𝑫𝒐 𝒏𝒐𝒕 𝒍𝒆𝒂𝒗𝒆 𝒎𝒆 † 𝑭𝒓𝒆𝒅 𝑾𝒆𝒂𝒔𝒍𝒆𝒚°^ [𝑩𝑬𝑭𝑬𝑱𝑬𝒁𝑬𝑻𝑻]

Az utolsó pillantásod

{ Sziasztok! }
Ez lesz a Befejező része a könyvemnek! 😊❤ Készültem egy Prológussal, és egy Irói utószóval.
Remélem tetszett a könyv, és a karakterek, akiket még hozzácsatoltam a történethez. ✌

Író szemszöge

https://youtu.be/qxrV2pqroDY

A csata a végét járta. Rengeteg halott. Véres kövek. Sikolyok. Könnyek. Félelem. Ezekkel a szavakkal tudnám leírni a csatát.

Sose volt még ilyenbe részetek. Mikor a jók harcolnak a rosszakkal. Mikor előtted halnak meg a barátaid, a testvéreid. Mikor látod az otthonodat elveszni. Mikor nem tudsz senkin se segíteni. Csak saját magadon..
De ez számomra már lehetetlennek bizonyul.

A Roxforti csata a varázsló világ legszörnyebb és egyben legfájdalmasabb csatája volt, lesz, és marad. Mi, muglik nem tudjuk ezt átérezni. Az érzés, mikor duzzad benned az erő, a mágia, és felhasználhatod olyan ellen, akit a legjobban gyűlőlsz.
Lena és rengeteg társa így érzett.
A csata végkimenetelét senki sem tudta előre. Ha Dumbledore élt volna, még ő is kételkedett volna Roxfort győzelmében. De ahogy lenni szokott;
mindig a jók győznek. Azok lesznek a jók, akik hisznek magukban, nem adják fel a nehezebb csatákat, és az utolsó véres cseppig harcolnak az igazságért.
Ám' mindennek hatalmas ára van.
Halottak.

Lena szemszöge

Roxfort egyik szobájában álltunk.
Én, az ablak előtt meg sem moccanva. Jobb oldalamon Gabe, előttem Musers.
Én és Gabe Musers arcára szegeztük a pálcánkat. Musers az én arcomat találta meg célpontként. Remegett a keze. Kocsonyát lehetett volna tartani rajta.

Musers eddig csendben figyelte Gabet. De most megszólalt.
- Na, melyikőtöket végezzem előbb ki?
Ránéztem Gabe-re. Nevetés tört ki belőlem.
- Ezt te se gondolhatod komolyan Musers! Egy, kettő ellen? - Gabe arcán mosoly jelent meg. - Így is halott leszel.
- Na, és miért? Fejtsd ki véleményed nekem!
Leraktam a fegyverem, és elkezdtem
fel-alá járkálni. Musers hatalmas szemeivel követett, pálcáját még mindig a fejemre szegezve.
- Tudod, ha megölsz engem, valami oknál fogva, akkor Gabe abban a minutumban, ahogy az átkot kimondod, rádhelyezi a pálcáját, és elsüti. Viszont, az is meg lehet, hogy nem. Lehet, én sütném el, és így meghalnál. Bár.. ha belegondolok.. bárhogy képes lennél meghalni..
- Na, és ezt te hogyan gondolod? Minek képzeled magad félvérű?
- Az eszem a helyén van. Van egy gyermekem, és egy férjem. Nagyon jó a tanulmányi átlagom. Sok barátom van.
Kell ennél több? És igen, magasra képzelem magam..
Musers még erősebben rám célzott, de Gabe is megmoccant, és még közelebb ment Musers-höz.
- Tényleg, te félvérű?! Na, és mi van a családoddal? Apuci, anyuci.. talán.. halottak? - ezeket a szavakat kutya szájjal, és műkönnyel mondta. Bennem meg elkezdődött valami, amit nehezemre esett visszatartani. Gabe-re sandítottam, aki forrt a dühtől. Újra Musers-re néztem, aki folytatta mondandóját.
- Most elmondok egy titkot, amit a szeretet báttyád sem mondott el.. A szüleidet én öltem meg.. A. Saját. Puszta. Kezemmel. Véresen.
Tartottam magam. Se sírni nem akartam, se kikelni magamból.
- Na ide figyelj Musers. Aláírom, a szüleid tökéletes halálfalók.. amilyen gőgös az anyád, nem is beszélve az apádról. De nem engedem, hogy a szüleim emlékét mocskold össze..
Összeszorította fogait.
- Ne beszélj így a szüleimről, te ribanc! - ordította a szavakat.
- Ha mégegyszer a húgomra mersz valamit mondani, akkor meghalsz!
Musers nevetett.
- Ribanc vagy Lena. Egy nyomorult. Egy halálfaló.
- Ebből elég.. - sziszegte Gabe és már kezdte mondandóját, de Musers felé emelte a pálcáját.
- NE! - kiáltottam. Azonnal Gabe elé futottam.. de Musers.. nem őt célozta meg.. hanem engem.. kimondta az átkot.. és.. és én a földre terűltem..

