18.fejezet

283 21 0
                                    

Alex szemszöge 

 Ott ültünk a kanapén csöndben. Amit megzavartam. 

- Hogyan jöttünk mi össze?  - kérdeztem és a vállára hajtottam a fejem. - Nem emlékszem a balesetem óta semmire. Nagyon. 

- Legelőször? - kérdezte és rám mosolygót. - Minden percére emlékszem... Mikor Calum bemutatott nekünk. Már egyből beléd szerettem. Csak egy gondom volt. Nagyon sokat voltál Cal-al és így sosem tudtam olyan kapcsolatot teremteni amiatt  akartam. Jött a végzős bál neked. Mert az utolsó két hónapodat a Sydney-i Középbe fejezted be így Cal-t akartad elhívni, de ő megbetegedett így engem hívtál el. - Luke elhallgatott, majd folytatta. - Ott nagyon sokat beszélgettünk. Kérdeztem tőled, hogy együtt vagy Calummal, meg ilyenek. Te erre azt válaszoltad, hogy  Cal csak egy barát, semmi nincs köztetek. Utána egy lassú dal alatt megöleltél. Később mát több időt töltöttél velem. Csak egy nap bejelentettük, hogy járunk. Emlékszem arra a napra mikor megkérdeztem tőled, hogy szűz vagy- e még, te erre azt felelted, hogy igen, és hogy ez milyen ciki, én pedig megcsókoltalak. - mondta, én pedig megpróbáltam emlékezni. De nem ment. Luke folytatta. - Az volt az első csókod is. Meg az első alkalmad. Akkor pont eszembe jutott, hogy még jártam Bellával. Így gyorsan szakítottam vele. Ő meg azóta utál minket. Stimmel? - kérdezte. 

- A többire már emlékszem. Mikor cukorkát vittünk el. Vagy amikor, Mike-kal szóltunk be részegen másoknak. Igen megvannak. - mosolyogtam Luke-ra aki engem megcsókolt. Jó volt ez a pillanat nekem.  

Luke szemszöge

Alex elaludt. Én pedig elindultam és kimentem a házból megfogtam a kocsimat és elindultam. Nem tudom hova csak valahova. Esős idő volt amit rühellek. Alig várom, hogy Edaline utazó képes legyen, mert visszük Ausztráliába Sydney-be ahol majd anyáék segítenek nevelni. Leparkoltam és az utamat gyalog fojtattam. A fülemben Green Day szólt. Visszaemlékszek azokra az időkre mikor megpróbáltam megszeretni Alexxal ezeket a dalokat. Mert ő egy kicsit más hallgatott, de most már nem HAHA!! 

Például Alex nem tudott biciklizni én pedig megtanítottam őt erre. Félt a lovaktól, mert kiskorában meg támadta őt egy ló, így megpróbáltam vele, megszeretni a lovakat. Sosem értette a matekot, én mivel én értettem így elmagyaráztam neki a lényeget. Nem sok mindent evet meg így csomó étterembe elvittem, hogy kóstolja meg, mert jó. Sosem látott világot, így a tavalyi turnén elkisért minket. Visszamentem a kocsimhoz, és hazamentem. Alex nem feküdt az ágyon. 

- Alex hol vagy? - kérdeztem. 

- A fürdőben drága.  - válaszolta. - éppen fürdök. 

- Ja jó van. Fürödjél. - mondtam és lefeküdtem a kanapéra aludni.  



Megcsalva { 5sos fanfiction } BEFEJEZETTDonde viven las historias. Descúbrelo ahora