𝑫𝒐 𝒏𝒐𝒕 𝒍𝒆𝒂𝒗𝒆 𝒎𝒆 † 𝑭𝒓𝒆𝒅 𝑾𝒆𝒂𝒔𝒍𝒆𝒚°^ [𝑩𝑬𝑭𝑬𝑱𝑬𝒁𝑬𝑻𝑻]

1.6 - 𝕻𝖗𝖎𝖘𝖔𝖓𝖊𝖗 𝖔𝖋 𝕬𝖟𝖐𝖆𝖇𝖆𝖓

1.6 - Azkabani fogoly

Azt hiszem, azért nem tudom megszokni az érzést, hogy olyan minden, mintha nem is lennék, mert úgy vagyunk kitalálva, hogy azt csak akkor szokjuk meg, amikor már nem vagyunk.

Napok teltek el. Visszatértünk az iskolába, ahol folytattuk a megszokott rendet és a megszokott kis életünket. Fred és én köztem az a bizonyos kapcsolat csak mások szemében tűnt barátinak. Úgy viselkedtünk egymással az udvaron, a tantermekben, a folyosókon, ahogy a barátok teszik azt: köszöntünk egymásnak, megöleltük egymást egyszer-kétszer és csak pár percre álltunk le beszélgetni egymással. Ezt látták a többiek. Ezt látták azok, akik nem ismertek minket eléggé. Felszínes dolgokat láttak ők, hisz az utóbb felsorolt tevékenységek azok. De, senki sem látta a titkos tekinteteket, mikor egymás mellett haladtunk el. Az apró mosolyokat, amelyeket a másik látványa élesztett bennünk fel. Öleléseink során a másik ruhájának illatát ízlelgetve csak állni másodpercekig. A folyosón elhaladva egymás mellett a kisujjaink összeérintése és az azután következő mámor. Kevesen tudták, hogy a felszín mögött mi mennyi minden rejlik. 

Esténként azonban teret adtunk a gondolatainknak, természetesen bizonyos keretek között. A Szükség Szobáját kiismerve tudtuk, hogy hol fog megjelenni és milyen időben. Így, a titkos találkáinkat itt szerveztük meg, teljes titokban. Még George se tudott ezekről az alkalmakról, bár asszem sejtette. George mindenről tudott, ismerte az ikertestvérét. Szerencse, hogy a varázslók nem ismerik a kamerákat és a miniatűr, beépíthető változatukat.. Így, az estéink nyugodtságban és kettesben töltődtek el. 

- Arra gondoltam, hogy ide lehetne tenni egy fekete kanapét. 

- Feketét? Miért nem vöröset vagy barnát? - támaszkodott a kandallónak Fred. 

- Igazad van.. túl sok a fekete és a sötét szín.. kell a vidámság ide.
Azzal a kanapéra mutatva megváltoztattam a színét vörösre, egy suhintással. - Mintha csak a tornyunkban lennék. Hamarosan minden barna és vörös lesz.. 

- Azért az se lenne teljes egészében szép.. jut eszembe, van egy meglepetésem számodra, már ha ezt lehet annak nevezni. 

- Igen? - érdeklődve fordultam felé, hisz nagy ritkán mondta ki, ha éppen kapok tőle valamit. Általában, csak a kezembe nyomta vagy eltakarva a szememet tette le valamerre, hogy keressem meg azt. 

Fred kedvtelenné vált, majd a tűzre tekintett le. Követtem a tekintetét, mikor is egy ismerős férfi arc rajzolódott ki a vörös és pirosas lángok közül. Elsőre felismerhetetlen volt, majd ahogy kezdett az orra, az ajka és a szem formája formálódni, biztos voltam kilétében. 

- Fránya tűz.. - morogta.

- Gabriel? - guggoltam le a tűz elé - Mi a fészkes fenét csinálsz itt? Mi van, ha valahogy rá jönnek, hogy itt vagy? 

- Ne aggódj! Nem én vagyok az egyedüli, aki ilyesmiket csinál a Roxfort falain belül. 

- Csak gyorsan Gabe.. - morogta Fred - Nekünk lassan mennünk kell a szobáinkba. 

- Na, úgy látom ki nyílt a csipád, öreg barátom! - válaszolta Gabriel - Nekem sincs sok időm maradni, hisz még mindig nyomoznak utánam a Minisztérium patkányai.