Jéghideg könnyek

3.4K 164 11
                                    

A kanapén ültem. Körülöttem lángnyelvek táncoltak. Megbabonázva néztem őket. A baleset óta mindig ezt álmodom. Csak kiváncsiságból hozzáértem a lángokhoz. Nagy meglepetésemre megégetett. Ekkor jöttem rá, hogy ez nem álom. Amilyen gyorsan csak tudtam, felpattantam és a telefonhoz futottam. Hivtam a tűzoltókat, akik megnyugttak, hogy hamarosan megjönnek. Kérték, hogy azonnal hagyjam el a házat. Letettem a kagylót, majd az ajtó felé rohantam. Vajon hol lehet Liu? Anya és apa sincs sehol. Vajon itthagytak? Vagy nem ébredtek fel? Megfordtam és felszaladtam a lépcsőn. Mindenhol vér volt. A szüleim a szobájukban feküdtek átvágott torokkal a földön. Remegve hátráltam ki a szobából és átfutottam a bátyámhoz. Liu csendben feküdt. Közelebb mentem és ekkor megláttam. A bátyám a saját vérében feküdt. Tehetetlenül rogytam a földre. Mi történt itt?

- E-ez ne-em lehetséges! - sikoltottam.

Nem bírom tovább! Felpattantam és a fürdőbe rohantam. A tükör, a mosdó, a szönyeg és a fal is vérben úszott. Egy kés feküdt a mosdókagylón. Gyorsan felkaptam, de ekkor megpillantottam az arcomat a tükörben. A bőröm még mindig hófehér volt, de a szemeim körül sötét karikák húzódtak, a szemhéjaimnak pedig csak az elszenesedett maradványai maradtak meg. Beteg mosoly futott végig az arcomon. Szó szerint. A vágásokból még mindig csordogált a skarlátszínű vér. Mit tettem? Miért tettem ezt magammal? Liu! Őt is én... ? Nem! Az nem lehet! Én nem... Nem tudnék nekik ártani! Én nem ilyen vagyok! Ez csak egy rémálom. Nem... Megőrültem... Csak ez lehetséges!

Elhátráltam a tükörtől miközben hisztérikusan zokogni kezdtem. Biztos volt rá okom! Hisz... Hisz nem is szerettem őket! Akkor... akkor nincs semmi baj! Igen! A zokogást felváltotta a nevetés. Semmi kétség, megőrültem. Gondolatmenetemből a szirénák hangja rázott fel. El kell tünnöm!

Még mindig a kést szorongatva rohantam le a lépcsőn. Kivágtam a bejárati ajtót és futottam. Még szerencse, hogy közel van az erdő. Hangokat hallottam magam mögül, majd egyre közeledő lépteket. Gyorsabban rohantam, de pár perc múlva valaki elkapta a karomat.

- Hé! Nyugodj me... - kezdte volna el a tűzoltó, de addigra a kés már a mellkasában landolt. Elkerekedett szemmel nézett rám, majd összeesett. Döbbenten néztem a kezemre. Fel se tünt, hogy le akarom szúrni. Legugoltam és kirántottam a kést a haldokló férfiból, majd mint egy kéztetésként a fülébe suttogtam.

- Ideje aludni.

A pengét beletöröltem egykor hófehér kapucnis pulcsimba és felálltam. Nem láttam senkit a közelben, így fütyörészve indultam el az erdő felé. Egyszer találkoztam egy idős úrral, de hamar végeztem vele. Nem kellenek szemtanuk. Az erdő határán visszanéztem. A fél város lángokban állt. Megfordultam és bevetettem magam a sűrűbe.

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

Részletek a Gyilkos Sorok című újságból:

A tűzvészben 137 ember vesztette életét. Szemtanuk nem voltak. A tűz egy családi házból indult útjára, vélhetőleg, hogy leplezzék a gyilkosságot. A tűzoltókat az egyik fiú hivta, de mire a tűzoltók kiértek, a fiatalnak nyoma veszett. A rendőrség még keresi. A 137 emberből huszonhatan nem a tűz miatt haltak meg, hanem késszúrástól. Az elhunytakat holnap helyezik végső nyugalomba a Szent lélek emetőben.

(Ravinetown, 2016. 07. 20.)

