Egy gimis szerelem története

4. fejezet-Music is my life

Avagy az első próba...

Másnap délután a parkolóban állva várakoztam Lizával az oldalamon a fiúkra. A többiek már rég haza mentek, kivéve Vivi és Petra állt még ott nem messze tőlünk. Beszélgettünk és nevettünk, amikor az iskola kapuján Levi lépett ki néhány osztálytársával együtt és hangosan nevettek valamin. Amikor a fiú megpillantotta a mellettem álló barátnőmet elszakadt a barátaitól és elindult felénk. Vivi háttal állt nekik, így fogalma sem volt arról, hogy szerelmes lovagja épp felé tart. Ám az utolsó pillanatban Petra figyelmeztette, mert megfordult. Barátnőm furcsállva a helyzetet felhúzta a szemöldökét.

-Szia-köszönt neki lazán Levi egy mosoly kíséretében. A hideg ellenére ő még mindig egy kisebb vékony kabátot viselt egy kék sállal együtt.-Mi történt ma veled?

-Szia. Nem volt semmi különös-vonta meg a vállát a barátnőm közömbösen. Én pedig diadalittas mosolyra húztam a számat és összenéztem Lizával. Vivi közömbös volt hozzá és emiatt a lovagja kissé zavarba jött. Igazán örültem annak, hogy a barátnőm megfogadta a tanácsomat, és azt mutatja Levinek, hogy érte harcolni kell. Nem szabad könnyen beadnia a derekát, okosan kell játszani a lapokkal. Nem szabad túl elutasítóan viselkednie, de nem szabad rögtön elsőre igent mondania. És a következő tette is okos volt. Vivi tartózkodó mosollyal az arcán megkérdezte tőle, hogy milyen volt az ő napja. Levi hitetlenkedve elmosolyodott, majd lassan rávágta, hogy vele se történt semmi különös. Aztán megjegyezte, hogy milyen csinos ma a barátnőm.

Vivi ekkor rám pillantott, és elmosolyodott, majd újból belenézett a lovagja szemébe és megköszönte a bókot. Egy pillanattal később intett nekem, elköszönt Marostól és elindultak Petrával, de úgy látszik Levi nem nagyon akarta őket egyedül hagyni, ugyanis odaköszönt nekünk, majd a barátnőim után sietett és mikor melléjük ért újra fecsegni kezdett.

-Na úgy látszik Marosnak bejönnek a "harcolj meg az igenért" típusú lányok-jegyezte meg Liza.-Tulajdonképpen lehetne írni erről egy sztorit. Egy csöpögős love sztorit.

Akaratlanul is felnevettem.

-Hmm... Nem rossz ötlet, majd esetleg valaki megírja.

-Igen...-mondta, majd egy pillanattal később egy könyvre terelte a témát, pontosabban egy olyan könyvre, amit mindketten olvastunk.-Emlékszel abban a főszereplő csaj táncol, a srác meg kosarazott és rohadtul aranyos volt, ahogy összejöttek. Meghaltam egy-két jeleneten. Főleg amikor a két fiú bent ragadt a pincében, mert a csaj bezárta őket, a srácok pedig szétszedték a kilincset.

-Igen, emlékszem...-jegyeztem meg, majd az iskola kapuja felé pillantottam, azután pedig megnéztem a telefonomon az órát. Már tizenöt perce itt fagyoskodunk és a fiúk még mindig sehol. Lassan már úgy voltam vele, hogy inkább el se kellene mennem velük a próbára, hiszen ki tudja milyen emberek, és ki tudja mi történhetne. Egyiket sem ismerem és jobb lenne, ha nem is mennék. Vagy nem is tudom...

Kétségbeesetten kerestem egy menekülő utat, amikor megláttam a távolból egy nagyon jó fiú ismerősömet, Dávidot és beugrott valami, ami miatt talán kicsit jobban megnyugodnék.

Dáviddal kis korunk óta ismertük egymást és elég jóba voltunk. Ő nem messze lakott tőlünk, körülbelül egy utcával messzebb és igazából az egyik legjobb barátom volt a falumból. Gyakran volt nálunk és anyáék a mai napig szívesen látják őt. Megjegyzem az expasim után ő az egyetlen fiú, akinek megengedtem, hogy átlépje a szobám küszöbét. Rajtuk kívül egyetlen fiú sem léphetett be a szobámba eddig.

Dávid... Nos, magas fiú volt, tőlem is két fejjel magasabb. Már kiskorában is ilyen magas volt, ami igazából nekem tetszett. Amikor megvédett olyan volt, mintha nagy és erős lenne és meg tudna védeni mindentől, ő volt az én elő pajzsom, a megmentőm. Ha a közelemben volt, senki nem tudott bántani.