Amerika Kapitány: Lángoló Torony

Kötelék

Szerencsére nem volt lehetőségem és időm az összes ruhámat elégetni, ezért mostanra a SHIELD-esek áthozták már a maradék ruhatáram. Sok opció nem volt, így igazából nem ment el túl sok idő a készülődéssel. Egy hosszú fehér szoknyát vettem fel, hozzá egy elegáns, fekete felsőt, a lábamra pedig kivételesen magassarkút húztam.

- Milyen volt a kiruccanás? - kérdezte Natasha egy hosszabb csend után, miközben a sminkemmel bíbelődött. Nem volt túl nagy rutinom benne, ő pedig szívesen segített.

- Érdekes - mondtam ki az első jelzőt, ami eszembe jutott.

- Mit gondolsz Starkról?

- Ő nagyon... - kerestem a szavakat - Megnyerő.

Nevetett.

- Nos, igen, sokan így gondolják - jegyezte meg - Mások pedig egy nagyképű ficsúrnak tartják. Nézőpont kérdése.

- Sokat tett már a világunkért - mondtam enyhe védelmezéssel, de gyengén megrázta a fejét.

- Előttem nem kell mentegetned. Ismerem.

Amikor elkészült, és belenéztem a tükörbe, elismerő mosollyal fordultam hozzá:

- Köszönöm.

- Igazán nincs mit - mosolygott vissza, aztán összepakolta a sminkes eszközeit - Szóljak Steve-nek, hogy kész vagy?

- Igen, kérlek - bólintottam. Őszintén szólva egy kicsit furcsán éreztem magam így, nagyon rég voltam utoljára teljes díszben. Azokra az időkre pedig már... nem gondoltam. Kopogtattak az ajtón, majd belépett Rogers, fessen, elegánsan, nagyon jól állt neki az öltöny. Ahogy felé fordultam, egy pillanatig csak nézett rám, majd zavartan elmosolyodott.

- Nagyon csinos vagy.

- Sok? - kérdeztem bizonytalanul, mire megrázta a fejét.

- Egyáltalán nem. Gyere - nyújtotta felém a karját, én pedig belekaroltam, és együtt elindultunk kifelé.

Ezúttal Stark autót küldött értünk. Így kicsit hosszabb volt az út, és ezalatt nem igazán szóltunk egymáshoz Rogers-szel. Mindketten kifelé bámultunk az ablakon. Hogy ő min gondolkodott, azt nem tudtam, előttem viszont újra és újra lepergett az a néhány másodperc, amit a videóból láttam. Napok óta nem bírtam kiverni a fejemből. Talán pont ez volt Fury célja. Ennél kegyetlenebb szembesítést már csak azzal tudott volna elérni, ha odavisz a kórházba. Bele se mertem gondolni, hogy ha akkor a vonaton nem mondok igent, megpróbálta volna-e még ezt is, mint utolsó ötlet...

- Megérkeztünk, uram - szólt hátra a sofőr, és bekanyarodott a bejárat elé. Óriási tömeg volt, folyamatosan szálltak ki a híres és kevésbé híres emberek a drágábbnál drágább autókból. Összeszorult a torkom.

A sofőr kinyitotta az ajtót, Rogers pedig kisegített rajta, aztán belekaroltam. Jól esett a közelsége, védelmező volt és megnyugtató. Tompított valamennyit a rám törő pánikon, amit a vakuk villogása és a hangzavar keltett bennem. Velem persze csak annyira foglalkoztak, hogy megpróbálják kideríteni, kicsoda az a lány a Kapitány oldalán. Mi közöm lehet hozzá?

Áthaladtunk a kinti őrületen, és odabent mintha elvágták volna a kívül tomboló zűrzavart. Kellemes tánczene szólt, a terem pedig tele volt elegáns férfiakkal és nőkkel.

- Ha Starknak ez a visszafogott, nem akarom tudni, milyen amikor puccos partit tart - jegyezte meg Rogers, és közben ellépett tőlem.

- Hozok egy italt, te kérsz valamit?

- Egy pohár Martini jól esne - bólintottam hálás mosollyal, és már el is indult a bárpult irányába.

Nem volt sok időm egyedül álldogálni, mert messziről kiszúrt magának egy öltönyös férfi. Ahogy közeledett, láttam, hogy már bőven nem józan. Kiutat keresve pillantottam körbe, de Rogerst lefoglalta néhány másik öltönyös, Stark pedig valahol messze sztorizgatott épp egy nagyobb társaságnak.