-Én... oké, el szeretném felejteni Klaut. Nem akarok több fájdalmat okozni magamnak, se neki, de...-folytattam volna tovább, de egy hangos ajtócsapódás félbeszakított.
Az ajtónak háttal ültem, ezért nem láttam semmit. Ellenben a velem szemben lévő lány igen.
-Mi volt ez?-kérdeztem ijedten.
-Semmi, ne aggódj-úgy láttam, mintha gonoszkás mosoly jelent volna meg az arcán.-Csak a szél. Hol is tartottunk?
-Azért biztosabb lenne, ha megnéznénk, nem gondolod?
-De, igazad van. Te maradj csak itt, mindjárt visszajövök-vállamra tette a kezét, majd lassú léptekkel elindult kifelé.
Tíz percig távol volt, addig át tudtam gondolni, pontosan mi legyen a válaszom. Nem szeretem már úgy, mint régen, nem akarom őt megbántani. De ha nem lépek tovább, nem tudom, mennyit kell még szenvednem.
-Na, itt is vagyok. Nem volt lent semmi és senki-mosolygott kedvesen.-Mostmár nyugodtan befejezheted, amit elkezdtél.
-Rendben. Tehát, szeretnék felejteni. Így tehát úgy döntöttem-izgatott lett, idegesen dobolt a lábával, azonban már lehetett látni a mérhetetlen boldogságot az arcán. Nekem viszont eszembe jutott Klau, és minden vele kapcsolatos dolgom. Kiskorunktól kezdve, egészen a veszekedésünkig minden megjelent előttem. A könnyek, amiket miatta hullattam. Vagy az a furcsa érzés, amikor a hasam görcsbe rándult, mikor megláttam.-Sajnálom, Lili. De... nem megy. Kedvellek, de már nem olyan, mint régen. Őt viszont szeretem. Nagyon szeretem. És nem lennék képes veled lenni, miközben a szívem valaki máshoz húz.
Arcán harag és csalódottság látszott. Kicsit megsajnáltam, de akkor sem lettem volna képes megváltoztatni az előbbi válaszom.
-Oké... megértem-kezdte halkan.-Remélem boldog leszel. Klaudiával meg sok sikert-tisztán lehetett érezni a gúnyt a mondatából.-Most pedig megyek. Jó tanulást-felállt, és minden további szó nélkül kiszaladt a házból.
Sóhajtva dőltem az ágyamba. Akárhogy próbálkozok, nem fogom tudni kizárni Klaut az életemből.
Lehet, hogy mellette nehéz, de nélküle rossz.
Felhívtam legjobb barátnőmet. Valakivel meg kellett osztanom ezt.
-Szia, mondjad-szólt bele a telefonba.
-Szia, ráérsz most?
-Igen. Mi a baj?-hallottam, amint valamilyen könyvet ledob az asztalára.
-Ha tanulsz, beszélhetünk holnap is. Nem olyan fontos-ajánlottam fel.
-Szóval inkább tanuljak, mint hogy meghallgassalak téged. Kösz, nem. Na, mondd.
-Oké. Szóval, igazad volt. Lili tényleg ki akar békülni. Ma megkérdezte, hogy lenne-e kedvem újrakezdeni.
-És erre te?-kérdezte türelmetlenül.
-Nemet mondtam.
-Szerencsére. És ezután mi történt?
-Elment. Ennyi. De elég szomorúnak tűnt. Viszont nem tudom... elfelejteni Klaudiát. Tényleg szeretném, de nem megy. Minél jobban próbálok nem vele foglalkozni, annál többször gondolok rá. De neki ott van Roland. Ha vele szeretne lenni, el kell fogadnom.
-Honnan tudod, hogy vele akar maradni? Attól még, hogy te ezt magyaráztad be magadnak, nem biztos, hogy így is van. Mi lenne, ha mondjuk beszélnél vele?
-Mostmár mindegy, Fló. Megmondtam neki, hogy hagyjon békén. Ezt is teszi. Majd megoldom valahogy.
-Ahogy gondolod. De egy beszélgetés tényleg nem ártana nektek. Ha kell segíteni, szólj. Most viszont megyek. Holnap találkozunk, vigyázz magadra. Szia-köszönt el.
