★Már én sem vagyok olyan, mint ti...★ [SZÜNETEL]

7.Fejezet

"- Azt hiszem, itt akinek oka van dühösnek lenni, az vagy Katy, vagy én! - rám tekintett, mire szorosan lehunytam pilláim. Nem törhetek meg! Még nem..."

- Andy, itt én is lehetek dühös, úgy mint Kat vagy te! - jelentette ki Boby, majd rám pillantott, amolyan „ezt még folytatjuk" nézéssel, s elviharzott.

- Te miért lehetnél dühös? - néztem hitetlenkedve Andyre, aki csak megrázta a fejét és nevetve válaszolt.

- Szerinted? - tárta szét karjait. - Ott hagytál a srácokkal a semmi közepén, miután kitörted a nyakam! - gördült le egy könnycsepp arcán.

- Andy...

- Shh! - lépett elém, s mutatóujját szám elé helyezte. - Most én leszek az, aki nem enged szóhoz jutni! Csak más eszközzel fogom csinálni... - vette el ujját, majd két keze közé zárta arcom, és közelített.

Nem tudtam ellenkezni, de őszintén... Nem is akartam. Csak álltam előtte, lehunytam pilláim, és vártam, hogy megcsókoljon. Amit a következő pillanatban meg is tett. Ajkait enyéimre tapasztotta, s én abban a másodpercben újjá éledtem. Karjait derekamra vezette, én pedig nyaka köré. Szorosan ölelt magához, miközben éreztem, hogy a kicsi Andy alul alig fér meg a nadrágban. Belenevettem csókunkba, majd vigyorogva elváltunk egymástól.

- Mondd ki! - suttogta fülembe. - Kérlek, Kat...

- Már egyszer kimondtam... - utaltam arra a tettemre, mikor eltörtem nyakát.

- De akkor nem hallottam! - nézett szemembe. - Hallani akarom azt a mély, szexi hangod... - tűrt a fülem mögé egy rakoncátlan tincset, ami elszabadult copfomból.

- Andy - simítottam végig arcélén. - Tudom, hogy mit érzel...

- Nem, Kat! - húzódott el tőlem. - Baromira nem tudod, még sejtésed sincs, mi zajlott le bennem akkor, mikor otthagytál kitört nyakkal, vagy, hogy épp most mi zajlik le bennem! - egy újabb csepp szántotta fel arcbőrét, majd azt az egyet követte több is. Megszakadt a szívem.

- Sajnálom! Tényleg, Andy! De kell egy kis idő nekem! Most támadtam le a bandát, Juliet megölte Austint, én meg végeztem vele! Boby visszajött a halálból és szinte semmit se tudtam meg vele kapcsolatban! Itt van a vámpír és a luxen bigyusz, amit magamnak kellett kisajátítanom egy olyan személy mellett, aki idegen volt számomra! Pedig - léptem közelebb hozzá, s egy sós csepp legördült arcomon. - Szívesebben lettem volna veled akkor! - nyeltem le többi könnyem, majd vártam, hogy mit reagál. De nem szólt semmit. - Szeretlek! - mondtam, s egy gyors csókot nyomtam ajkaira. - Mindennél jobban...

- Akkor maradj velem, kérlek! Ne menj el! Ne hagyj itt! - fogta meg jobb csuklóm. - Csináljuk végig együtt, had segítsek! Kérlek, csak ne kelljen megint nélküled lennem!

- Egyedül kezdtem, egyedül is fejezem be...

Ez volt utolsó mondatom hozzá, majd elfutottam a sűrű rengetegbe, azonban még hallottam, ahogy Boby segít "menekülnöm", ugyanis a következő pillanatban roppant Szerelmem nyaka, s újabb álomba merült. Lehet más utat is választhattam volna. De inkább menekülök a gondjaim elől, minthogy szembe nézzek velük. És ebben az a röhejes, hogy a legfőbb bajom a banda. Valamint Andy...

*****

Megint ott tartok, mint pár órával ezelőtt. A semmiben bolyongok és várom, hogy megoldódjanak a dolgok körülöttem. Olyan vagyok, mint egy gyerek, akinek a kezét kell fogni állandóan, mert magától nem tudja mi a jó és mi a rossz. És a legszörnyűbb ebben az, hogy így is érzem. Nem tudom, hogy most mi lenne a legjobb számomra, vagy épp az ellenkezője. Még a szobám se segít (, ahova idő közben betévedtem).