~ 25.rész ~
Sóhajtottam egyet és megszólaltam.
- Én is téged.
- M..mi? - nézett nagy szemekkel.
- Talán amióta találkoztunk éreztem valamit. Igaz, hogy legjobb barátom vagy..és ezért sosem mondtam semmit. Nem is gondolkodtam róla. Amikor Luke betoppant az életemben, nagy döntés előtt álltam. Rengeteget gondolkodtam. Talán azért mentem bele ebbe az egészbe vele, mert nem akartam, hogy tönkremenjen a barátságunk. - meséltem neki.
- Ettől nem fog. - simított végig arcomon.
- Attól még féltem. - mosolyodtam egy halványan.
Ajkait enyémre tapasztotta, forró csókban részesített. Ahogy lehunytam szemeim egy könnycsepp legördült arcomon . Tényleg szereted, vagy csak megsajnáltad? - jött elő az a hang a fejemben. Szeretem.
****
Reggelre mellette ébredtem. Ruhástól elaludtunk az ágyamon. Figyeltem, ahogy békésen alszik. Erről Luke jutott eszembe, amikor figyeltem hogyan alszik. Megráztam fejem, hogy elfelejtsem Luke-ot és a mellettem fekvő Ash-re összpontosítottam. Lélegzetei lenyugtattak, ahogy egyenletes szívverései is. Kicsit felültem, amire felébredt.
- Hova mész? - nyitotta ki szemeit mosolyogva.
- Sehova. - simítottam meg puha arcát.
Majd újra hozzábújtam és nyomtam egy puszit arcára.
****
Elmúlt 3 nap. Luke azóta sem jelent meg. Nagyon kezdek kiakadni, hogy hova tűnt el. 3 napig nem ivott és nem evett?! A szüleit is értesítették már, azok is nagyon megvannak ijedve és épp ide tartanak. Mit mondok nekik? Hogy a fiúk miattam tűnt el?
- Hercegnő, nyugodj már. - mondta Ash, aki az ágyamon ült. - már kezdek szédülni, ahogy össze-vissza sétálsz.
- Hogy nyugodjak meg? - dobtam le magam az ágyra. - Luke eltűnt.
- Miért izgat ennyire? - vont kérdőre.
- Azért, mert miattam tűnt el. Nem tudok nyugodtan ülni úgy, hogy tudom, hogy miattam eltűnt egy gyerek. - mondtam idegesen.
- Nem a te hibád. - simogatta meg karom.
- De igen, az én hibám. - keltem újra fel és megint le-föl sétáltam a szobában.
- Úgyis megtaláljuk. - mondta.
- Én ezt nem bírom. - mondtam és kirohantam a faajtón.
Hallottam, ahogy Ashton a nevemet kiabálja, de pillanatnyilag nem izgatott semmi, csak Luke. Most miattam van ott bent valahol. Megálltam a hatalmas erdő előtt és nagyot nyeltem, majd előre mentem. Talán a tónál lenne? Nem hiszem, túlságosan feltűnő hely. Vagyis nekem. Már egy jó ideje sétálok az erdőben, de Luke-nak semmi nyoma. Csak a madarak csiripelése vízhangzik és a levelek susogása hallatszik lábam alól akármikor lépek. Fogalmam sincs merre menjek. Azt sem tudom hol vagyok. Azt hiszem eltévedtem. Vettem egy nagy levegőt és fújtam egyet. A hideg levegő alaposan körbejárta tüdőmet, szinte köhögni kezdtem tőle. Hideg volt. Nagyon. Majd újra csak a titkos helyünk jutott eszembe.
- Megnézem a tónál. - mondtam magabiztosan és elindultam a titkos úton.
Odaérve félrehajítottam lassan azt az ágat, ami eltakarja ezt a csodás helyet és átmentem. Körülnéztem, de Lucas sehol sem volt. Idegesen hajamba túrtam. Könnyeimnek újra utat engedtem és néztem a gyönyörű tájat. Lassan odasétáltam a tóhoz és néztem a távolba. Mivel fáztam ebben az egy pólóban keresztbe tettem kezeim és ott álltam, mozdulatlanul.
- Miért vagy itt? - hallottam egy ismerős rekedtes hangot, ami hallatára összerezzentem.
Lassan mellém sétált és egy pulcsit tett a hátamra. Rögtön felé fordultam. Szemei vörösek voltak. Talán a fáradságtól, vagy a hidegtől. Vagy esetleg a sírástól?!
- Hol voltál? - szólaltam meg olyan halkan, hogy én alig hallottam, csodálom, hogy ő hallotta.
- Itt.
- Miért? - néztem rá.
- Szeretek itt lenni. - vont vállat és leült a fűbe.
- Aggódtam érted. - ültem le szembe vele.
- Jó vicc. - nevetett fel cinikusan. - Ashton jól van? - kérdezte ezúttal kedvesen.
- Miért érdekel? - ráncoltam homlokom. - te verted agyon.
- Mit mondott? - kérdezte.
- Amióta beverted a száját, azóta alig beszél akármiről is. - forgattam szemeim.
- Jó, akkor nem kell elmondd. - emelte fel a hangját unottan.
- Látom ez a 3 nap alatt sem gondolkoztál azon, hogy változz. - ráztam meg a fejem.
- Minek?
- Minek? - nevettem fel gúnyosan. - így soha senki nem fog szeretni.
- Én nem kértem, hogy szeress belém. - vont vállat nevetve.
- Ki mondta, hogy szeretlek? - nevettem.
Miért nevettem? Igaza van. Nem, nincs igaza. Ashton-t szereted. - szólalt meg a hang a fejemben.
- Ugyan már. Látszik, hogy oda vagy értem.
- Aha, persze. Francokat. - forgattam szemeim.
- Akkor most miért is vagy itt? - vont kérdőre.
Miattad vagyok itt, te idióta. Oh, bár tudnád.
- Jó, akkor megyek is. - álltam fel és elindultam.
- Bella..- szólt utánam, amitől akaratlanul elmosolyodtam.
Tudtam, hogy nem hagy csak úgy elmenni.
- A pulcsim.. - mutatott a hátamon lévő ruhadarabra amikor megfordultam felé.
Mégis egy nyomorék.
- Rohadj ketté, Hemmings. - vágtam hozzá a pulcsiját és nagy léptekkel indultam ki az erdőből, amiből végül futás lett.
