Amerika Kapitány: Lángoló Torony

Találkozás

Fémes csattanással csapódott neki az alkarvédőmnek.

Az önkéntelen védekező mozdulat valószínűleg megmentett egy ronda nagy koponyatöréstől. Mindenesetre a karom biztos, hogy ebben a pillanatban nem értett egyet a döntésemmel, mivel egy másodperccel később iszonyatos mértékű fájdalom hasított bele. A nekem lökött erőtől hanyatt estem.

Határozott mozdulattal kapta el a nehéz pajzsot, majd rohanvást közeledni kezdett felém.

A francba.

Ahogy megmozdítottam a karom, ismét végighúzott rajta a fájdalom, majd növekvő intenzitással terjedt szét. A fülemben dobolva lüktetett a vér. Muszáj volt félretennem valahogy, mert már csak néhány lépés választott el minket egymástól, azt pedig semmiképp nem akartam megtudni, mi történik akkor, amikor közelharcba keveredünk. Ennél bizonyára jobban fáj.

Összecsaptam a két tenyerem. Azonnal átjárt az energia. Egymás felé fordított tenyereim közt apró lángnyelv jelent meg, amit gond nélkül növeltem labda méretűvé, néhány apró mozdulattal megforgattam, és máris útjára küldtem.

Fenntartottam vele a kapcsolatot, így összefüggő, vízszintes lángoszlopot kaptam, ami belenyalt a pajzsba, majd határozottan nekifeszült. Fokozatosan növeltem a hőmérsékletet. Ha elég ideig hevítem a fémet, el kell, hogy dobja. Elég egyszerű terv volt, de jelenleg nem volt másom.

- Natasha! - hallottam a kiáltást a lángoszlop túloldaláról.

Natasha?

Mintha csak a fel nem tett kérdésemre válaszolna, jobb felől erőteljes rúgást kaptam a karomra. Az eleve fájó testrész úgy csuklott össze, mintha egy rongybabáé lenne. Hatalmas erőfeszítést jelentett egy kézzel fenntartani a kapcsolatot az erőmmel, de az elmúlt egy év kiképzése megtette a hatását. Megfordult a fejemben, hogy a lángsugarat akár át is irányíthatnám, viszont akkor magamra engedtem volna az erősebb ellenfelet.

A következő egy ütés volt. Nem lévén szabad kezem akkora pofont kaptam, hogy csengeni kezdett a fülem.

- Ketten egy ellen, hm? - kiáltottam oda, miközben a kapcsolatot fenntartva állásba rúgtam magam. Amíg ő elterelte a figyelmem, a másiknak volt ideje kitérni a lángoszlop elől.

Francba!

Bal kézzel a lány felé ütöttem, ami elől gond nélkül kitért, majd egy csettintés, és máris lángra kapott a ruhája. Reflexből elhajoltam a pajzs elől, és a férfi mellett elrohanva a visszavonulás mellett döntöttem.

- Ne velem foglalkozz! - hallottam a hátam mögül a nő hangját. Úgy volt tehát, ahogy reméltem, mindkettejüket lekötötte egy kis időre az oltás. Nyertem annyi egérutat, hogy már szinte az ajtónál jártam.

Az óriási raktárhelyiség majdnem teljesen üres volt. Néhány faláda volt szerteszét odabenn, melyek a tervem következő fázisához segítettek hozzá. Az ajtóban megfordultam, és már kezdtem volna a begyújtásukhoz, amikor kellemetlen meglepetés ért. A férfi sokkal gyorsabban utolért, mint amivel számoltam.

Hátracsavarta a sérült jobb karom, amitől egy önkéntelen kiáltás szakadt fel belőlem. Egy másodperccel később már a hátamba térdelve kényszerített földre. Zihálásunk betöltötte a levegőt. Mielőtt megmozdulhattam volna, szabad bal karomat is lefogta.

- Elég volt? - kérdezte, majd mivel nem válaszoltam, kissé erőteljesebben rám kiáltott - Elég volt?!

Natasha könnyed léptekkel közelített felénk megpörkölt egyenruhájában. Megmosolyogtatott volna, ha épp nem a fájdalmas visítást igyekszem visszatartani.

