széles mosolyt küldtem felé, s nyakát kezdtem el puszilgatni. egy-egy helyen picit jobban megszívtam, mire ő pár nyögést hallatott.

"nem kéne már most felizgatnod" - hallottam hangján, hogy mosolyog, így újra felnéztem rá.

"csináltam kávét"

szemei felcsillantak, én pedig óvatosan elindultam vele a konyha irányába.

leültettem egy székre, és eléje toltam az egyik bögrét.

én vele szemben ültem le az asztalhoz, s elvettem a másik bögrét és a tejet.

"mit szeretnél ma csinálni, babe?" - kérdezte, miközben belekortyolt kávéjába.

"igazából mivel esős idő van és hideg, arra gondoltam, hogy maradhatnánk bent mondjuk filmet vagy sorozatot nézni összebújva, meg betakarózva meg.." - magyarázás közben ösztönösen beletúrtam hajamba.

"ashy?" - kérdezte a velem szemben ülő fiú vigyorogva.

"igen?"

"szarvad nőtt?"

először értetlenül néztem rá, majd leesett, hogy a pattanásomra céloz.

"nemár, ne pimaszkodj" - játszottam a sértődöttet, és pár tincset gyorsan homlokomba simítottam.

elnevette magát, ami számomra édes angyali nevetésnek tűnt így a reggeli órákban.

"de amúgy, nekem is megfelel ez a program" - harapott bele alsó ajkába, majd beletúrt szőke tincseibe.

gyomrom rögtön görcsbe rándult, és igyekeztem uralkodni magamon, hogy megelőzzem a testem minden kikivánkozó reakcióját.

"a-akkor megbeszéltük"

a kávézás többi része szótlanul zajlott, amit egy hirtelen kopogás hangja zavart meg.

///////

yay, végre új rész 🙋
hatalmas köszönettel tartozom nektek a 40K nézettség és 4K szavazat miatt! ❤
elmondhatatlanul boldog és hálás vagyok nektek 😊
köszönöm minden egyes olvasómnak, imádlak titeket! 💗

roses ➳ lashtonOnde histórias criam vida. Descubra agora