Milyen is lehet a halál?
Sokan a szomorúságáról, és a fájdalmáról tud.
De van benne valami.
Valami különleges.
Ami megfogott engem.
És nem engedett.
Lehet, a fehérsége, a tisztasága.
Nem, nem volt egyáltalán fájdalmas.
Sőt, egész kellemes.
Az elején volt furcsa.
Nem értettem, hogy hol vagyok.
Azt sem, hogy miért kerültem ide.
Éreztem, itt kell lennem.
De kivel, mivel?
Magam előtt a pusztaságot láttam.
A fehér semmit.
Viszont kellemes volt ott lenni.
Kellemes volt a semmiben lenni.
Állni a nyugalomban.
Gondok nélkül.
Két ember jött velem szembe.
Ismeretlenek voltak.
Vagyis csak elsőnek.
Közelebbről láttam őket.
Anyát és apát.
Apa mosolygott.
Anya mosolygott.
Elnevettem magam.
Megöleltem őket.
Hiába tettek rossz dolgokat.
Vertek, ütöttek.
De elfelejtettem ezeket.
A gondokat.
Tiszta szívvel öleltem őket.
- Vár rád valaki.
Suttogta anya.
Nem kérdeztem.
Legbelül tudtam.
Pontosan tudtam.
Csak egy ember vár engem igazán.
Ő az életem.
Miatta harcoltam a nehéz napokon.
Miatta.
Mind miatta.
De jó is.
Szabadnak lenni.
Ritka érzés.
De ha megérzed.
Képtelen vagy elengedni.
Hm.
Elindultam hát felé.
Moslyogva sétáltam.
Körbe-körbe nézve.
Láttam már erdőt.
Fákat, egy rétet.
Emberek álltak rajta.
Varázslók.
Ott volt Lavender.
A szüleit ölelte.
Fehér ruha volt rajta.
Majd megpillantottam a kis Charliet.
Ő is fehérben volt.
Én is.
Hajam ki volt engedve.
Majd megpillantottam Lupint.
Siriussal az oldalán.
Másik oldalán Tonks állt.
Előttük Piton.
Nevetgéltek.
Rengetegen voltak.
Akiket ismertem.
Ennyien..
De nevettek.
Nem foglalkoztak a halállal.
Szivemet öröm fogta körbe.
Én is nevettem.
Nem tudom min.
De boldog voltam.
Tiszta.

Elhaladtam Dumbledore mellett.
Kezét vállamra helyezte.
Boldogan bólintott.
Mosolyogtam.
Lily és James Potter.
Nevetgéltek.
Mosolyogtak.
Megölelték egymást.
Gondolom Harry túlélte.
Szerencsés.
Ennek örülök.
És igen.
Végre megérkeztem hozzá.
Ő hozzá.
Kezét nyújtotta.
Megfogtam.
Hatalmasakat vigyorogtunk.
Megpuszilta kézfejem.
Majd ezt dúdolta kézségesen.
- Üdvözlöm, Mrs. Weasley.
Pukedliztem egyett.
És én is mondtam valamit.
- Jó újra látni, Mr. Weasley.
Elnevette magát, majd közelebb húzott magához.
Megcsókolt.
Édesebb volt.
Értékesebb.
Elváltak ajkaink.
Folytatta.
Megölelt.
- Miénk az örökkévalóság.
- Az örökkévalóságig?
Elmosolyodott, és arcon puszilt.
- Még azután is.
Két kezembe vettem arcát.
Majd kezét nyújtotta.
Megfogtam.
És a többiekkel együtt.
Elindultunk a semmibe.
Az örökkévalóságba.