Crazy Phycho Killers

Törlés, Újraindítás

Hullaként döltem be az ágyamba, mikor végre Slendy békén hagyott minket. A tegnapi álmom miatt nehezen tudtam elaludni. A gondolataim cikáztak a fejemben. Hunyorogva tapogattam ki a komódon heverő szemkötőt. Igazából nem kéne hordanom, de már megszoktam. Alig, hogy feltettem a fejemre, ki is döltem. Persze a hangok most se hagytak békén.

Miért nem ölted meg? Ott volt rá a lehetőség! Mondtam, hogy tedd meg. Elárult! Elárultt, ahogy mindenki más is! Te nem tartozol senkihez és semmihez! Szóval mit keresel itt? Menj el! Nem állíthatnak meg! Gyorsan! Hisz a gyilkolás is hiányzik! Ne feledd, ők nem a családod! Csak én vagyok neked. Menjünk... Indulj!

Kipattantak a szemeim és lekaptam a fejemről a szemfedőt. Rekord sebességgel kapkodtam fel a ruháimat. A késemet kivettem az egyik fiók aljából. Vágyakozóan húztam végig mutatóujjamat a pengén,ajd egyszerűen lenyaltam a kiserkenő vért. A kezemet beletöröltem a szokatlanul fehér pulcsiba, majd egy táskát felkapva elkezdtem bepakolni. Pár napra elegendő élelem és ruha mellett helyet kapott még egy zseblámpa és kötszer is. Gyorsan ráírtam egy cetlire, hogy pár napig ne keressenek, majd az ablakhoz léptem. Kitártam a két szárnyat, majd nemes egszerűséggel kiugrottam rajta. Az érkezésem viszont nem volt ilyen rózsás. Vagyis de, mert majdnem kéttucat tüske állt bele a lábamba. Nagynehezen kimásztam a bokorból és elindultam a bozótosba.

Nem tudom, mennyit mentem, de egyszer csak elhagyott minden erőm. Lecsúsztam a földre és a hátamat egy fának támasztottam. Egyre nehezebb lett nyitvatartani a szemeimet. A pislogások akár egy percig is elnyúltak már, mire feladtam. Győzött a fáradság és végleg lehunytam a szemem. A szemhélyaimon belül két szó virított hatalmas piros betükkel. Törlés. Újraindítás.

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

Kinyitottam a szemem. Nagy meglepetésemre egy utcában álltam. Már régóta itt lehettem, mert teljesen eláztam a szakadó esőben. Mi történt? Lenéztem a kezemre, ami vöröslött a kiontott vértől. Körbefordultam és észrevettem a testeket. Egy tucat ember megcsonkított maradványa hevert a lábam előtt. A látvány eléggé szórakoztatott, így elkezdtem röhögni. Ez nem tartozott avlegjobb ötleteim közé, hisz a szám megtelt esővízzel. Fuldokolva hagytam abba elöbbi tevékenységemet, majd megtöröltem a számat. Kezeimet zsebre dugva fordultam meg és indultam el a régi házunk felé. Út közben egyre több kérdés kavargott bennem. Mi történt? Hogy kerültem ide? Egyáltalán hányadika van? Miért nem emlékszem semmire?

Ahogy haladtam, végignéztem az épületeket. Az egyik repedt üvegben megpillantottam az arcomat. Csak futolag néztem meg magam, de megesküdnék bármire, hogy a szemem nem kék volt, hanem vörös. De csak sétáltam tovább és tovább, ahogy azt a hangok kérték.

Hát újra itt. Mostantól minden kedden hozom az új részt. Szóval jövőhéten újra itt.
Addig is sziasztok!

Ui.: Egyébként bocsi a hibákért, de már táncol elöttem a képernyő a fáradság miatt.