★Már én sem vagyok olyan, mint ti...★ [SZÜNETEL]

2.Fejezet

"- Oké... - suttogta. Mi a franc? Ezt én csináltam? - Ennyire erős vagy mérgedben... - fogta a pontot, ahol megütöttem. - Nade, a nevem Austin. Vezetéknevem nincs, mivel mindig változik..."

- És hány éves vagy, Austin?

- Nem harminc és nem is a körüli...

- Már megint? - sóhajtok.

- Már megint! - és eltűnik a szemem elől. Most nem vagyok ideges, mint az előbb. Sőt! Nyugodt vagyok, de így nem biztos, hogy sikerülni fog elsőre. Megfordulok, s körbe nézek. Velem szemben áll, a szoba másik felében és az ágy köztünk van. - Menni fog, csak higyj benne! - mosolyog biztatóan. - És gondolj az életkoromra! - neveti el magát. Én csak megrázom fejem, majd mosolyogva indulok el, mint az előbb. Kikerülöm az ágyat, s tovább száguldok. Az utolsó pár méterre rányomok, és már tartom fel kezem, hogy a következő ütést sikeresen véghez vigyem, de Krumpli feltartja a kezét... És azt nevetem, hogy így is a falba döngölöm, csak most az egyik kezét. - Nem rossz, kislány! - rázza meg végtagját, hogy fájdalma enyhüljön. - Kétszáznyolcvanhat. - mondja ki a bűvös számot.

- Ó, ezen túl csókolomot köszönök majd, és nem tegezlek le! - mosolygok rá.

- Kezdheted is! - erre csak felnevetünk, majd nyílik az ajtó és belép rajta ellenségem. Kezeim automatikusan ökölbe szorulnak. Austin elém lép, háttal neki. - Ne csinálj semmi hülyeséget, amit később megbánsz! Okosan játssz a lapjaiddal! - aprót bólintok, majd annak a libának szentelem figyelmem.

- Az épületet ne verjétek szét, ha lehet! - kezd el lépkedni felénk. Egyre nyugtalanabb vagyok. - Mi a baj Kat? - áll meg az ágy mellett.

- Én is ezt kérdezem magamtól, Jul. Hogy lehet az, hogy Austint megtűröm, de téged nem? Hm? - kezdek el közeledni felé, de ennek ellenére Krumpli hátrál velem.

- Talán kezdesz rájönni, hogy nem Andy az igazi számodra, ahogy nekem se. - közelít ő is. - Ő otthagyott, téged, csak úgy, egyedül! Ilyet egy férfi nem tesz! Ártatlanul, megsebezve, kihasznált téged és te ezt egy szó nélkül tűrted!

- Nem csinált semmi ilyet! - sziszegtem a fogaim közt épphogy kipréselve. Megálltam.

- Ó, tényleg? Mert nem engem hagyott el. Biztos jobbat talált! Velem is ezt tette! És nézd: kő kemény vámpír lettem. - erre csak szemforgatva felnevettem. Persze! Ez, kő kemény? Hozzá érek és széttör. - Most meglehet, hogy magadba jót nevetsz ezen, de ha kívülről nem is, de belülről az vagyok! Bármit mondasz, ami a lelkemig hatol vagy nem, akkor sem török meg! De te... Neked már a határon van az idegrendszered! De csakhogy tudd! Andy nem fog megmenteni! Túllépett rajtad! Ennyi voltál! Lejárt lemez vagy, ahogy én!

- Most, hogy ily sok közös dolgot felfedeztünk egymásban, TALÁN EL IS ENGEDHETSZ! - ordibáltam a mondat utolsó felét.

- Először is! Ne kiabálj velem, mert megjárod! Másodszor! Van egy alkum! - erre felfigyeltem, majd kíváncsian vártam. - Ha segítesz nekem a bandát legyőzni, köztük Andy-t is, szabadon engedlek! Pluszba még ingyen kiképzést is kapsz, Austintól! Na mit szólsz? - nézett szemembe. Most nem törhetek meg.

- Kérek pár napot, hogy átgondoljam!

- Magadnak nehezíted meg csak, de legyen! Van egy heted, hogy eldöntsd! De ha netalántán előbb döntésre jutsz, kérlek szólj! - indult az ajtó felé.

- Mindenképpen! - szóltam utána, majd el is hagyta a helységet. Austin épp szólásra nyitotta a száját, mikor én: - Hagyj most magamra!

- Ha megengeded, lenne egy tanácsom.

- Mondjad! - ültem le az ágyra.

- Mivel kértél egy hét gondolkozási időt, Juliet nem fog kímélni. Vagyis, neked fog esni, mikor bejelented, akár mellé állsz, akár nem. Ő csak arra fogja majd, hogy bemelegítésnek nem rossz. De ez közel sem a bemelegítésről fog szólni. Egy hét múlva már az öt fiúval akar szemezni, miközben ráuszít téged...

- Állj! - vágtam közbe. - Miért csak engem? Ő? És te?

- Ő nem akar harcolni, mivel már öregebb és gyengébb is, mint az öt srác. Sőt! Külön egyiknek sem üti az erejét. Én ott leszek, de csak akkor szálok be, ha megsérülsz, aminek igen kicsi az esélye, mivel te vagy a legerősebb most!- fejezte be monológját.

- Remek. - motyogtam az orrom alatt. - Ezek szerint én vagyok Juliet "titkos fegyvere"?

- Igen...

- Ch.

- Van ennek jó oldala is. - szólalt meg kis idő múlva.

- Tényleg? Mert én nem látom! - néztem rá, majd sóhajtottam egy jó nagyot. - Sőt! Ennek biztos nincs jó oldala! Ami számomra kedvezne, nincs. És ne is próbáld beadni nekem, kérlek!

- Rendben. - sóhajtott ő is, majd leült mellém. - Nade! Holnap nehéz napod lesz! Aludj addig!

- De hisz vámpír vagyok...

- De nem teljes mértékben...

- De akkor is...

- De akkor sem fogunk ezen vitatkozni! - zárta le a témát. - Egy hétig nincs kaja! Csak szendvics!

- Az is kaja. - kötekedtem.

- De a vérről beszélek te agyalágyúlt! Nah mindegy! Beszélhetek neked! Ígyse meg úgyse érted meg! Na, jóéjt Katy! - állt fel, majd az ajtó mellett teremt. - Takarót meg valami puha ágyat megpróbálok intézni, de szerintem örülj, hogy ilyened van. Végülis számodra csak egy börtön! - intézte mondanivalóját, majd elment. Az ajtó nagy csapódással jelezte, hogy végleg kiment a helységből...

KoliPeti💀