Az éjszaka rabja [befejezett]

Átváltozás (part 2/2)

Átváltozás (part 2/2)

A hátam. Mégis mi lehet a hátamon, ami ennyire elképzelhetetlenül tud fájni? Aztán megéreztem. Gerincemet meggörnyesztve, kissé előrehajolva vártam, hogy az az óriási púp kitörjön a bőröm alól. A fájdalom eközben csak fokozódott, ezért újra az ájulás szélére kerültem.
- Cat... - mondta Ryan karót nyelt hangon. – Ez meg mi a frász?
Szerinted én tudom? Ne idegesíts! Ég az egész hátam. Az a valami a bőröm alatt elkezdett mocorogni. Ide-oda vergődött, ezzel éles, szúró fájdalmat okozva testem több pontjában. Meddig kell még ezt elviselnem? Az őrjítő kín még mindig csak fokozódott, nem akart enyhülni, elmúlni pedig végképp nem. Az az izé még mindig ficánkolt bennem. Ez él? Egyáltalán mi ez? És hogyan került a hátamba?
- Ryan... - nyögtem fájdalmasan. – Hozz egy kést!
Lassan tagoltam a szavakat, mert fájt minden hang. Minden egyes hang, amit kiejtettem a torkomon. Teljesen levert már a víz, a levegőt kapkodva vettem. A szemeim le akartak csukódni, de nem hagytam. Ryan-re összpontosítottam, neki szántam minden figyelmemet. Láttam meglepett arcát, majd ahogyan előveszi a kését.
- Gondolom, tudod, hogy mire gondolok – mondtam.
Bólintott. Lehunytam a szemem, de megőriztem eszméletem. Ryan a hátam mögé állt, óvatosan megsimította, amitől még a legnagyobb kínok között is kirázott a hideg. A kést óvatosan belemártotta bőrömbe, erre reagálva pedig az a valami még hevesebben kezdett mocorogni. Az újabb, felkészületlenül ért fájdalomtól felsikoltottam. Ezt már Nancy is meghallotta. Lerohant a lépcsőn. Érdekes látvány tárulhatott a szeme elé: én olyan szenvedő fejet vágok, mint akit 1 éve kínoznak, Ryan pedig a hátamat vagdossa. Tudtam, hogy ez mindenkinek kínos, de csak az érdekelt, hogy megszűnjön a fájdalmam. Egyre több gondolat fészkelte be magát a fejembe. Lassan el tudtam kezdeni kicsit mozogni. A fájdalom enyhült. Végre. Az a valami már olyan görcsösen mozgott, mint a halálán lévő állat. Éreztem, ahogy a vérem lefolyik a hátamon. Ryan nem nagyon sajnálta szerintem.
- De... nagyon is sajnáltam. De ezt látnod kell – hangja döbbent volt.
Minden fájdalmam elsuhant. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is. Ez tuti valami átverés. Ennyi fájdalom néhány perc alatt. Felnéztem a kanapéról, és Nancy ijedt arcával találtam szembe magam. Hátranéztem, és Ryan arcán is ugyanezt láttam.
- Mi az?
- Ez-ezt látnod kell – dadogta Nancy.
- Gyere!
Ryan segített felállni a kanapéról. Segítségnyújtón elém tette kezét. Elfogadtam, és felálltam. Megtántorodtam, lábaim összecsuklottak, amitől közelebb kerültem a földhöz. Levágtam egy szép seggest... Hurrá! De persze ezzel nem tudtam sokat foglalkozni. Az a rengeteg plusz súly érdekelt, amit megéreztem magamon. Elhíztam vagy mi? Ryan segített feltápászkodni, ami elég nehéz feladat lett volna, ha nem lett volna ilyen erős. Jót tett neki a vámpír lét. A fürdő felé vettük az irányt. Én a földszintibe akartam menni, de Nancy utánunk szólt:
- Az emeletre vidd! A lenti kicsi lesz.
He? Mi az, hogy kicsi lesz? Most komolyan meghíztam? Ryan bólintott, majd a lépcső felé vette az irányt. Egy végtelennek tűnő bénázás után felértünk. Visszanéztem Nancy-re, de sehol sem láttam. Aztán megláttam az apró vércsíkot, melyet mindenhova magam után húztam. Kicsit elkezdtem pánikolni. Már meg kellett volna gyógyulnom. A fürdőszoba ajtóban Ryan megállt.
- Ne ijedj meg – mondta, közben rám se nézett.
Köszönöm, ezzel még jobban beparáztam. Mondd, hogy nem lettem 300 kg-s hirtelen. Természetesen semmi bajom a kövér emberekkel, de én soha nem voltam az. Nem is hiszem, hogy a vámpírok lehetnek. Kezemet a kilincsre helyeztem, becsuktam a szememet, lenyomtam. Vettem egy mély levegőt. Résnyire nyitottam a szememet, de nem sokkal később elkerekedett. Megmukkanni sem tudtam. A szám elé kaptam a kezem, de ez csak valami ösztön volt. A tükör kicsinek bizonyult számomra. Nem láttam mindenemet. Nem láttam azt, ami most a legfontosabb volt. Közelebb léptem. Megcsodáltam magamat a tükörben, majd elmosolyodtam.

A szárnyaim... gyönyörűek voltak.