- Elég... - nyögtem - Lass mich! - tört fel belőlem ezután, és a szemem sarkából láttam, hogy a német szavak hatására megrezzen a férfi arca.

- Hol van? - kérdezte a lány, mellém térdelve. Sűrűn egymás mögé szőtt, német káromkodásokkal feleltem. Fintorgott egyet, majd felnézett.

- Steve?

Tovább csavarta jobb karomat, amitől felüvöltöttem, aztán összeszorítottam a fogam.

- Hol van? - a hangja lágy volt, már-már kedves. Gyűlöltem ezért a hidegvérért.

- Nem tudom! - vágtam rá dühösen.

Hümmögött. Most mit hümmög?!

- Vigyük be - állt fel olyan kifinomult mozdulattal, mint egy macska.

- Nein! - kiáltottam, de helyzetemből fakadóan nem igazán tudtam ellenszegülni. A férfi könnyedén talpra állított, még mindig a karjaimat szorítva.

Egy utolsó, kétségbeesett ötlettől vezérelve csettintettem egyet, majd ráfogtam a másik kezemet tartó csuklójára. Meglepetten felkiáltott és eleresztett, szinte eldobott. Továbbra is a karját fogtam, ujjaim szép lassan égették át a ruháját. Közben a másik kezemmel hasonlóképp markoltam rá a hátára rögzített pajzsra. Így sokkal gyorsabban fel tudtam forrósítani, mint messziről. Mindkét kezével a pajzsáért nyúlt, hogy ledobja magáról, és rákészültem, hogy a karján fellendülve mellkason rúgjam, amikor egy hátulról érkező ütés végül beletaszított az ájult feketeségbe.

***

Szörnyen nehezek voltak a pilláim, amikor magamhoz tértem. Kinyitottam az egyik szemem. Forgott az egész hely, úgyhogy gyorsan visszacsuktam. A hangokból ítélve egy repülőgépen voltam. Az oldalamon feküdtem, a kezem megbilincselve, az ujjaimat pedig ökölbe szorítva kötözték szorosan össze. Így, hogy már nem volt bennem a harc közben felszabadult adrenalin, sokszoros erővel tért vissza a fájdalom a jobb karomba, ráadásul pont azon voltam.

- Ah... - szakadt fel belőlem egy nyögés, majd egy újabb és újabb. Próbáltam csukott szemmel feltérdelni, de még mindig szörnyen gyengének éreztem magam. Jókora ütést kaphattam.

- Kérlek... - nyöszörögtem, miután ismét kinyitottam a szemem, és a helyreállt világból alakok formálódtak. Amerika Kapitány kelt fel előbb az övét kicsatolva.

- Mit csinálsz? - szólt rá Natasha élesen.

- Fájdalmai vannak - állapította meg a férfi oda sem nézve. Mellém térdelt, és ülésbe segített.

- Hol fáj?

- A karom - nyögtem fintorogva - A jobb karom.

Odahajolt, hogy megvizsgálja.

- Steve!

- Mi az? - fordult a lány felé türelmetlenül.

- Mi van, ha ez csak trükk? Majd a SHIELD-nél megvizsgálják az orvosok.

Addigra már lefejtette rólam az alkarvédőt. Egy pillanatra néztem csak oda, aztán el is kaptam onnan a tekintetem. Nyilvánvalóan eltört.

- Jó erőset dobsz - szűrtem a fogaim közt dühösen.

- Te kezdted - jelentette ki Rogers gondolkodás nélkül - Legközelebb kétszer meggondolod.

Dacosan elfordítottam a tekintetem. Felkelt mellőlem, és előrement, hogy utasításokat adjon a pilótának. Önkéntelenül is Fekete Özvegyre futott a tekintetem, így találkozott a pillantásunk. Áthatóan, vizsgálódva figyelt. A megpörkölődött ruha látványa szolgált számomra némi derűvel még ebben a rossz helyzetben is. Nem szólalt meg, amitől olyan érzésem támadt, mintha olvasna bennem.

Küldtem felé egy fintort, és onnantól a padlót vizslattam az út további részében.