𝑫𝒐 𝒏𝒐𝒕 𝒍𝒆𝒂𝒗𝒆 𝒎𝒆 † 𝑭𝒓𝒆𝒅 𝑾𝒆𝒂𝒔𝒍𝒆𝒚°^ [𝑩𝑬𝑭𝑬𝑱𝑬𝒁𝑬𝑻𝑻]

1.10 - And called for you everywhere

1.10 - és felszólított mindenhol

" Az igazi boldogsághoz két dolog szükséges;
- egy szerető szív
- és egy szerethető szív. "

-Harry.. - lepődtem meg - te..
- Ki volt ő?
Odasiettem hozzá. - Könyörgöm.. Ne mond el senkinek, hogy itt járt.
Körbenéztem. - Ő a báttyám.
Harry nagyon meglepődött. - A tűzön keresztül érkezett..
-... és ott is távozott, igen.
- Fhu..
- Maradjon ez köztünk, kérlek.
- Rendben. Akarsz róla beszélgetni, mert ezt nehéz így megemészteni.. a bűbájok nem fognak a tűzre a kandallókban?
- Azt hiszem, nem. Erre nem számítottak.
- Szerintem akkor visszamegyek, alszok erre egyet.
- Jó éjszakát!
- Jó éjt. - azzal én is felsiettem a szobánkba.

•••

Másnap reggel fáradt voltam. A lányok velem együtt, kinyújtozva keltek. Most kivételesen nem volt utálom érzésem. Egy pillantást sem adományoztak nekem.
Felkeltem az ágyból, felhúztam a papucsom, a ruháimat kézbe kaptam és indultam a mosdóba.

•••

A folyosón most javában minden diák rohangált, hangoskodott és beszélgetett. A kedv szinte kézzel fogható volt.
A lányok csoportokba verődve sugdolóztak és nevetgéltek, ahogy egy- egy fiú mellett elmentek. A fiúk erre adva, utánuk néztek és kacsintgattak. Kezemben a könyvemmel csak sétáltam közöttük.
Haladtam a folyosón, hamarosan kisebb gombok cikáztak el a szemem előtt, füst felhőt hagyva maguk után.
- Ez ultra király! - sikoltott fel egy 2.os fiú.
- És ez még nem minden! - George a kezéből kiejtett egy fadarabnak tűnő pálcikát, majd a szájához helyezte és megfújta: lassan a pálcika szertefoszlott, belőle, kék füstben, egy oroszlán képe rajzolódott ki.
- Királyak vagytok!
- Ha szeretnél valamit vásárolni, akkor - a fiúnak átnyújt Fred egy kis papírost - gyere hozzánk!
- Kösz!
Fred mellé léptem.
- Szia!
- Oh, szia. - mély csókot ad nekem.
George, mivel régen becsengettek már, pakolta a szerkezeteit egy ládába, majd bezárta azt.
- Képzeld.. - mesélte Fred - George találkozott egy lánnyal..
Furán néztem. - És? A Roxfort-ba rengeteg lány jár.
- Igen, de, akivel találkozott, őt sose látta, egyetlen megnyitón sem. Pedig mi szinte mindenkit ismerünk!
George erőteljesen bólogatott.
Megvonom a vállam. - Nem figyeltetek eléggé.
- Ahj!
- De ő furcsa volt.. - George közelebb lépett hozzám. - Figyelj, ez a lány ugyanolyan vörös volt, mint mi, szeplőkkel és egyebekkel. Olyan orra volt, mint nekünk, olyan szeme, mint nekünk.. de, az arca és a hangja a tiédhez hasonlított.
- És az iskolába egyetlenegy vörös hajú se jár..
-... rajtunk kívül.
- Fiúk, biztos egy időutazó! - mosolygok - Miért fontos ez ennyire?
Fred megvonja a vállát. - George-nak fontos.
- Lehet, a jövőbeli gyermeketek. - böki ki George.
Fred-re nézek. - Na jó, szerintem megyek órára.
Csókot adok Fred ajkára.
- De logikus, nem!? - kiabálja utánam George.
A távolból intek vissza nekik.

...

Az órák igazán gyorsan mentek le.
Egyedül a Mugliismereten aludtam majdnem el. Néha eszembe jutott, amit George mondott: hasonlított ránk. Nem tudom, miért is. Csak, ahogy az agyamban elkezdtem darabokra szedni a részleteket, mindig egy újabbnál- újabb történet pergett le előttem: időutazó; csak George képzel be valamit; álmodta az egészet stb.

...

A vacsoránál még George erőteljesen boncolgatta a témát. A nyakát nyújtoztatva figyelte a Nagy Terem ajtaját.
- George.. - nézett le rám - Eddig nem jött, akkor már hiába..
- OTT VAN! - kiáltotta el magát.
A Griffendélesek asztalánál a legtöbben felfigyeltek, ők is keresték a '' látványosságot ''.
Oldalra pillantottam.
- George csaja? - kérdi Ron. - Nem is olyan rossz.
- Nem a csajom.. - válaszolja mérgesen.
Tényleg hasonlított ránk. Ahogy George leírta: a haja Weasley-s, az orra, a szeme is. Az ajka, az arca és a testalkata pedig inkább az enyémhez volt hasonlítható.
- Látjátok? Nem hazudtam.
- Egy eltitkolt hugica. - vágta rá Ginny.
- Hé! - integet George.
A lány félénken lép a közelünkben. Erősen vizslat engem és Fred-et.
- Szia! - köszönünk kórusban.
- Sziasztok! Leülhetek? - kérdi félénken.
- Gyere csak. - szabadítok neki helyet.
A hangja is hasonlít a sajátomhoz. Ez, persze, lehet a véletlen műve is. Annyi hasonló hangú ember él, rajtunk kívűl.
Elvett egy tányér levest az asztaltól és enni kezdte.
Szinte mindenki őt figyelte. Olyannyira ismeretlen volt sokak számára. Mintha egy Mardekáros ült volna le közénk.
- Együnk akkor! - kérlelem a többieket. Szegény, így is fülig volt pirulva.