A Végzet napja

13. - Harapás

- Mi az? Mi történt? - rontottak ki egyszerre két különböző helyiségből. Claire benézett abba a szobába ahonnan kijöttem.

- Te jó ég! - hallottam, ahogy egyre szaporábban kezdi venni a levegőt. Tyler odarohant, hogy megnézze mitől akadtunk ki ennyire.

- Gyertek. - húzott fel mindkettőnket és a kijárat felé kezdett „ráncigálni". - Szedjetek össze gyorsan minél több dolgot, aztán tűnjünk el innen.

Remegő kezekkel rohantam az egyik polchoz. Konzervek. A táskámat szétnyitottam és belesepertem egy adagnyi dobozt. Aztán a zacskós dolgokhoz siettem. Azokból is dobáltam a hátizsákba. Már majdnem megtelt, de még pár üveg vizet bele tudtam préselni.

A raktár felől furcsa zajok jöttek. Aztán meghallottam a hörgéseket. A késemet előkaptam és készenlétben az ajtóhoz hátráltam. Claire is ugyanazt tette. Tylert nem láttam sehol. Aztán megjelent az első zombi. Ty ekkor feltűnt a háta mögül és belevágta a kését. Egyenesen a nyakába. A lény holtan esett össze.

- Menjünk! - szaladt hozzánk. Csak ekkor vettem észre, hogy neki is megvan tömve a hátizsákja.

Egyre több élőhalott jelent meg, akik ahogy észrevettek minket felénk kezdtek szaladni.

Claire kapcsolt legelőször és már az ajtó túloldalán volt. Aztán mentem én és Tyler szorosan utánam. Az ajtót becsapta és tartani kezdte, hogy megállítsa a halottakat. Gyorsan odaszaladtam hozzá és az üvegfelületre nyomtam a kezem.

- Claire! Hozd ide azt a vasrudat, gyorsan! - szólaltam meg én is. Próbáltam menteni a menthetőt. Claire gyorsan megfogta a tőle pár méterre heverő rudat és hozzánk sietett. Az ajtóhoz illesztette és bebiztosította, hogy ne tudjon elmozdulni. Így megakadályozta, hogy az ajtót egy ideig ki lehessen nyitni.

Őrült rohanásba kezdtem a kocsink felé. A többiek is követtek hiszen az ajtó egész felülete üvegből volta, ami nem tartott már túl sokáig.

Csak pár métert haladhattunk, amikor meghallottam egy hatalmas csattanást. Ennyi volt az üvegajtónak.

Hátranéztem. Nem lehetett látni mást csak véres, húscafatos kezeket, amik próbáltak kijutni a kis üzletből. Mivel egyszerre akartak kijönni, ezért nem ment nekik annyira gyorsan, mivel beragadtak. Ez jó volt. Nagyon jó. Legalábbis egy ideig feltartotta őket. Ami azt illeti sajnos csak pár percre, de ez elég volt nekünk ahhoz, hogy leforduljunk az egyik sarkon. Így már nem láttak minket és könnyen el tudtunk menekülni.

A futásból még mindig nem vettünk vissza. Sajnos a hatalmas csattanás és a hörgések még több zombit vonzottak a közelünkbe.

Kis idő múlva megláttam a teherautót. Még gyorsabban kezdtem szedni a lábam. Csak reménykedtem benne, hogy Benék már ott vannak és el tudunk húzni erről a helyről.

Sajnos tévednem kellett. A kocsi körül senki nem volt. Legalábbis semmilyen élő ember.

- Már itt kéne lenniük, nem? - pánikolt Claire - Mi van ha történt velük valami?

- Nyugi Claire, semmi baj! - mentem hozzá közelebb és megöleltem. Tudom, nem ez a legalkalmasabb pillanat erre, de eddig nem vettek minket észre a közelben lévő zombik. - Biztos nincs semmi bajuk, csak késnek egy kicsit!

Az utca végéről hangos hörgések hallatszódtak és megjelent egy nagyobb horda.

- A francba Tyler! Most mi legyen? - kérdeztem tőle kétségbeesetten. Ő mindig tudja mit kell tennünk, de szerintem ebben a pillanatban ő sem volt biztos a dolgában. Az egyetlen esély a megmenekülésre az lett volna, ha elhajtunk a kocsival, de akkor itt kell hagynunk a másik két fiút. Azt sem tudtuk volna tenni, hogy csak itt a közelben körözgetünk, hogy legalább ne faljanak fel minket, ugyanis mi van akkor, ha idő közben a megbeszélt helyre érnek. Akkor meghalnak. Semmi sem biztos.

- Dorine? Itt vagytok? - hallatszott egy férfias kiáltás a tér másik oldalán lévő metró alagútból. Valószínűleg az előbbi kiáltás keltette fel a figyelmüket, amit Tylerhez intéztem.

Tylerre pillantottam, majd elkezdtem a hang irányába futni. Az aluljáró tetejénél megtorpantam. Daniel a földön feküdt, a bal keze be volt kötözve. Ben mellette ült. Lerohantam a lépcsőn és mellettük álltam meg. Gyorsan körülnéztem. Szerencsére senki nem volt a közelben.

- Mi történt? - kérdeztem aggódva Bent. Daniel eszméletlen volt.

- Meg-megharapta egy. De kiégettem azonnal a sebet, így talán felépül és nem változik át.

- Te jó ég... - suttogtam magam elé. Bármennyire is utáltam Dant, akkor sem szerettem volna, hogy meghaljon vagy átváltozzon. Talán az utóbbi rosszabb. De nem vihetjük haza. Mi van ha átváltozik? Kiirtja az egész házat!

Ben és Tyler megfogták Danielt a két hóna alatt és úgy vitték fel a lépcsőn, aztán pedig berakták hátra a teherautóban. Lefektették a földre, a feje alá pedig egy dzsekit raktak. Én újra előre ültem. Tyler vezetett, mivel Ben és Claire még mindig sokkos állapotban voltak.

Engem nem annyira hatott meg az előbbi eset. Természetesen aggódtam én is, de nem mondanám, hogy annyira jó kapcsolatot ápoltam Daniellel. Viszont ők. Ők már régóta ismerik, barátok és kitartanak egymás mellett jóban és rosszban.

Az egész kocsiban gyászos volt a hangulat. Tyra néztem. Ő csak az utat bámulta és a gondolataiba burkolózott.

A hazaút sokkal gyorsabban telt el.

Ty leparkolt a garázsban és a kezembe nyomott egy zsákot, ami fogalmam sincs hogy került oda. Az ajtón lassan sétáltam be, alig vártam, hogy lássam Adamet, viszont a ma történtek kissé lehangoltak.

Beléptem az ajtón és megláttam, ahogy a nappali és az előszoba találkozásánál áll.

- Adam! - a csomagot a kezemben a földre ejtettem és odaszaladtam hozzá. Szorosan hozzá bújtam és csak öleltem, elfelejtve a szörnyűségeket körülöttünk.

______________________

Sziasztok!

Na, meghoztam a várva várt részt, szerencsére már jól vagyok, úgyhogy rendszeresen tudom mostantól hozni a fejezeteket (kövi szombaton).

Ha tetszett nyomj egy csillagot és komizz. ;)