𝑫𝒐 𝒏𝒐𝒕 𝒍𝒆𝒂𝒗𝒆 𝒎𝒆 † 𝑭𝒓𝒆𝒅 𝑾𝒆𝒂𝒔𝒍𝒆𝒚°^ [𝑩𝑬𝑭𝑬𝑱𝑬𝒁𝑬𝑻𝑻]

1. 21. - Mindennen, ami rossz volt.

Lena

https://youtu.be/YfcNPbeBjiA

- Megérkeztünk. - mondta Lupin, ahogy leszállt a seprűről. Fred seprűjén utaztunk a Tonks rezidenciáig.

Fekete falaival tökéletesen beleolvadt a természetbe. Éjszaka volt, teljesen sötét. Bagoly énekek hallatszottak valahonnan. Azon kívül csendesnek mondható éjszaka volt. Egy ablakban égett a lámpa, de az is halványan. Mugli - riasztó a ház körül van. El van zárva mindenkitől és mindentől ez a hely. Hatalmas kertlabirintusában ellehetne veszni.

A következő pillanatban egy nő lépett ki a házból - asszem Tonks anyja -. Ránk mosolygott, majd intett.
- Gyertek be.
Elindultunk a szűkös folyosón, egészen a nappaliig, ami a második emeleten volt. Díszes ház, kissé rumlis. Ahogy anno Tonks is volt. De mióta meg van Teddy, azóta javult a helyzet. Megemberesedtek mindketten, Tonks és Lupin is.  Úgy, mint mi. Felelőség teljesebbek lettünk.

Tonks ült az egyik székben, kezében a kisbabával. Puszilgatta, ölelgette.
Felnézett, elsősorban Lupint vette észre, aki ebben a pillanatban kezébe vette az alvó csöppséget. Tonks felállt, megölelt minket.

- Ő Teddy? - kérdem. Tonks bólint.
- 3 hónapos, de már úgy jár, mintha így született volna. - kuncogott. Aggódva néztem rá, mire megrázta a fejét.
- Nem vérfarkasnak született. Megakarod fogni?
Bólogattam. Kezembe adta a babát, akinek most kinyílt a szeme, és mosolygott.
- Hallottam, hogy Emmy is megszületett.
Mosolyogva dajkáltam a babát.
- Mi is a teljes neve?
-  Bella Weasley. - felnéztem Fredre, aki minket nézett.
- Csodás neve van. - a kisbaba felsírt, mire Tonks elvette, majd berakta a baba ágyba. Felénk fordult.
- Tudom, miért jöttetek. Lupin beszámolt mindenről.. és benne vagyunk.
Megkönnyebültem, hatalmas kő esett le a szívemről. Ha ők nem lennének..
- Köszönöm. - öleltem meg Nymphadorát.

Az ajtón belépett Tonks édesanyja. Kezet fogtunk vele, és mindannyian lementünk a nappaliba, ott pedig kezünkbe nyomott egy - egy csésze, forró teát. Leültem az egyik fotelba, mellém Fred. Beleszürtyőltem az italba, majd megszólaltam.
- Mrs. Tonks, ugye tudja..
Közbe szólt.
- Lena, mindent tudok. Ne nézz ennyire figyelmetlennek.  Én se örülök, hogy a lányom és a vejem a halál után futnak. Van egy gyermekük, akire figyelniük kéne.. ugye, Nymphadora?
Tonks lehajtotta a fejét.
- Szívesen - folytatta - vigyázok Emmyre. Legalább lesz játszótársa a pici Teddynek. - mosolygott, majd felállt.
- Itt alszotok, kedveskéim?
Feláltunk mindketten Freddel.
- Oh, nem.. a babánkat nem hagyjuk egyedül.
Ekkor - mintha visszatért volna az esze - Mrs. Tonks megrázta a fejét.
- Tényleg, bocsánat. Öö.. - kiszaladt a nappaliból. Tonks hozzánk fordult.
- Tudjátok, anyám már nem a régi..
Megsimítottam a karját.
- Tudom, milyen az..

