Egy gimis szerelem története

12. fejezet-Emptiness

Avagy a baleset estéje...

Hetekkel később is ugyanolyan boldogok voltunk, mint mindig. Ketten voltunk a pletykák ellen és megnyugtató volt, hogy az iskolában pár nap alatt sikerült elfogadtatnunk az emberekkel a kapcsolatunkat. Senki nem beszélt ki minket annyira, hogy a barátom ki is akadjon miatta. Totál átlagos szerelmes párnak tűntünk és ez volt benne a legjobb. Életem legszebb napjai voltak a vele töltök napok és örömmel emlékszem vissza minden egyes vele töltött percre. Nem vittük túlzásba, lassan haladtunk, pedig tudtuk, hogy szerelmesek vagyunk egymásba és idő kérdése, hogy leboruljanak a falak előttünk.

A banda fellépései is kiválóan sikerültek, nagyobb volt köztünk az összhang, mint amire valaha számítottunk. Andris kilépése után a feszültség oldódott és Gergőék is könnyebben belefeledkeztek a zenébe, Bálint és én pedig alakítottuk a szerelmespárt, ami tetszett a közönségünknek, hiszen a szerelmes dalok a szívünkből szóltak.

A lányoknak is egyre jobbra fordult a sorsuk. Levi és Vivi nagyon szép párt alkottak, bár még mindig volt bennem kétely a srác iránt, de próbáltam ezen túllendülni. Bogi és Gergő túlestek a könyvesboltos „randin" és meglepő módon nagyon nagy összhangba kerültek egymással. Dávid és Liza pedig még mindig ott tartottak, hogy „ez ugyan több barátságnál, de nem akarják tönkre tenni jó kapcsolatukat". Én mindig mondom nekik, hogy próbálják meg, de egyikük sem hallgat rám és egyik sem meri bevallani a másiknak, hogy mit érez a másik iránt. Néha a hajam tépkedem miattuk. Alejandro és Petra kapcsolata viszont még mindig változatlan.

-Kicsim-kiáltott ki Bálint a kocsiból miután becipeltem a mikrofon állványt a régi iskolám tornatermébe. Ő éppen a gitárjainkat hozta be, miközben apa is a saját cuccát pakolta be, hiszen a ma esti jótékonysági bálban ő lesz a zenész-szereld össze a cuccot, mi a srácokkal meg becipeljük a többit, oké?

Bólintottam, majd nekiláttam összedugni a vezetékeket és a kábeleket. Alig pár perc alatt sikerült összeraknom a felszerelést és már azt próbálgattam, hogy a hangfalak hogyan működnek. Nem voltam túlságosan szakértő ebben, viszont az évek folyamán megtanultam és ellestem egyet s mást apától, aki most elismerő pillantást vetett rám. Visszamosolyogtam rá, miközben a fiúk behozták a többi cuccunkat: a szintetizátoromat (pontosabban apu régi szintije), Tibi dobfelszerelését és a fiúk gitárjait. A mikrofonokat próbálgattam beállítani, miközben a fiúk letesztelték a hangszereiket, majd egy gyors próbadal után leültünk az apa mellé lefoglalt asztalhoz. Anya a lányokkal, Dáviddal és Levivel ült, valamint anya szülei, vagyis a nagyszüleim is ott voltak. Sokan voltunk, de tudtam, hogy a nagyszüleim csak ilyenkor láthatnak énekelni, hiszen általában mindig a suliban lépünk fel vagy valami olyan helyen, ahová ők már nem tudnának eljönni.

Bálint mellettem ült és a kezemet fogva beszélgetett a többiekkel, de olyan mosoly játszott az ajkain, ami az én arcomra is mosolyt csalt. Olyan boldogság fogott el a karjaiban, amit egy hónappal ezelőttig nem is ismertem. Nem akartam, hogy vége legyen, szerettem őt és ez az érzés mindennél erősebb volt.

Ekkor lépett az asztalunkhoz a volt tanárnőm.

-Jó estét tanárnő!-köszöntöttem a volt kémia tanáromat, Éva nénit. Nem változott, még mindig az a mosolygós, fiatalos nő, aki órákon keresztül képes volt nekem elmagyarázni a kémia rejtelmeit és próbálta felnyitni a szemem a számítások logikai megoldásaira. Tudjátok, hát a matek nem az erősségem és hát ilyen oknál fogva a kémia matematikai része is nehéz számomra. Ránézek egy feladatra és inkább rohannék ki a teremből, minthogy én ezt megcsináljam.

-Szia, Anabella-köszöntött mosolygva.-Mi újság? Látom most hoztál egy egész csapatot magaddal-pillantott a többiekre, akik kedvesen mosolyogtak ránk.