Levegő megfagyott köztünk. Egymásra néztünk,fogalmam sincs mit mondok majd apának:Szia apa,hogy vagy? Nem haragszol meg ha az egyik fiú ismerösőm itt alszik?
Kicsit sem akad ki,ugyan max a fejemet veszi.
Utálom azt hogy,18 évesen kislányként kezel,örölök hogy véd és szeret,de ne bánjon ugy velem mint 5 évesen.
Tenyerem izzad amit a ruhámba törlök de semmi értelme hiszen ugyan olyan lesz. Szivem hevesen ver a mellkasomban,mikor meghallom a bejárati ajtó zörgését. Apám belép,végig néz rajtunk.
-Kislányom,miez?-nagyot nyeltem,féltem mert tudtam h kiakad ha elmomdom neki az igazságot.
-Apa..e-ez...én cs-csak...
-Te mi?-túl higgadt és ez nagyon rosszat jelent.
-Én az egyik barátomnak segitettem,mert elegge rosszul volt és haza küldeni nem volt szívem,igy mondtam hogy maradjon itt éjszakára.
-Megkérdeztél? Nem!-adott választ a saját kérdésére.
-Igen,tudom,apa! De nem hagyhattam hogy egész este boklásszon a sötétben.-apa már szólásra nyitotta a száját,de egy hang beelőzte.
-Nézze,nem akarok veszekedést a lánya és maga közt,de ha kell elmegyek.-Ashton,felállt és elkezdte összeszedni a ruháit. Könyörögve néztem apára.
-Ezt majd,megbeszéljük,később!- tudtam hogy ezzel nincs semmi elrendezve,de picit mégis megkönnyebűltem.
Ashton éppen távozott volna de apa feltartotta.
-Fiam,aludj itt ma estére,igaza van a lányomnak,ne bóklássz kint ilyenkor!-Ashtonnal egymásra néztünk,és halvány megkönnyebűlt mosoly volt az arcunkon.
-Nagyon köszönöm,uram!-hálálkodott Ash.
-Nincs mit! De kérlek,ne tegezz! Daniel vagyok.- Ashton zavartam bólintott.
-Rendben,Daniel!- arcán apró mosoly jelent meg.
-És téged hogy hívnak fiam?
-Ashton. Ashton Irwin.- amint a fiu kiejtette a szaján a nevét,apám ugy fehéredett le es gyültek könnyek a szmébe. Na jo mi folyik itt?
-Édes istenem- suttogott majd magához ölelte az éretetlen fiút.
Ashton rám nézett,en meg széttártam a karom,mi szerint én sem tudom. Ashton megtapogatta apa,hatát,majd próbált szabadulni az ölelésből, de nem sikerült neki.
-Apa,mi folyik itt?- apa elengedi Asht,majd rám néz és beszélni kezd.
-Még édésanyad előtt,volt egy kapcsolatom,a lány teherbe esett,nem tudtam róla mert szakitottunk,csak miután megszült,akkor tudtam meg.
Egy ideig jártam hozzá és kicsihez,támogattam anyagilag oket ahogy tudtam. De mitán találkoztam édesanyáddal,egyre kevesebbet foglalkoztam velük,de küldtem pénzt mindig,aztán összeházasodtuk,és jöttél te. Nem mertem elmondani,féltem hogy mindent tönkre teszek ha elmondom van egy fiam!
Aztán minden háttérbe szorult,nem törődtem velük semmilyen értelemben. Annyira sajnálom!- Ashton arcán könnyek hullottak le,ahogy az enyémről.
Kezeim ökölbe szorítottam,hazudott nekem! Nem mondta el hogy van a világban valahol egy testvérem,egy batyám.
-Hogy tehetted ezt? Végig hazudtál nekem és anyának is! Van még valami titkod?-dühös voltam. Hazudott,átvert engem és anyát.
-Nézd kicsim,én nem akartam. Féltem hogy mindent elrontok ha elmondom,hidd el,én nem akartam. Bocsáss meg nekem,kérlek!-könyörgött.
-Nem!-hirtelen kiáltottam fel!- Tudod milyen érzés meg tudni ha világon van egy testvéred,és nem ismered?
Csalódtam benned,mert te tanítottál arra hogy soha ne hazudjak,mert az nem szép dolog. Akkor te mit csináltál éveken keresztül. -Eddig birtam sirás nélkül,de most felzokogtam,nem hiszem el. - Felnéztem rád,te voltál a példaképem!
-Kicsim.-próbálkozott újra.
-Ne érj hozzám!- sikitom. Még egyszer rá nézek,majd zokogva,kerülöm meg,és rohanok az ajtóhoz. Kinyitom majd,futni kezdek,nem érdekelt h nincs rajtam kabát,az sem érdekelt h abezeg leszek,cdak elakrtam menni onnan minél hamarabb.
Szegény Ashton,most tudta meg h van egy apja,ak elhagyta,plusz egy hisztis önző huga. Most is csak magamra gondolok,vajon neki milyen lehet?
Megállok,megtörlöm az arcomat, majd megfordulok,hogy, visszamenjek. De ott áll pár méterrel tőlem,megtorpanok. Egymast nézzük,majd egyszerre indulunk meg egymás felé. Szorosan öleljuk egymást,és talán most érzem azt hogy,otthon vagyok.
