Míg véget nem ért... /Befejezett/

1.fejezet

*Egy héttel ezelőtt*

-Miiiiiiiiiiiiiiiii?!

-Vanessa Valentina Monoya! Ne visíts! Nem vagy még nagykorú, úgyhogy én döntök! A szüleid meghaltak és én vagyok a legközelebbi rokonod, hozzám költözöl!

-De év közben? Legalább hadd járjam ki a másodikat!

-Édesem, nem hagyhatom ott a házam! Hisz a macskák és a mostoha fiam!

-Akkor maradok egyedül! Elég idős vagyok!

-Vanessa...felhatalmazás döntötte el, hogy nem maradhatsz a házban ahol sok emlék nyomasztana.

-Vagyis ha kell, akkor a gyámhatóság jön értem és visz hozzád?

-Igen. De pakolj össze! A bútoraidat is vihetjük. Tudod hogy van két szabad szobánk. A nagyobbat megkapod. A fölösleges holmikat pedig kidobjuk! -mosolygott biztatóan Claudia néni. Mit tehetnék? Dühösen felviharoztam a szobámba és elővettem a bőröndjeimet.

A legkisebbe pakoltam a képeket, díszeket, ékszereket és a kisebb holmikat. A nagyobba tettem a ruhákat, a középsőbe pedig a cipőket. Mikor leértem a bejárati ajtóhoz Claudia néni ott állt.

-Tudtam hogy beleegyezel! Várj egy picit, most jönnek a bútoraidért. -és mint valami végszóra, beözönlött tizenegy férfi és egyenest a szobámba mentek.

Kb. háromnegyed óra múlva kipakolták a szobámat és már csak a lila falak és a parketta nézett vissza rám. Itt kell hagynom az egész életemet.

Emlékszem amikor még rózsaszín virágmintás volt a fal és minden polcomon Barbi baba üldögélt. Hogy aztán a Barbikat felváltották a plüssök, majd a lovak, végül a könyvek. És a fal is lilába burkolódzott.

Ebben a szobában sírtam este egy rémálom után. Itt játszottam Marinával, a barátnőmmel. Itt álmodtam unikornisokról, űrutazásról, dinoszauruszokról... Ezen a helyen ábrándoztam a fiúkról. Ebben a helységben hangzott el ezernyi pletyka. Itt történt meg a sok kínos anya-lánya beszélgetés és kioktatás. És ezt a helyet kell itt hagynom.

∆ ∆ ∆

Három órányi kocsikázás után érkeztünk meg a nagynéném párizsi lakásához. Tökéletes otthon. Közel a boltok, az intézmények és a strand. A ház is két szintes. A bútorok modernek, a falak nemrég festve, az udvar is rendezett. Miért parázok? Csak új életet kezdek tizedik év közepén... Már biztos összeszokott közösség, én pedig megzavarom... Naná hogy necces!

Claudia néni délután elintézte a beiratkozást, beszerezte a tanszereket és pár új ruhát, majd hamar elküldött aludni. Amit persze nem használtam ki, mert Marinával videochatelem. Együtt sírtuk ki magunkat, hogy mikor látjuk egymást újra, és letorkollt amiért nem búcsúztam el tőle. Nagy valószínűséggel leláncolt volna a pincéjükbe, csakhogy ott tartson... De hát 13 éves barátságot nem rúghatunk fel... Ráadásul lemarad a tizenhatodik szülinapomról.
Mi lesz így velem nélküle?