The medium /BEFEJEZETT/

Paul

A tegnapi napom megerőltető volt. De semmire nem mentem az égető izomlázzal. Egy igazán makacs szellemnek próbálok segíteni. Paul. 29 évesen lőtték le. Bűntudat gyötörte a húgát és saját magát. Addig nem tud átlépni míg az édesanyja és a húga magukat okolják. Rá kell őket ébresztenem arra, hogy ez nem az ö hibájuk.

-Na, tudsz már valami újat?-jelent meg a konyhában.

Igazából már meg sem ijedek az ilyenektől, megszoktam már.

-Nem, még mindig nem tudok semmit. Arra gondoltam, hogy ma meglátogatom a családodat.-néztem rá.

-Én is veled megyek.-jelentette ki.

-Tök mindegy, hogy jössz-e vagy sem, mert úgyse lát senki.-nevettem fel.

Szemet forgatott, majd el is tűnt. Egyfolytában ezt csinálja. Megjelenik, majd eltűnik. Egy idő után már idegesít. Miután végeztem a reggelivel, már mentem is Paul házához, persze ő is velem jött. Egy nagyon kedves nő nyitott ajtót, akiről már sokat mesélt Paul, ő volt az édesanyja. Beengedett, majd helyet foglaltunk az ebédlőben. Kihívta Emilyt, Paul húgát. Ő is nagyon kedves volt. Beszélgetni kezdtünk, nem akartam rögtön rá térni a témára, ezért tereltem egy kicsit, általában mindig ezt szoktam csinálni.

-Szerintem most már beszélhetünk arról, amiért idejöttem, Paulról.-kezdtem el.

Lehetett érezni a feszültséget a levegőben. Drágalátos szellem barátom mögöttem állt, és mondogatta, hogy mit is csináljak, mondjuk arra nem gondolt, hogy nem fogom figyelembe venni. Tudom mit kell csinálnom, nem egy szellem fog nekem ebben segíteni.

-Szóval, Pault 2 hete gyilkolták meg, igaz?-kérdeztem. Emily csak bólintott.

-Mesélnétek erről egy kicsit? Mit tudtok az üggyel kapcsolatban, vagy ilyesmikre gondoltam.

-Az egész úgy kezdődött, hogy április 17.-e volt, aznap lett volna az egyik barátnőm szülinapi bulija, ahova Paul vitt volna el. Reggel még beszéltem is vele.-teltek meg könnyekkel a szemei, és szipogni kezdett.

-A ház előtt történt az egész.-fejezte be az anyja helyette.- Lelőtték. De fogalmunk sincs,  hogy ki lehetett az, vagy, hogy miért pont őt lőtték le. Azonnal kórházba mentünk, de már késő volt.-mondta.

-És a rendőrség?-kérdeztem.

-A rendőrség már rég lezárta ezt az ügyet. Nem találtak semmi bizonyítékot. Valamit magyaráztak nekem a lövedékről, de nem értettem, mert nem nagyon értek a fegyverhez.-törölte meg az anyja is a szemét.

-Nem értem, hogy lehet egy ügyet csak úgy lezárni.-motyogott Emily.

-Mondd meg nekik, hogy ne gondolják ezt, hogy miattuk volt. Nem ők tehetnek erről.-szólt közbe Paul is, aki idő közben ide-oda járkált a szobában.

-Tudom, ez most egy kicsit furán fog hangzani, de én képes vagyok a szellemekkel kommunikálni, és igazából Paul kért meg rá, hogy jöjjek el hozzátok, és tisztázzuk ezt az egészet.-ilyenkor szokott az lenni, hogy vagy nem hisznek nekem, vagy hisznek, de ez ritkán van.

-Micsoda?-suttogta Emily.

-Most is itt van Paul, arra kér titeket, hogy ne okoljátok magatokat, mert ez nem miattatok történt.

-Ez..ez nem lehet igaz.-sírtak fel mind ketten. Hát igen, több könnyet láttam már a munkám során, mint szerintem más 100 év alatt.

-Komolyan itt van?-sokkolódtak le.

-Igen. Ott áll.-mutattam a konyha szekrényre.

-Emlékszem, hogy mindig ott állt amikor beszélgettünk.-mosolyodott el.

-De, ha ne magunkat okoljuk, akkor kit?-kérdezte Emily.

-Mondd, hogy David Morris volt, egy évfolyamtársam édesapja.-kezdett el ismét járkálni Paul.

-Azt üzeni, hogy David Morris, az egyik évfolyam társának az apja tette ezt. Ne okoljátok magatokat, mert erről nem ti tehettek.-ismételtem meg.

-De, ha egy kicsivel előbb érek haza, akkor nem lőtték volna le. Az egész az én hibám.-temette a fejét a kezeibe Emily.

-Nem! Erről szó sincs. Ha előbb ért volna haza, akkor ki tudja kit talált volna el a golyó. Örülök, hogy nem ért haza előbb.-magyarázkodott Paul.

-Azt mondja, hogy jobb így, hogy később értél haza, mert ki tudja, hogy kit lőttek volna le, ha időben itt vagy.

Emily és Darcy, így hívták az édesanyját, szorosan átölelték egymást. Ilyenkor mindig meg enyhül a szívem, és kevés kell ahhoz, hogy nehogy elbőgjem magam.

-Szeretünk Paul, remélem jobb neked ott, ahol most vagy. De tudd, hogy örökké a szívünkben leszel.-mondta Darcy.

-Én is szeretem őket. Mondd meg nekik.-lépett oda Paul.

-Ő is szeret titeket.

-Azt hiszem, most már át tudok menni Harry. Köszönöm, hogy segítettél átkelni.-mosolygott, majd el is tűnt.

-Átment. Most, hogy nem magatokat hibáztatjátok, át tudott kelni.-álltam fel.

-Köszönjük Harry. Ez..ez nagyon sokat jelentett nekünk.-öleltek meg engem is.

-Ez a munkám.-mosolyogtam rájuk.

Sziasztok. Ez lenne az első rész. Bocsánat, hogy ennyit kellett várni rá, de nem nagyon volt időm, és csak ma tudtam megírni az új részt. Annyit szeretnék még, hogy minden részben, egy-egy szellem története fog szerepelni. Persze majd azért lassacskán beindulnak az események is. 😉