- Mi lesz, ha elmegyünk a harcba, Fred? - kérdem tőle, miközben a pálcámat néztem.
Megvonta a vállát, de nem válaszolt.
- Mi lesz a babánkal, ha mi.. netalántán..
- Lena, ilyenre ne is gondolj! - hangját picivel felemelte.
- Fred.. neked meg..
- Tudod mi a bajom?! Az, hogy helyettem hozol döntéseket. Induljunk a harcba, üldözzük Tuddjukit, mert ezt csinálja az is meg amaz is. Az se tetszik, hogy George-val ennyire jóban vagy. Csak nem együtt terveztétek meg az egészet? - teljesen le voltam sújtva - A babánkra nem gondoltál? Annak a gyereknek anyára, apára van szüksége.. És ha meghalunk? Ott marad Mrs. Tonks-nál? Nincs semennyi eszed, Lena.
Felálltam, majd közelebb léptem, és a szemébe néztem.
- Csak egy dologért mentem bele ebbe az egészbe.. hogy megbosszúljam a szüleim halálát. De te ezt nem értheted. Neked ott van anya és apa. Nekem viszont meghaltak. - kiáltottam az utolsó szót - Éltél hiányba? Hogy nem volt mit felvegyél? Hogy titkold a honlétedet, vagy megvernek? Voltál már nevetség tárgya? Aláztak meg egyszer is ebben a nyomorult életben? - lehajtotta a fejét - Nem. De én része voltam mindennek. Mindennek.. ami rossz.

Vettem egy mély levegőt, a sírás határán voltam.
- A szüleim vertek engem, Fred. És nem is akárhogy.. - erre felkapta a fejét.
- Lena.. én.
- Tudom, nem tudtad. - harsányan felnevettem - Hisz senki sem tudhatja, csak Gabe. - elfordultam - Ha rossz voltam, megütöttek.. ha panasz érkezett rám, a pincébe zártak. Ezt ép ésszel nem bírtam. - újból felé fordultam, felhúztam a pólóm ujját - Itt vágtam magam. Ahogy mondtam, ép ésszel nem bírtam.

Fred megakarta érinteni a sebhelyet, ami mára nagyjábból egyszínűvé vált a bőrömmel. De lehúztam a pólóm.
- Sok fájdalmon mentem keresztül az évek során. Mindent, ami rossz érintett, azt csak is Voldemortnak és a Halálfalóknak köszönhetek. Az az ő idejük volt.. de most az én időm jött el.  Az idő, hogy megbosszúljam azokat, amiket eddig lenyeltem. Meglakolnak a bűneikért.

Fred csak állt, szerintem nem akart erre semmit sem mondani. Bólintottam. Ha ő így, akkor én is.
Felsiettem a szobánkba, felkaptam Emmy kistáskáját, amibe belepakoltam a szükséges dolgait. Megfogtam őt, és lesiettem az ajtóhoz. Felhúztam a pulcsim, kabátom. Ekkor betoppant Fred. Meredten nézett Emmy-re.
- Hova mentek?
- Időre van szükségem.
- Ehhez elkell vinned Emmyt?
- Ő a gyerekem..
- Az enyém is..
- Viszlát, Fred.
Azzal - a válaszát meg sem várva - kezemben a csöppséggel,  hoppanáltam.

Az úticélom egy jól ismert hely volt. Egy olyan helyre gondoltam, ahol féltem.. de mégis biztonságban éreztem magam. Szerettem volna találkozni valakivel, ezért is ide hoppanáltam. Valami idehívott. Megmagyarázhatatlan érzés kapott el.
Bekopogtam a ház ajtaján, majd vártam. Bárcsak ő nyitna ajtót. Megakarok mindent beszélni. Tisztán akarok elindulni a csatába.

Ekkor kinyílt az ajtó. Azonnal megnyugodtam.

- Tudtam, hogy visszatérsz. - mondta.

Vettem egy mély levegőt, hogy véletlenül se sírjam el magam. Igen, ő volt az.

- Szia, apa.