Az éjszaka rabja [befejezett]

Éhség

Éhség

Ötletem sincs, mi járhatott Linda fejében, amikor figyelmeztetett, de talán nem is akartam tudni. Ha kényszerítettek volna, se tudtam volna Ryan-t eltaszítani magamtól. Fontos nekem. Gyorsan jött, majd beférkőzött a szívembe. Tipikus.
- Ryan...- nyöszörögtem.
- Mondd. - hangja kissé barátságtalanul csengett, de lehet, hogy csak paranoiás vagyok.
Ha az őrületbe akar kergetni a hangulatingadozásaival, akkor egész jó úton halad célja elérése felé. De ennek ellenére én vakon bízom benne. Na ezért nem vagyok normális.
- Elegem van a fekvésből és a bezártságból. Menjünk el bulizni!
- Nem.
- Kéééérleeeeek.
- A fenébe! 1 óra múlva indulunk.
- Yepp. Köszönöm, köszönöm, köszönööm. – ujjongtam, amivel szerintem kicsit kiakasztottam, mert ott is hagyott.
10-re készen voltam, úgyhogy indulhattunk is. Ryan bepattant a kocsijába. Hát persze, hogy még véletlenül se nyitja ki nekem az ajtót. Bunkó. Ne értsétek úgy, hogy nagy elvárásaim vannak, de örülnék, ha egy hangyafingnyit figyelmes és udvarias lenne. De erre természetesen várhatok. A motor felhördül, Ryan pedig ráhajt az útra. Vajon az én kocsimmal mi lehet? Arra sem emlékszem, hogy hol hagytam. Ez így felettébb kellemes lesz. A kocsiban zenét hallgattunk. Zenei ízlésem sokrétű, most épp Oceans Ate Alaska-t hallgattunk. Imádom a Clocks-t, a kedvenc számom tőlük. Már eléggé buli-hangulatom volt, de nem akartam nagyon ficánkolni, mert ki tudja, hogy a rövid, fekete koktélruha miket mutat Ryan-nek. Oké, hogy vonzódom hozzá, de azért nem szeretnék ribiként viselkedni.
- Egyébként Cat... - kezdte. – Nagyon jól nézel ki. Csak annak nem örülök, hogy odabent a pasik tapadni fognak rád. Légy óvatos!
- Blablabla. Ott vagyunk már? – nyaggattam hisztérikusan.
Ő csak nevetett azon, hogy úgy viselkedem, mint egy 5 éves. Igazán érdekfeszítő dolog, de főképp HIHETETLEN vicces. Tudod, Ryan, ezeket én megjegyzem. A kocsi lassított, majd személyi sofőröm leparkolt egy nagy üres helyre, ezzel 2 helyet elfoglalva, de ez mégis kit zavar?
- Ne kószálj messze tőlem, mert akkor nem tudlak megvédeni – folytatta a kiselőadást Ryan.
Én belekaroltam csípőjén pihenő kezébe, majd befelé rángattam, mire ő felnevetett, és hagyta, hogy ráncigáljam. Bent azonnal a pultot céloztam, ahol felültünk 2 egymás melletti bárszékre. A pultoshoz fordultam, majd kezdtem:
- Nekem egy vodkanarancsot, neki egy whiskyt.
Miközben iszogattunk, éreztem, hogy valakinek a tekintete lyukat fúr a hátamba. Nem akartam nézelődni, az túl feltűnő lett volna. Aztán megéreztem... A vér szaga terjengett a levegőben. Nem tudtam ellenállni, pedig tudtam, hogy az emberi vér számomra tabu. Először is egész eddig csak vérpótlót (talán ez a kifejezés illik rá a legjobban) ittam, de ezóta minden megváltozott. Ittam RYAN-ből... egy Vadászból ittam. És ha ez nem lenne elég, azt hiszem, gyengéd érzelmeket táplálok iránta... Mélyebbre nem is süllyedhetnék. Másodszor pedig a bizonyos „Vadbólivós" eset óta a szervezetem nem fogadja be az emberi vért. Akkor miért vonz ennyire ez a szag?