Amerika Kapitány: Lángoló Torony

Nincs határ

Még csak néhány napja voltam ott, amikor Steve szólt, hogy készüljek össze az induláshoz. Kicsit megkönnyebbültem a gondolatra, hogy végre történik valami, ugyanis ez alatt a pár nap alatt még az ebédet is külön behozták nekem a szobámba. Fury ugyan azt ígérte, hogy nem fognak kalitkába zárni, mégis úgy éreztem magam. A mardosó lelkiismeret volt az egyetlen társaságom.

- Hová megyünk?

- Stark állítólag készített neked néhány új "játékszert".

Várakozást éreztem, némi izgalmat, de ezzel együtt gyanakvást is. Semmi sincs ingyen.

A helikopter könnyedén érintette a leszállópályát a Stark torony tetején. Rogers kiugrott, majd a kezét nyújtotta, hogy kisegítsen. Nem akartam letörni azzal, hogy nem fogadom el az udvarias gesztust, úgyhogy megszorítottam, és úgy léptem le a szilárd talajra. Valahol bent kellemes érzés volt, jól esett a figyelmessége. Rámosolyogtam, mire kedvesen visszamosolygott.

- Ó hát itt vagytok végre - jött ki hozzánk Stark széles vigyorral, majd kezet fogott Rogers-szel - Kapitány.

- Stark - viszonozta a köszöntést ő, aztán felém intett - Ő itt Evony Holzmann, azaz a Főnix.

- Evony - lágyan megszorította a kezem - Örömömre szolgál, hogy végre találkozhatunk. Sokat hallottam Önről! Jól odapörkölt Rogersnek - közelebb hajolva a fülembe súgott - Kérem mondja, hogy azt a sárkányos trükköt nekem is megmutatja.

Nem tudtam megállni, hogy el ne mosolyodjak.

- Meglátjuk - válaszoltam, bár tudtam, hogy a válasz egyébként "nem". A Főnix Dalát különleges helyzetekre tartogattam, nem pedig cirkuszi látványosságnak.

Intett, hogy kövessük, ezután bevezetett minket a panorámás luxuslakosztályba. Még soha nem jártam ilyen helyen. A hatalmas terek, a drága berendezés, a gyönyörű kilátás. Teljesen elbűvölt.

- Látom, tetszik itt nálunk - jegyezte meg rögtön Stark, és egy üvegből valamilyen alkoholt töltött magának - Szolgálhatok valamilyen itallal?

Megráztam a fejem, Rogers is.

- Akkor egyedül iszom - zárta vissza az üveget, és felénk fordult - Térjünk rögtön a tárgyra.

Belekortyolt az italba, és a másik keze mozdulatai nyomán a körülöttünk lévő átlátszó képernyőkön mindenféle jelek, grafikonok, képek, programok jelentek meg. Laza mozdulatokkal pakolászta, rendezgette őket, mire végre előkerült az, amit mutatni akart.

- Na lássuk - mondta, és széthúzta a képet, amivel kinagyította. Ott álltam, az általa megkreált teljes felszerelésben. Elmerültem a vizsgálódásban, míg ismét meg nem szólalt.

- Saját készítésű anyag, a Főnixre tervezve. Megerősített golyóálló védelemmel, de azért meghagyva azt a szabadságot, amit a teljes testtel való lángolás igényel... Vagy mi. Mindegy - terelőn intett, és zavartalanul folytatta - A többit inkább mutatni szeretném.

Levezetett minket egy lentebbi helyiségbe, ahol szerszámok, alkatrészek, félig kész vagy sérült páncélok voltak mindenfelé. Egy asztalhoz vezetett minket, amin egy pár kesztyű várakozott egymásra helyezve.

- Próbálja fel - nyújtotta felém őket, én pedig bizalmatlan pillantással vettem át. Amikor utoljára kesztyűt húztak a kezemre, az erőmet akarták lefojtani vele. Itt persze egyértelműen nem erről volt szó.

Amikor felhúztam őket, mindhárman várakozva figyeltünk, de semmi sem történt.

- Csinálja, amit ilyenkor szokott - biztatott Stark, le sem véve a pillantását a kesztyűkről.

- Jó...

Csettintettem egyet, mire mindkét kesztyű felizzott, de a kis lángocska nem volt sehol. Elhúztam a szám, majd a próba kedvéért egymás felé irányítottam a két tenyerem, mire örvénylő lánglabda jelent meg előttem. A kesztyűk magukba szívták, és többszörösére növelték az erőmet. Elismerő mosolyom láttán Stark még jobban kihúzta magát.

- És ez még csak a kezdet - jósolta büszkén - A ruhát ugyanilyen erősítővel szereltem fel. A sárkány, amit Rogersékre küldött fióka ahhoz képest, amit ezzel és az erejével el tud érni.

Széles, játékos mosollyal néztem rá, ő pedig értő vigyorral viszonozta. Mulattatta, hogy a Kapitányt ugrathatja.

- Na jól van, pakoljunk be a helikopterbe, és menjünk, mielőtt túlzottan összebarátkoztok - törte meg a kontaktust Rogers, de Stark elkomolyodva nézett rá.

- Ne rohanj úgy, Rogers, lenne még itt valami.

Steve rosszat sejtő pillantással várta a folytatást.

- ...Ma este partit rendezünk. Nem túl puccosat, csak amolyan visszafogottat.

- Azt mindjárt gondoltam - fűzte hozzá a Kapitány enyhe szarkazmussal.

- Gyertek el. Kirúgtok egy kicsit a hámból. Úgy látom, rátok fér egy kis szórakozás.

- Mire készülsz? - vonta fel a szemöldökét Steve.

- Semmire! - jelentette ki magabiztosan Stark - Semmi hátsó szándék. Csak szórakozunk. Nos?

Rogers felém pillantott, hogy mit szólok az ötlethez. Mi tagadás, jó rég nem volt már részem ilyesmiben. Idáig nem is tudtam, mennyire hiányzik, de most, hogy felvetődött a lehetőség, egyértelműen menni akartam.

- Biztos jó lesz - mondtam tétován, mire Tony azonnal felém intett a poharával:

- Ez a beszéd! Este 8-kor várlak titeket. Nekem most lesz egy konferenciahívásom, de mindent megtaláltok itt, amiben pedig kell, Jarvis majd segít. Semmi nyúlkapiszka a páncélokhoz - nézett rám megjátszott szigorúsággal, aztán lazán rácsapott Steve vállára.

- Kapitány, Evony, örültem - és magunkra hagyott minket. Steve megcsóválta a fejét, aztán felém fordult:

- Akkor kezdjünk el pakolni.