Amerika Kapitány: Lángoló Torony

A felelős

Még eszméletemnél voltam, amikor Stark kihúzott a vízből. A páncélja szétnyílt, kilépett belőle, aztán összezárult mögötte, hogy őrködjön. Azonnal mellém térdelt, és teljesen megzavarodva a karjára vette a fejem. Reszkettem a fájdalomtól, és mert szörnyen fáztam.

- Mondtam, hogy vedd fel a ruhát - szólalt meg teljesen zavarodottan - Mondtam, hogy vedd fel!

Rájöttem, hogy már sok mindent tudnak rólam, de még mindig van néhány dolog, amire senki soha nem kérdezett rá. Pedig annyira magától értetődő kérdés. Ilyen például, hogy mi történik velem, ha vízbe esem, amikor a Főnix Dalának kellene következnie.

- Meg ne halj nekem, kislány, hallod?! Rogers kicsinál, ha valami történik veled miattam!

- A... A víz... Nem... Nem - és itt mintha lecsapták volna a villanyt.

Amikor felébredtem, repültünk. Egész testemben lángoltam, de konokul a karjaiban tartott. Jó meleg lehetett a páncélban. Valószínűleg Jarvis szólt neki, hogy életjeleket érzékel felőlem, mert lepillantott rám.

- Basszus, a frászt hoztad rám ezzel a mutatvánnyal - szólalt meg a menetszéltől alig érthetően. Megtettem neki azt a szívességet, hogy leszívtam magamról a lángokat.

- Ne ficánkolj - szólt rám azonnal, de még annyit mozogtam, hogy szabadjára engedjem a sárkányt. Amelyik most megjelent, ő az enyém volt, régi barátom és őröm. Mellettünk szárnyalva kísért minket, Stark pedig megbabonázva bámulta.

Miután eltűnt, csend költözött közénk, és egészen a búcsúnkig nem is szóltunk már egymáshoz egy szót sem.

***

Amikor Rogers-ék gépe leszállt, már borzasztóan türelmetlen voltam. Határozott léptekkel jött le, közben pedig magyarázott valamit a mellette sétáló SHIELD ügynöknek, aki a végén bólintott egyet, és elment.

Amint meglátott, felragyogott a tekintete, és szélesen elmosolyodott. Sietősebbre vette a lépteit, és én is megindultam felé. Valahol félúton kapott el, egyik kezével magához húzott, aztán szenvedélyesen megcsókolt. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy milyen borzasztóan hiányzott. Az edzés nagyszerűen elterelte a figyelmem, de azért minden porcikám vágyta a jelenlétét, a társaságát.

Amikor elhúzódtunk egymástól, egy SHIELD ügynök állt mellettünk, köhintve hívta fel magára a figyelmet.

- Rogers kapitány, Fury igazgató már várja.

- Azonnal megyek - szólt oda Steve, és közben még mindig engem nézett. Az ügynök némi várakozás után inkább elment a dolgára.

- Hogy vagy? Történt valami, amíg nem voltam itt? - kérdezte ekkor, én pedig azonnal a Stark incidensre gondoltam. Úgy éreztem, nem ez a megfelelő alkalom arra, hogy részletesen elmeséljem, úgyhogy megráztam a fejem.

- Majd később mesélek. Menj - intettem a fejemmel az ügynök után - Sürgősnek tűnik.

- Jól van - mondta, és még adott egy búcsúcsókot - Amint tudok, megyek.

Bólintottam. Kissé szomorkásan néztem utána. Tudtam, hogy kötelezettségei vannak, de azért valahol bent örültem volna annak, ha több idő jut a viszontlátásnak néhány rövid mondatnál.

Este kárpótolt a rövidített üdvözlésért. Gyertyafényes vacsorát rendezett be a szobájába, ízletes ételekkel, finom vörösborral. Ahogy belemelegedtünk a beszélgetésbe, végül arra jutottam, semmi oka nincs annak, hogy ne meséljem el a kis külön utamat is Starkkal. Meglepett, hogy mennyire ideges lett.