Az éjszaka rabja [befejezett]

Meghaltok (part 2/2)

Meghaltok (part 2/2)

Vad vérengzésbe kezdtem. Nem érdekelt, hogy ki micsoda és hogyan könyörög az életéért. Széttéptem, lecsapoltam, megsemmisítettem. És minden percét élveztem. A vér fröccsent, az áldozat meghalt. A vámpír pedig örömmámorban úszott. Na meg vérben, persze. Hogy miért élveztem ennyire? Tudjátok milyen, amikor egy régóta elfojtott érzés felszínre tör? Felbecsülhetetlen. Elszabadul, utána pedig megállíthatatlan. Bennem most a vérengzés tört fel. A vágy, hogy öljek. Már mindenkivel végeztem, csak az a férfi maradt, de sehol sem láttam.
- Bújj elő, édeske. – incselkedtem. – Itt van a mami és csak rád vár. Hadd tépjelek szét. A társaid nélkül úgy sincs értelme a létednek. Vagy szenvedni szeretnél esetleg? Megadom neked. Visszakapsz minden fájdalmat, amit anya elvesztése okozott nekem. Mindent – vigyorogtam.
- Beteg vagy – suttogta a hátam mögött.
A hang irányába fordultam, és egy pisztoly csövével találtam szembe magam. Elvigyorodtam. Azt hiszi, hogy ennyi elég ellenem? Ennyire kétségbe van esve?
- Ezt a gyémántgolyót már nem éled túl, vérszívó. Most én állok bosszút.
Alig mondta el a kis monológját, már lőtt is. Csakhogy nem talált célba a golyó, ezért a szemben lévő falba fúródott.
- Te kis cafka! Nem menekülsz előlem – rikácsolta.
Meguntam az undorító képét. Elpattant bennem valami, és nem voltam képes tovább tűrni azt az embert. Mögé álltam, és amíg gyorsaságomat nem fogta fel, egy erős mozdulattal kitekertem a nyakát, majd letéptem a fejét. A hús elvált a nyakától, én pedig a falhoz vágtam. Nem akartam a kezemben tartani, undorodtam tőle. Undorodtam magamtól. Eljutott az elmémig, mit tettem az utóbbi fél/egy órában. Az idő múlását sem éreztem. Kimerültem, ezért a falhoz tántorogva leültem a hideg padlóra. Zokogtam. Szörnyeteg vagyok.
Ekkor meghallottam az ajtó csukódását. Felnéztem. Ryan csodálkozó arcát láttam meg. Nem értette, mi történt.
- Jól vagy, kicsim?
- Ne hívj így! Végezz velem! Könyörgöm – zokogtam tovább.
Ryan közelebb jött, letérdelt mellém, majd államnál fogva feljebb emelte fejemet, hogy a szemébe nézzek. Amiben szerelmet láttam. És rengeteg szeretetet. Fogalmam sincs, mivel érdemeltem ki ezeket. Egy apró csókot lehelt a homlokomra, ami rendellenes nyugalmat váltott ki belőlem. De ezzel nem tudtam foglalkozni. Ott volt velem ő. Ő, akit a legeslegjobban szerettem az egész világon. Éreztem, hogy ma este megöltem a múltamat. De azt is éreztem, hogy Ryan a jövőm.

Hát emberek, ennyi volt. Már csak epilógus és írói utószó.