★Már én sem vagyok olyan, mint ti...★ [SZÜNETEL]

9.Fejezet

"Bár, már csak az a kérdés, hogy el tudom-e fojtani magamban a vágyódást, hogy láthassam? Minden esetben a saját érdekemben meg kell tennem, valamint Harryében is..."

★†★†★

A délután nagy része azzal telt, hogy próbáltam nem Andyre gondolni, ami persze nem ment. Ezért többször is kimentem a házból és újabb fákat döntöttem ki. Harry csak szomorúan követte minden lépésem, s valami pajzs szerűvel borított be, hogy minél távolabb legyek Andytől. De egyszer így is kapcsolatba sikerült lépnie velem, igaz pár pillanatra, ám ez mélyebb nyomott hagyott bennem bármelyik más beszélgetésünknél. Ugyanis megérintett. Nem tudom, hogy hogyan ment neki, de a frászt hozta rám. Harry meg csak annyit mondott, hogy ezzel most messzire ment, és akár ránk is találhatnak. A cseppnyi nyugalmam elszállt...

Most pedig fáradtan dőlök be az ágyamba, ami menekülésképp szolgál. Azóta Andy nem akart "látni", így védelmezőm nyugodt szívvel ment el lepihenni.

Pár percig csak mozdulatlanul fekszek hasamon, majd szép lassan elnyom az álom...

★†★†★

Egy kihalt helyen találom magam, majd csak mikor szétnézek, akkor fogom fel, hogy egy erdőben vagyok. Pontosan ugyan abba, ahol Andy-vel utoljára csókoltuk meg egymást hosszú időre. Elöntenek az emlékek, s lehunyt pillákkal képzelem magam elé őt.

Próbálok visszaemlékezni minden egyes porcikájára, de sajnos nem sikerül. Csalódottan kifújom a levegőt, és kinyitom szemeim, de abban a pillanatban megfagyok.

Itt áll elöttem.

Megrázom fejem, hátha eltűnik, ám ő továbbra is csak egy helyben áll.

Ez hogy lehetséges?

- Szia! - mondja mély, érces hangján, ami még mindig a szívemig hatol. Fáradt mosolyra húzza ajkait. Nem birok visszaköszönni, hiába nyitom ki a szám, hang nem jön ki rajta. Közelebb lép hozzám, de nem reagálok, mert a közelében akarok lenni, így én is lépek egyet felé. A szivem irányít és nem az agyam, ami baj. Nem törhetek meg elötte. - Katy... - suttogja nevem, s fülem mögé tűr egy rakonátlan tincset. Érzem, ahogy hozzám ér, ami baromság, mert ez nem a valóság.

- Andy, én... - meg akarom érinteni, de kezem beleolvad testébe. Miért nem tudom megfogni? Hiszˋ ő meg tud!

- Shh! - fogja kezei közé arcom. Hideg a bőre. - Nem kell semmit se mondanod! - ajkaimon érzem lehelletét. Megőrjít! Meg akarom csókolni! - Ügye tudod, hogy nem haragszom rád?! - bólintok. - És, hogy bármi miatt is mentél el, nem érdekel?! - megint bólintok. - Remélem ez fordítva is így van! - édes félmosolyra húzza ajkait, amitől én is késztetést érzek, hogy ugyan ezt tegyem. Még közelebb hajol, szánk már csak pár miliméterre van egymástól. - Köszönöm, hogy elvezettél magadhoz! - abban a pillanatban eltűnik előlem, ahogy szavait kimondta, én meg csak akkor észlelek rá, hogy ez nem csak egy álom volt. Ez valóság volt, ez maga a színtiszta valóság volt.

Szemeimet kinyitottam, majd villámsebességgel a férfi mellett teremtem, aki a kanapén ült. Csak bámult maga elé, nem nézett rám.

- Nagy baj...

- Tudom - szakított félbe. - Tudom! - dörzsölte meg halántékát.

- Mi? - néztem értetlenül rá.

- Katy, láttam mindent...

- Akkor miért nem állítottad le? - kérdeztem a kelleténél is hangosabban. Éreztem, hogy a sírásom épp készül előtörni. - Vagy miért nem szóltál nekem? - túrtam idegesen hajamba. Ha Andy betoppan azon az ajtón, nem tudom mit csinálok!

