Amerika Kapitány: Lángoló Torony

Második menet

Néhány alkalom után ráéreztem arra, hogy hogyan tudom "hergelés" nélkül előhívni a robbanást. Ez új volt, és az élmény hatása magával ragadott. Rogers kihozott még néhány gyakorlóbábut, és innentől csak azokkal folytattam a gyakorlást. Egyelőre nem mentünk tovább azon, hogy elérjük a kívánt hatást. Még így is sikerült az egyiknél, amikor már kezdtem fáradni, egy akkorát robbantani, ami hátralökött a földre.

- Ebéd? - kérdezte Steve miután odasétált hozzám, és felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen.

Úgy, ahogy voltunk, ő edzéshez öltözve, én a Stark ruhában mentünk át a kantinba. Rajtam még itt-ott vérfoltok is voltak. Az ügynökök csak egy pillantást vetettek ránk, de nem különösebben keltette fel az érdeklődésüket. Megtanulták már, hogy mire nem  érdemes rákérdezni.

Evés közben Steve kész edzéstervet dolgozott ki nekem.

- ...azután pedig pontosítanunk kell a célzást, és...

A háta mögött láttam, hogy egy ügynök tart felénk. Ahogy arrafelé néztem, ő is odapillantott.

- Ms. Holzmann - fordult hozzám kertelés nélkül az ügynök - Fury igazgató hívatja.

Hát kezdődik.

Azt hittem, kapok 24 órát, de úgy tűnik, sokkal nagyobb a baj, mint amire Fury számított. Vagy csak ezt akarta éreztetni...

- Van esetleg valami probléma? - kérdezte azonnal Rogers, s közben gyanakodva méregette.

- Nem közölték - jelentette ki a másik szárazon, aztán ismét hozzám intézte szavait - Kérem, jöjjön velem.

- Még ebédelünk - mondta Rogers kihúzva magát. Finoman a kezére tettem a kezem, mire azonnal rám nézett. Halványan megráztam a fejem.

- Megleszek - még egy mosolyt is kierőszakoltam magamból. Fújt egyet, és bólintott.

- Jól van.

Nem volt túl meggyőző, de nem állt fel, hogy velem jöjjön, így végül mégis sikerült elkerülnöm, hogy belekeveredjen. Azt akartam, hogy ha Fury mégsem blöffölt, és a SHIELD ellenségévé tesznek, akkor Steve kimaradjon belőle. Meg kellett védenem ettől.

Ahogy beléptem a helyiségbe, Natashán akadt meg a pillantásom. Háttal állt, de amikor megérkeztem, felém fordult. Kedvesen elmosolyodott.

- Foglalj helyet - intett.

Amikor közelebb értem és leültem, kiszúrta az itt-ott rám száradt vérfoltokat.

- Mi történt? - hangja inkább csevegő volt, mint aggodalmas.

- Csak egy kis edzés - feleltem könnyedén. Próbáltam nem mutatni, mennyire ideges vagyok amiatt, ami következni fog. Röviden bólintott egyet, aztán a széke mellé lépett, és ráfektette a tenyerét a támlára.

- Hogy döntöttél?

Egy pillantásból tudta a választ. Nem várta meg, amíg ki is mondom, hanem elgondolkodva elsétált a széktől, aztán mellettem felült az asztalra.

- Tudod... hogy kinek köszönheted, hogy itt vagy?

- Furynak - vágtam rá azonnal. Nem igazán értettem, hová akar most ezzel kilyukadni. Kijátssza a "hálásnak kellene lenned" kártyát? Elég olcsó húzás lenne.

- Amikor az elfogásod után a kihallgatóban rájuk támadtál, aztán előadtad a testvéres mesét, Fury lemondott rólad. Rogers volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy kapj még egy esélyt.

Önkéntelenül is elmosolyodtam. Ez tényleg rá vall. Folytatta.

- Tudod régen... Én is elég hírhedt voltam. A SHIELD a kiiktatásom mellett döntött. Akit az elpusztításomra küldtek, végül másképp döntött. Neki köszönhetem, hogy itt vagyok. Új esélyt kaptam. Egy esélyt, hogy másokon segítsek. Ő azóta a legjobb barátom, és bármit megtennék érte.

Tartott egy kis szünetet, és vártam, hová akar ezzel kilyukadni. Odahúzott egy széket, és leült mellém.

- Mondd meg nekem őszintén, Evony. Te mire lennél képes azért, hogy Steve-et megvédd?

Sakk és matt.

***

Órákon át tartott. Rengeteg információt csak megerősítenem kellett, másokat pontosítani vagy javítani, de még annál is több volt, amiről még nem tudtak. Egy végtelen hullámvasútnak tűnt, aminek a végén már rosszul voltam a kérdésektől. Hányingerem volt az egész helyzettől. Szerettem volna, hogy Steve ott legyen velem, de vagy nem engedték be, vagy más dolga volt. Bárhogy is történt, egyedül kellett szembenéznem az egésszel.

Azonban ez nem csak információszerzés volt. Azt is meg kellett erősítenem, hogy mik azok az incidensek, amik az én kezem munkáját dicsérték a múltban. Olyannyira belevittek a kérdezgetéssel, hogy fel sem tűnt egészen a legvégéig az a tény, hogy épp most tettem magam ellen beismerő vallomást.

Akkor hagytuk abba, amikor a hideg asztallaphoz nyomtam zsongó fejem, és egyfolytában ismételgettem:

- Ennyi, ennyi, ennyi...

Magamra hagytak a kihallgatóban. Óráknak tűnő percekig semmi sem történt, aztán kiabálást hallottam kintről.

- Most már engedjenek be hozzá!

- Kapitány, parancsunk van, hogy...

Fájdalmas nyögések és puffanások hallatszottak, aztán olyan erővel nyílt az ajtó, hogy szinte kiszakadt a keretből.

- Evony! - az ismerős, aggódó hangtól könnyek gyűltek a szemembe. Két erős kéz húzott magához, és a védelmező ölelésben csordultig teltem érzésekkel. Erősen szorított magához, de azért óvakodva, nehogy ártson nekem.

- Mit tettek veled? - a hangjában harag bujkált - Nem lett volna szabad hagynom, hogy egyedül gyere.

- Semmit.. Semmit nem csináltak - súgtam gyengén, egész testemben reszkettem - Elárultam őket. Elárultam a többieket. Mindent elmondtam.

Lassan, nyugtatólag a fejemet simogatta, amíg el nem múlt a reszketés.

- Azt tetted, amit tenned kellett - mondta akkor.

- Mindig ezt fogod mondani, ha valami hülyeséget csinálok? - pislogtam fel rá szemrehányón.

- Ha az a hülyeség az ártatlan emberek védelmét szolgálja, akkor igen.

...Hetekre eltűnt, ahogy Fekete Özvegy és rengeteg ügynök is.

Bár nem mondták, de enélkül is tudtam, hogy elindult a hajtóvadászat a Vihar ellen.