43.

758 86 7
                                    

az ágyban maradtam, míg szólt ashton, hogy kész a kaja.

ajkamat harapdálva néztem a földön heverő boxeremre.

felvegyem vagy ne?

végülis, ashton is egy szál semmiben ment ki..

"mondom, kész a kaja!" - kiáltotta újra.

kiugrottam az ágyból, és magamra ráncigálva az említett fehérneműt siettem a konyhába.

ashton a konyhaasztalnál ült, előtte egy nagy tál ínycsiklandozó spagetti, villa, kés.

vele szemben pedig egy üres szék és ugyanezek a tárgyak.

megnyaltam ajkamat, és leültem a székre.

szó nélkül nekiláttam, hisz elég éhes voltam már.

először ashton vigyorogva nézte ahogyan eszem, majd ő is csatlakozott

isteni volt a főztje.

mikor végeztem az utolsó falattal is, elégedetten néztem a velem szemben ülő fiúra.

"úristen, ez rohadt finom volt."

ez a mondat ajkaiból csak mégszélesebb vigyort váltott ki.

felálltam, és elvettem tányérjainkat, azzal az indokkal, hogy elmosogatok.

a kagylóhoz léptem és megengedtem a vizet.

elvettem a szivacsot, tettem rá a mosószerből s lassan súrolgatni kezdtem a tányért.

hallottam a szék nyikorgását, ami tudatta velem, hogy ashton is felállt az asztaltól.

izmos karjaival átkarolta derekam, miközben fülemhez hajolt.

szaporábban vettem a levegőt közelsége miatt.

"meg tudnám szokni, hogy egy szál boxerben flangálsz előttem, babe. annyira beindít.." - suttogta.

elzártam a vizet, s lassan ashton felé fordultam.

mesztelen hosszára néztem, mire kezével elkapta onnan fejem.

"ha kiváncsi vagy rá, újra meérezheted magadban, ha akarod.."- a mondat végén gyengén ajkába harapott, mire nagyot nyeltem.

nyakamhoz hajolt, s azt kezdte apró puszikkal behinteni.

apró sóhajokkal díjaztam tettét, de mikor a kulcscsontomnál levő vékony bőrt megszívta felnyögtem.

"ez az, babyboy, hadd halljalak!"

egyik kezével hasam cirógatta, majd lassacskán lennébb és lennébb haladt.

boxeremben dudorodó férfiasságomat kezdte kényesztetni, mire nagyot nyögtem.

"csinálj már..valamit mert nem.. bírom.."

a fiú bólintott, majd lassan letérdelt elém.

két ujját boxerem szélébe akasztotta, majd kínzó lassúsággal húzta le azt rólam.

ajkamat erősen harapdáltam, hogy ne nyögjek fel, amint simogatni kezdett.

abbahagyta kínzásomat, majd lassan szájába vezette hosszomat.

akaratom ellenére is felnyögtem.

lassan mozogni kezdett, ami nagy sóhajokat váltott ki belőlem.

kezeimmel haját markolásztam, s egy-egy tincset jobban meg is húztam.

a fiú begyorsított, így hamar elértem a csúcsot.

"ash..ashy.." - nevét sóhajtva élveztem el.

levált rólam, majd felegyenesedve fejét mellkasomnak döntötte.

kezemmel hátát kezdtem simogatni.

"szeretlek, babe" - suttogta.

"én is szeretlek" - mosolyodtam el.

hirtelen fény világított be a nappaliban levő nagy ablakon.

ezt egy hatalmas dörgés követte.

majd az egész házra sötétség borult.

a néma csend miatt pedig hallani lehett a zuhogó eső hangját.

roses ➳ lashtonWhere stories live. Discover now