- Próbáltam, hidd el! De erősebb volt, sokkal! Valaki van a közelünkben, akitől az energiát kapta, így sokkal élethűbben jelent meg az elmédben! - a következő pillanatban már egy konyhakés után kutattam, amit egyből meg is találtam az egyik fiókban. Jobb kezemmel megfogtam, majd alkaromhoz emeltem. Erősen Andyre gondoltam, s pár percen belül megint egymással szemben álltunk. Ha ő így játszik, én se leszek más! Szép lassan hozzányomtam bőrömhöz az éles tárgyat, és mélyen felszántottam karom. Andy hatalmas ordításban tört ki, de a következő pillanatban már csak Bobyt láttam magam elött.

Azonnal odarohantam testvéremhez, aki könnyes szemekkel állt az ajtóban.

- Boby... Én, sajnálom! - néztem kezemre, mire szorosan magához ölelt. - Csak... Csak rosszul esett, hogy hazudott, és... - itt nem bírtam tovább. Keserves sírásban törtem ki testvérem vállán, aki felvett karjaiba és kivitt a kanapéra. Ott leült velem az ölében, s sírtunk. Ez a pár perc, az elmúlt éveket jelentette, amit tévhitben éltünk le. Legalábbis én. Az, hogy Bob meghalt, kikészített. Nem akartam elhinni. És most itt van, itt ül, itt sír.

Mikor elfogytak könnyeink, nyugodtabb szívvel ültünk egymás mellett, és csak hallgattunk. De ez a pár perc tényleg többet ért minden szónál vagy cselekedetnél.

Hirtelen egy ismerős hang ütötte meg fülem, mire kihagyott a szívem egy ütemet. Egyből kimentem a házból, és megkönnyebbülten borultam Kellin nyakába, aki egy párszor megforgatott a levegőben.

- Jézusom, mennyire hiányoztál! - motyogta nyakamba.

- Te is nekem! - suttogtam. Meglepődve húzódott el tőlem, s halvány mosolya eltűnt arcáról.

- Akkor miért menekültél el? - kérdezte, miközben tesóm is megjelent mellettünk. - Mindenkinek óriási fájdalmat okoztál azzal, hogy egy szó nélkül leléptél! - a földet pásztáztam, nem mertem szemébe nézni.

- Ez enyhe túlzás! - jelentette ki Boby, majd felém intézte szavait. - Igen, tényleg fájt mindenkinek, hogy otthagytál mindent, de megértem. Én megértem! Nehéz beilleszkedni, amikor óriási változáson megy keresztül az ember, vagyis luxen és vámpír! - mosolyodott el tesóm.

- Te már csak tudod! - forgatta szemeit Kell, amitől Bob agya szinte elborult.

- Ember, nem te vagy Andy legjobb haverja, az isten szerelmére is? Vagy akkor pont becsuktad a szemed? - barátunk nemet intett a fejével. - Na, akkor pontosan jól tudod, hogy Katyben mi játszódott le!

- Igen, de Andy pár nap után hazatolta a seggét! - emelte meg hangját, mire én egyre értetlenebbül néztem.

- Mi van? - tökéletesen egyszerre megrázták a fejüket. -  Jó, nem érdekel! Kellin, fejezd be! Az ő volt, én már más tészta vagyok!

- Nem fejezem be, amíg haza nem jössz, Kat!

- Ó, szóval erre megy ki a játék? Csak ezért zaklatott Andy éjjel-nappal? - felment bennem a pumpa, forrongtam a dühtől.

- Nem! - vágta rá Boby. - Ha ő akarja, hogy ennyire visszamenj, nem gondolod, hogy ő állna itt helyettünk? Az ő fejében meg sem fordult, hogy kapcsolatba lépjen veled, miattunk csinálta - csalódottság futott át rajtam. - Bocs, rosszul mondtam! Ő elfogadta, hogy nyugalomra vágysz, csak én nem. Hiába tűnt akkor annak, hogy részemről rendben van, hogy lelépsz! De akkor is a testvérem maradsz!

Woala!😁
Szerintem picit lapos lett, de azért remélem nektek tetszik!😊 A következő részt hamarosan hozom! Addig is legyetek rosszak!😈💝

KoliPeti💀