𝑫𝒐 𝒏𝒐𝒕 𝒍𝒆𝒂𝒗𝒆 𝒎𝒆 † 𝑭𝒓𝒆𝒅 𝑾𝒆𝒂𝒔𝒍𝒆𝒚°^ [𝑩𝑬𝑭𝑬𝑱𝑬𝒁𝑬𝑻𝑻]

1. 𝖊́𝖛𝖆𝖉 1. 𝖗𝖊́𝖘𝖟 - 𝕬 𝖛𝖔𝖓𝖆𝖙

A vonat haladt, igen gyorsan. A szél csapta a szerelvény oldalát, mindkét irányból. Azon a magasságon, ahol éppen voltunk, igen erős szélmozgásban lehetett részünk: némely pillanatban még a vonat egészét is kibillentette egyensúlyából. Ekkor az ijedtség minden formája megjelent arcomon, de mivel ez egy varázslókkal és boszorkányokkal teli, varázslattal hajtott varázsló vonat, így gondoltam, ha történne is valami, valaki megmentene bennünket. Mint például valamelyik felsőbb éves, aki tud egy olyan varázslatot, amely az egész vonatot és a vonaton utazókat is a magasba emelné egy esetleges mélybe zuhanást követően. Vagy, ha maga Dumbledore térne a segítségünkre.. igen, ez a legvalószínűbb. Ő mindent tud és mindent is előre meglát. Valószínűleg, a vonatot sem indítaná el.

Próbáltam magam nyugtatni apróbb, általam kreált lehetőségekkel és történésekkel, így egyre kevesebbszer figyeltem fel a süvítő szélre, a távolba révedő méteres fenyőfák düledezésére és a vonat oldalra dőlésére.

Az idő azonban kellemes volt: a nap sütött, felhők aligha voltak a kék égen. Madarak repültek el a robogó gépjármű ablakai mellett, bár gyanítottam, hogy őket inkább a szél sodorta erre és valójában azért küzdöttek, hogy még véletlenül se csapódjanak neki a mozgó járműnek.

A jármű tele volt diákokkal: az eddigi 6 évem alatt egyszer sem voltunk ennyien, egy vonatban. Külön vagonokban még lehettünk ennyien, összesen. De úgy, hogy egy vagonban vagy 70-90 diák, még soha. Agyaltam, és erősen gondolkoztam azon, hogy körbe nézek, miért is szálltak fel ennyien pont erre a kis vagonra, ahol összesen 10 darab fakk, fakkonként 6 darab ülőhely volt található. Ez volt a legkisebb a 6 vagon közül és mégis, tele volt. Fogadni mertem volna, hogy álltak is a fülkékben. Csodálkoztam, hogy még nem lett ez szóvá téve.

Ne értsetek félre, sose erősítettem a köpedékek táborát.

Azonban, ha tanár is utazott a vonaton, egészen Roxmorts állomásáig, akkor ezeket az apró baklövéseket erősen megdorgálta. Nem utazott volna idén tanár velünk a vonaton? Esetleg, elaludt? Vagy.. nem foglalkozik vele?

Én nem tudhatom, nem mentem végig a fülkéken.. bár, erősen gondoltam rá.

⚫

Hosszú az út: nagyjából 2 óra.

Ez idő alatt sok mindent lehet csinálni, mint ablakot nézni, azon kibámulni és/ vagy átnézni a tankönyveid egy részét és/ vagy beszélgetni a barátaiddal és/ vagy naplót írni.

Én, az utóbbiak táborát erősítettem: becses naplót vezettem, amelyet erősségemre, de otthon hagytam. Igen, elfelejtettem magammal vinni. Pedig, a nyár végén megfogadtam, hogy napi szinten vezetni fogom és mindent leírok, bármi is történt aznap velem.

Az oka annyi volt, hogy rettentő gyorsan felejtek. Ami egyszer megtörtént, emlékszek én rá, csak az agyam valahogy a pillanatokat elkeveri és felcseréli valamely más, régebben történt eseménnyel. Így, szinte magamban és az emlékeimben sem bízok meg teljesen.

A napló, erre egy tökéletes megoldás lett volna.

Na, majd legközelebb: gondoltam.

Legközelebb pedig az a bizonyos téli szünet, amely december végétől - január első pár hetéig tart. Van időm haza látogatni és elpakolni a naplót.