𝑫𝒐 𝒏𝒐𝒕 𝒍𝒆𝒂𝒗𝒆 𝒎𝒆 † 𝑭𝒓𝒆𝒅 𝑾𝒆𝒂𝒔𝒍𝒆𝒚°^ [𝑩𝑬𝑭𝑬𝑱𝑬𝒁𝑬𝑻𝑻]

1.12 - Burrow again!

1.12 - Újra az Odúban!

" Amikor a varázslat elszáll,
a valóság megmarad. „
.

Fred

Lena a földre rogyott, Emmy mellé esett. Olyan űrt éreztem a testemben, mit még soha.
Könnyek gyűltek a szemembe és a lehető leggyorsabban átugrottam a bokrokat.
Draco meghökkent, emelte pálcáját, de én javában szórtam az átkokat, a varázslatokat.
Kivédte mindegyiket, majd hoppanált.

Visszasiettem hozzájuk, aközben az ujjamal nyomkodni kezdtem a 'S E G Í T S' kódot George-nak.
Leguggoltam eléjük, majd egy fának döntöttem őket.
Ugyanúgy rosszul éreztem magam, mindkettőjük iránt. Féltem elveszíteni a szerelmem. De, féltem elveszíteni egy lányt, akit nem is ismertem.
Rengeteg érzés gyötört, próbáltam uralkodni rajtuk.
Láttam, ahogy Lena arcán vér folyik le, egészen fekete pólójára. Fejét és haját teljesen belepte a vér. Letéptem az ingem széléből egy csíkot, majd a feje tetejére csavartam. Hátha..
Emmy arcán egy heg keletkezett, amiből úgyanúgy fojt a vér. Letéptem, ugyanúgy, egy csíkot, és a homloka köré csavartam.
Enmy szerencsésebben megúszta. Megsimítottam arcát, a haját füle mögé tűztem. Ekkor a fülében egy érdekes dolgot pillantottam meg. Az a fülbevaló lógott a fülcimpáján, amit 2 hét múlva akartam ajándékozni
Lena- nak.. biztos, hogy az volt. Ezeket sajátkezüleg készítettem. Sötét volt, igen, de még a nevünket is leolvastam róla. Hogy kerülhetett hozzá, ha ezt a pár fülbevalót otthon, az Odúban hagytam?
Nem értettem.

Halk, gyors léptek hangja csapta meg a fülem. Hamarosan George érkezett meg, nadrágja koszos és vizes volt.
- Mi történ.. - megpillantotta Emmy-t, aki lassan, de ébredezni kezdett.
- Siessünk.. Lena fején hatalmas vágás lehet, ömlik belőle a vér.
George bólintott, szó nélkül felkapta Emmy-t, majd óvatosan fejét a vállára ejtette. Felvettem Lenát. Az ingcsík teljes vérben forgott.
- George.. - néztem rá aggodalmaskodva.
Megfogta a karom, és hoppanáltunk..
Az Odúba.
Ekkora már Draco se érdekelt. Csak ők éljék túl.

...

A kertünkben landoltunk. Óvatosan cipeltük be a lányokat a ház nappalijába.
- Anya! - kiáltottam el magam.
Semmi válasz.
- Fred. - fogta meg a vállam George - Visszamegyek Ginnyért és Ronért, rendben?
Bólintottam. - Vigyázzatok magatokra!
- Ezt nekem kellene mondanom!
Emmy teste fölé hajol és ajkaira halvány csókot nyom.
Felemelkedett és abban a pillanatban el is tűnt.

- Anya! - kiáltottam újból.
Hamarosan leszaladt az emeletről, arca tele volt kérdésekkel. Aggodalmasan nézett le rám a lépcsőről.
- Fiam.. - suttogta - Mi a ba.. - nem tudta befejezni, mert meglátta Lenát az asztalon feküdni, véres fejjel, mellette Emmy feküdt.
- Segíts, kérlek. - könnycseppek hullottak a szememből. - Nem tudom, mi van vele..
- Fred drágám, semmi baj nincs. Hozz törülközőt, langyos vizet, és a húgodtól két ruhát, pólót és nadrágot.

Lena

- Örökkre? - kisujjamat feltartom, Alamore ugyanazt teszi.
- Az örökkre után is.. - kuncog.
Mosolyom sok mindent elárul; a boldogságot, a jókedvet, és a bánatot. Bánatos vagyok, mert tudom, az az örökké egyszer véget ér.. talán ma, talán holnap, talán egy év múlva.
- Min' töprengsz annyit? - fordul a hátára. Az eget kémleli.
- Hm, magam sem tudom. - válaszolok.
- Mi van Freddel? - kérdezi.
- Vagyunk.. megvagyunk.
- Ez az 1 év sok dolgot változtat meg.. hidd el. Mind a te életedben, mind az ő életében.
- Mire célzol? - kérdezem meg tőle.
- Ha eljön az ideje, magad tudod meg. - azzal újra az eget kémleli.
- Furcsa egy szerzet vagy, Alamora.
- Te mondtad, nem én!
Nevetek.