~Robogó Lamúr~

első fejezet

TESSA

- Gyere már, Tess, elkésünk Mr. Perkins órájáról! - sürgetett Jess szemöldökeit rosszallóan összevonva.

Sóhajtottam, és gyorsítottam lépteimen. Pár másodperc múlva, enyhe késéssel, beestünk a pszichológia terembe, ahol már csak az első padok álltak üresen.

Dühösen fújtatva dobtam le táskámat az ajtó melletti padra, majd levágódtam a székre.

Jessica kevésbé dühöngve - az első pad miatt - leült mellém, és előszedte felszerelését.

Szemöldökeim összevonva néztem végig a társaságon: nem mindenkit ismertem (ugyanis csak félévtől vettem fel a pszichológiát), de akit már igen, az már megszokhatta, hogy mindig az utolsó előtti padban ülünk Jess-szel, az ablak melletti padsorban.

Csakhogy most egy számomra ismeretlen, mégis ismerősnek tűnő alak ült a helyemen.

A srác világosbarna, enyhén borzos haja elég hosszú volt ahhoz, hogy világító zöld szemeibe lógjon, mégsem fedte be azokat.

Telt ajkai és ízléses, pár napos borostája volt. Retró-szerű, mintás ing volt rajta, a felső pár gomb talán szándékosan nem volt begombolva, hogy.. Szóval, tudni lehetett, miért.

Ültében csupán azt tudtam megállapítani, hogy magas lehet, nagyon magas, ugyanis lába kinyújtva az előtte lévő padig ért, márpedig bő 30 cm van a padok között.

Feltűnt az is, hogy nem a divatnak megfelelő, szűk fekete csőfarmert viselte, hanem világosbarna egyenes szárú vászonnadrágot, mely szárainak alját feltűrve megvillantotta ingével megegyező, bohém mintájú zokniját és hosszúszárú piros Converszét.

Tulajdonképpen igenis jóképű volt.

De nem elég jóképű.

Még helyesebben fogalmazva, nem volt szőke, kigyúrt, és nem hívták Spencer Marshallnak.
(Spencer egy évvel felettünk járt, a Mighton - ez a sulink neve- legmenőbb sráca volt.. és az én szívszerelmem.)

Volt a srácban valami megmagyarázhatatlan módón hasonlító dolog Spencerre, de nem tudtam rájönni, mi az, ugyanis mielőtt alaposabban szemügyre vehettem volna, Mr. Perkins, a pszichotanár bevágta maga mögött a terem ajtaját.

Magamban eldöntöttem, hogy majd szüneten odamegyek a sráchoz és beolvasok neki, hogy legközelebb eszébe se jusson elfoglalni a helyemet (helyünket), és akkor részletesen megnézem magamnak.

Jess diszkréten oldalba bökött, ugyanis még mindig félig hátra voltam fordulva, és Mr. Perkins miattam nem kezdte el az órát.

- Öhm, elnézést - motyogtam, majd előrefordulva a táskámban matattam egészen addig, ameddig egy toll és a jegyzetfüzetem a kezembe nem akadt.

Amikor abbahagytam a szöszmötölést Mr. Perkins éles hangját hallottam a közvetlen közelemből:

- Nos - csapta össze tenyereit, én meg a hirtelen hangtól (és a közelségétől, amit az első padban való ülésem miatt kellett elszenvednem) hátrahőköltem, - most, hogy új társunk, az írói álmokat dédelgető Thonkin kisasszony is előkészült, akár el is kezdhetnénk az órát.

Behúzott nyakkal is éreztem, hogy minden tekintet rám szegeződik (első padban könnyű célpont voltam), semmi szükség sem volt rá, hogy hátraforduljak - mégis ellenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy megnézzem a honfoglaló srác mit reagál.

Óvatosan hátratekintettem a bal vállam fölött, és elöntött a méreg: a srác ugyanis jót mulatva röhögött magában, és egyáltalán nem zavartatta magát, még akkor sem, mikor egy dühös pillantást küldtem felé - sőt, mintha még jobban szórakozott volna rajta..