Az éjszaka rabja [befejezett]

Megmentő

Megmentő

„Köszönöm, Ryan, hogy voltál nekem. Sietek hozzád."
Csukott szemmel vártam,hogy eltaláljon a végzetem. Egy másodperc. Kettő. Három. Négy. Semmi. Mi van?Megállt az idő? Fájdalmas sóhajt hallottam. Túl ismerős volt. Felpattantakszemeim. Nem lehet... hisz' meghalt. Cat... csak képzelődsz. Megcsíptem a karom, denem álom volt. Akkor halucinálok.
- Cat, ezt nem mondod komolyan – nyögte kissé fájdalmasan.
Hűha! Jól megváltozott. Hangja kicsit mélyebb lett, barna bőre kicsitvilágosabb, enyhén rózsaszín almácskái pedig magukkal ragadtak. Barna hajanéhány árnyalattal világosabb lett a végén, mintha ombre lenne, de nagyon jólállt neki. A szeme pedig... a szeme tengerkék maradt. Lehetséges ez egyáltalán?
- Jött még egy! – hallatszott egy kiáltás.
- Szent ég! – egy következő.
- Ez ő? – kérdezte egy döbbent hang.
- Cat, le kéne lépnünk.
- R-Ryan...
Alig ejtettem ki, kicsordultak a könnyeim. Lábaim feladták a szolgálatot, demielőtt összecsuklottam volna, mint valami esetlen őzike, Ryan elkapott, ésfutni kezdett velem. A kocsim felé vette az irányt, én pedig csak zokogtamölelő karjaiban. Nem tudom, hogy mikor vagy hogyan, de beleszerettem.Menthetetlenül és visszafordíthatatlanul beleszerettem. Szeretlek, Ryan.
- Én is szeretlek, Cat.
Hangosan kimondtam volna?
- Nem.
Mi a fr@nc?
- Majd elmondom. Add a kulcsot!
Kivettem a kulcsot a farzsebemből, ő kinyitotta az ajtót, majd miutánbeszálltunk, elindult. Még mindig sokkos állapotban voltam.
- Hogy lehet, hogy élsz? – kérdeztem a válaszától félve.
- Úgy, hogy megmentettél. Köszönöm. De egy kicsit haragszom. Tudtad, hogy nemakartam ilyen lenni.
- Igen. Te pedig tudtad, hogy nem akartam nélküled élni – suttogtam.
- Igen.
- Hogy találtál meg?
- Mark mondta, hogy valószínűleg itt leszel. Én pedig csak reménykedtem.
- Értem. Te... összevérezted az egyik kedvenc pólómat – játszottam a durcist avérfolt láttán.
Ryan nevetni kezdett, majd megfogta a bal kezemet.
- Szívesen – kuncogott.