Crazy Phycho Killers

Aggasztó hír

Bár csak egyszer láttam eddig a lányt, de szinte teljesen úgy nézett ki, mint az előző találkozásunknál. Sötétszürke, már-már fekete pulcsi volt rajta. Fekete-fehér combharisnyája eltünt a piros talpú bakancsában. A haja vizesen tapadt az arcához. Szájában egy nyalóka volt, egyik zsebéből pedig egy szürke plüss macska lógott ki.

Ő is végigmért engem, majd kivette az édességet a szájából és elmosolyodott. Intett, hogy kövessem, majd elindult egy árnyékosabb zúg felé. Bár nem szívesen hagytam el a biztonságos nyílt terepet, nem hagyhatom futni ezt a remek lehetőséget. Két hatalmas lépéssel utol is értem a lányt.

- Nem voltál meglepődve, hogy én vagyok itt - mondta halkan.

- A bátyámon kívül te vagy az egyetlen, aki tudja, hogy itt vagyok. És ő hamarabb folyt még álmomban, minthogy üzeneteket küldözgessen. Na meg, nagyon kislányos az írásod - nevettem fel, mire durcásan nézett rám. Tényleg olyan, mint egy gyerek. - Azt hittem ő is itt lesz.

- Tudod, alapból nekem se kéne itt lennem - érintette össze maga előtt a két mutatóujját.

- Világos. De mégis ide hívtál - néztem rá érdeklődve.

- Figyelj - állt meg. A károkért nyúlt és maga felé fordított. De ahelyett, hogy elengedett volna, amint elérte, hogy megmozduljak, inkább két kezével körbefonta az ujjaimat. Lábujjhegyre állt és a fülemhez hajolt. - Többen vagyunk, mint hiszitek.

- Mi? - léptem hátra egy fél lépést, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Kagekao felvette a kapcsolatot pár Japán döggel. Nem tudom pontosan mennyien vannak.

- Miért mondod ezt el? - pillantottam gyanakvóan arra a vörös íriszekkel tarkított arcra.

- Így igazságos - vonta meg a vállát.

- Gyilkosok vagyunk, nem holmi szeretetszolgálat. Ugye tudod, hogy fordított helyzetben én nem tenném meg ezt? - tettem fel a kérdést, amire csak egy bólíntással válaszolt.

- Hadd döntsem el én, hogy mit csinálok - suttogta Cherry a fülembe, majd hátrébb szökkent. Zavarodottan húztam fel a szemöldököm a tettére.

- Ha?

- Mennem kéne - hajtotta le a fejét, majd megfordult.

- Hé! - kiáltottam utána, mire megtorpant ugyan, de nem nézett rám. - Köszi.

- Nincs mit! - nézett hátra a válla fölött, majd kuncogva elkezdett futni és átlendült a temető hatalmas, régi téglafalán, amit szinte teljesen benőtt már a borostyán. Még jó darabig álltam a zuhogó esőben, kezemben az esernyőmmel. Végül egy nagy sóhajjal hátat fordítottam a kerítésnek és elindultam haza.

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

Óvatosan nyitottam ki a bejárati ajtót és léptem be az előszobába. Az esernyőt leráztam, majd visszatettem a helyére, hogy ne tűnjön fel senkinek, hogy valaki kiment az éjszaka közepén. Lerugtam a sáros fekete cipőt, majd felkaptam a kezembe és elindultam a szobám felé. A nappaliból gyér fény világított, de a tévé hangját nem lehetett meghallani a folyosón. Vigyáz a, hogy ne kerüljék szem elé, belesetem a szobába. Ben a kanapén ült kezével támasztva az állát és unottan nyomkodta a távirányítót. Néhány adónál elidőzött, de aztán fencsóválva átnyomott egy másik csatornára. Mellette a telefonja egyfolytában villogott a bejövő értesítésektől.

- Meddig fogsz még ott ácsorogni, mint egy hülye? - kérdezte, de nem nézett felém.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - léptem oda hozzá és lehuppantam mellé.