A Végzet napja

16. - "Két őrült idióta"

Úgy döntöttem, inkább a zombira esik a választásom. Sokkal könnyebb célpont, lassabb is és hülyébb is, mint a szarvas.

A lehető leghalkabban lépdeltem közelebb a lényhez, közben Adam-nek valahogy próbáltam elmutogatni mit tervezek. Remélem megértette.

A zombi nem vett észre, így könnyen mögé tudtam lopakodni. Viszont az egyik lépésemnél eltört a lábam alatt egy ág, ami következtében hangos ropogást hallatott. A zombi azonnal felém kapta a fejét, gyorsan lebuktam az egyik bokorba.

Azt hiszem nem vett észre.

Lassan, óvatosan emelkedtem fel. A lény csak fél méterre állhatott tőlem. Egy határozott mozdulattal a nyakához szorítottam a kést, majd elvágtam a torkát. Mostmár teljes mértékben holtan zuhant a földre.

Viszont erre a kis incidensre a szarvas is felfigyelt és őrült rohanásba kezdett.

Amit láttam, az az volt, hogy az állat hirtelen a földre kerül. Jake az egyik fa mögül ugrott ki, leterítette a szarvast egy hirtelen mozdulattal és a kést beledöfte. Egy nyekkenés szerű hangot adott ki a szarvas, majd elernyedt a teste.

Hát, mit kell, hogy mondjak, ez könnyen ment. Legalábbis könnyebben, mint amire számítottam.

Visszamentem a többiekhez, Jake-kel lepacsiztam, miközben végignéztük, Tyler és Adam hogyan szenvedi be a kocsi csomagtartójába az állatot.

- És most mi lesz? Szerintem ez bőven elég pár napra. - mondtam.

- Háát... megyünk vissza a házhoz.

Bepattantunk a kocsiba, ugyanúgy ültünk mint ahogy jöttünk.

- Na, milyen voltam? - kérdeztem Adamet, majd az összekulcsolt kezeinkre bámultam. Kicsit tényleg olyan volt mintha lenne köztünk valami.

- Mindig is jó voltál a gyilkolászásban, de azért ugye, ha egyszer összeveszünk, nem fogsz rám támadni egy késsel? - nevetett fel. Mosolyogva néztem rá, majd belebokszoltam a karjába.

- Háát, ki tudja?! - mosolyodtam el mindentudóan - De nem mintha lenne esélyem ellened...

- Azt nem is mondtam.

- Milyen kis egoista vagy! - ütöttem megint a karjára.

***

Úgy döntöttünk, hogy szétnézünk egy kicsit a környéken. Csak hogy tudjuk minden rendben van.

- Pisilnem kell! - „nyavalygott" Rose. - Kérlek, álljunk meg valahol. Dorine?

- Hm?

- Ugye eljössz velem? - kérdezte reménykedve.

- Persze.

Lehúzódtunk az út mellé, mivel nem nagyon volt az erdő közepén wc. Rose és én kiszálltunk és arrébb mentünk a kocsitól. Rose bement a fák közé, én kijjebb vártam.

Pár perc múlva visszatért.

- Mehetünk? - kérdeztem. Bólintott egy aprót.

Már majdnem a kocsihoz értünk, amikor hangokat hallottam. Az útról jött. Mi pont egy kanyar előtt álltunk meg, így nem láttuk a hang forrását. Viszont egész biztos, hogy egy autó hangja.

- Ti is halljátok? - futottam a kocsihoz. A hang egyre közeledett.

- Igen. - nézett a hang irányába mindenki.

- Bújjunk el, már nincs idő elmenni! - mondta Claire az erdő felé mutatva.

- De mi lesz a szarvassal? Azt nem hagyhatjuk itt! - mondta kissé kétségbeesetten Rose.

- Az életünk fontosabb, mint az a nyamvadt állat! Egyébként meg nem tudják, hogy ott van, nem is fogják észrevenni! De ha nem megyünk, akkor kénytelenek vagyunk személyesen találkozni velük! - mondta Adam, miközben a fák felé tolt engem.

Mindannyian elbújtunk a bozótban és figyeltük a felénk közeledő járművet. A kanyarban feltűnt egy sötét színű terepjáró. Két lány ült benne, és hangosan énekeltek, nevetgéltek. Remek! Két őrült idióta, akik felverik az egész erdőt. Valószínűleg hamarosan hemzsegni fognak itt a zombik.

Adam mellettem guggolt, kérdőn néztem rá. Ő csak megvonta a vállát és a kocsink felé biccentett.

A terepjáró lassított és megállt a miénk mellett. A két lány nevetve szállt ki, a kezükben azért kés volt.

Gyorsan elővettem a pisztolyom. Fő a biztonság.

Adam elkerekedett szemekkel nézett rám, most én rántottam meg a vállam.

A két lány az autóhoz lépdelt és gondosan leellenőrizte azt.

- Hahó! Van itt valaki? - kezdett el kiabálni az egyik, majd megindult felénk.

Nem tudom ezek, hogy élték eddig túl, de tutira mázlijuk volt. Alapból egy erdő közepén hangosan viháncolni, majd elkezdeni kiabálni... nem szerencsés párosítás.

Mindketten vészesen közeledtek felénk. Tyler lépett ki először egy kést tartva a „vendégeink" felé, majd követte őt mindenki. Én határozottan tartottam rájuk a fegyvert.

- Oh, hé! Nyugi! - emelte meg az egyik barna hajú lány a kezét - Nem akarunk titeket bántani!

- Chh, mert pont lenne esélyetek! - nevetett fel gúnyosan Jake.

- Jake! - szólt rá Rose - Szerintem nem jelentenek veszélyt!

A fegyver szorításán kicsit enyhítettem és lejjebb eresztettem.

Ahogy a két lányra néztem, megenyhült a szívem. Tudom, milyen érzés lehet nekik, ezért a fegyvert magam mellé eresztettem és rájuk mosolyogtam.

Végül megbeszéltük, hogy nem lenne sok esélyük ellenünk, hiszen jóval többen vagyunk, és ezért nyugodtan eljöhetnek a „táborunkba".

Mivel mi elég szűkösen fértünk el hátul, ezért Claire átült a két lányhoz - egyébként nekik öt személyes kocsijuk volt, így bőven volt hely neki - és Claire amúgy is szimpatizált velük. Bár kicsit aggódva nézegettem néha-néha hátra, de úgy tűnt a lányok megbízhatóak és jól elvannak.