Újabb holtestet találtak a temetőben. Ez a héten már a harmadik eset volt. A rendőrség még mindig nem talált semmiféle nyomot. Feltételezések szerint ugyanaz az elkövető, mint a másfél hete történt tűzvésznél.

(Ravinetown 2016. 07. 29.)

Gyilkosság történt a helyi korházban. Egy ápolónőt és a két hete történt mészárlás egyetlen túlélőjét holtan találták ma reggel. A tettes ugyanaz, mint az előző eseteknél.

(Ravinetown 2016. 08. 02.)

Az egyetlen szemtanú ma reggel elhalálozott. Az ötven éves gondnok tegnap este észrevett egy kapucnis alakot az egyik friss sírnál. Gyanusnak találta, hogy ilyen későn jár valaki a temetőben. Odament hozzá, de az alak eltünt. A férfi ezután felhívta az egyik barátját és elmesélte a történteket. Állítólag egy szellemet látott, kinek szemei körül sötét karikák voltak, a szája pedig fel volt vágva. Nem sokkal a telefonbeszélgetés után holtan találták meg a középkorú férfit. A rendőrség szerint a férfi nem beszámítható tanú, semmi nyom nem utal a titokzatos látogatótra.

(Ravinetown. 2016. 08. 12.)

A rendőrség nyomok hiányában felfüggeszti az alig egy hónapja történ gyilkosságok elkövetőjének megtalálását. Aki bármilyen információval rendelkezik az üggyel kpcsolatban, kérem, hívja az alábbi számot:
+36 80 640 8590

(Ravinetown 2016. 09. 02.)

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

Több, mint 3 hónap telt el a tűz óta. Azóta bevett szokásom idejárni. Csak én látogatom őt. Szerintem a nagyszüleink nem is tudnak rólunk. Apa szerint kudarcok voltunk. Nem voltak durvák, csak néha ütöttek meg. Nem is ezzel volt bajom, hanem a szavakkal. Annyiszor mondták nekünk, hogy a végefelé még el is hittük. De már nem kell szenvednünk. Lenéztem a két sírra.

- Mindig utáltalak titeket.

Tovább sétáltam. Mikor megtaláltam a sírját, leültem a földre. A kezemben tartott rózsát leraktam a kőre. Az egyik ujjamat megszúrta egy tüske. Egy vércsepp esett a fehér szirmokra.

- Vicces. Pont olyan, mint én. Tudod, én ezt nem értem. Gyülöltelek, hisz képes voltam megölni téged. De ha ennyire utállak, akkor mit keresek én itt? Miért nem tudlak elfelejteni? Ez nem ér! Te mindent magad mögött tudhatsz, de én itt ragadtam!

Ekkor gördült le az első könnycsepp az arcomon. A sebek már behegedtek, de még mindig ilyesztő látványt nyújtanak. Megpróbáltam behunyni a szememet, de ez még mindig nehezen jön össze. A szemhélyeim nem mentek teljesen tönkre, így van rá egy kis esély, hogy normálisan nézzek ki. Kivéve a fehérséget és a hegeket.

- Ez volt az utolsó, hogy idejöttem. Igérem. De mielött elmegyek még sze-szeretn- nék bo-bocsánatot kérni... Annyira sajnálom! Nem tudom miért csináltam. Nem értek semmit. Csak a hangok. Zavarnak. Tudom, hogy őrült vagyok - suttogtam, majd felálltam. A kapucnit a fejemre húztam és elindultam. Körülöttem egyre nőtt a köd. Zsebredugtam a kezeimet és hagytam, had follyanak a könnyeim. Úgy se jövök vissza, akkor meg nem mindegy? Felerősödött a szél belekapva fekete hajamba, mely eltakarta kék szemeimet. Halkan felnevettem. El se hiszem, hogy ilyen költői voltam. Még egyszer visszanéztem a sírokra. Valaki állt a távolban. Jobbnak láttam nem bolygatni. Megfkrdultam és kiléptem a kapun. Soha többet nem jövök ide. Igérem Liu...

Hát ezzel is elkészültem. A következő részben végre megjelenik a titokzatos városi legenda. Egyébbként figyeljétek az újságcikkeket. Fontos infórmációkat tartalmazhatnak. A videó adott ikletet, csak azért van itt. Hamarosan jön a második rész.
Addig is sziasztok!

Crazy Phycho KillersOpowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz