★Már én sem vagyok olyan, mint ti...★ [SZÜNETEL]

5.Fejezet

★Sziasztok!💝 Íme egy újabb rész így estére... Ha tetszett kérlek hagyj nyomot magad után, előre is köszönöm! Valamint bocsánat az állandó késésekért! Tudom, ez nem álapot, sajnálom, de sok zavar van most az életemben, amiből hiányzik az élet... Marha nagy poén, ja, nem... Mégegyszer bocsánat, remélem megértitek! Üdvözöl titeket, e szép estén:

KoliPeti💀

"Életem szerelmével kell harcolnunk. Lehet megsérül valaki. Lehet összetörik valaki lelkileg. Lehet meghal valaki..."

*Katy szemszöge*

Ez még csak az ötödik nap, bőven gyakorolhattam volna két napot tovább. De inkább túlleszek rajta most. És amúgy sincs más lehetőségünk. Tudják mire készültünk és ha tovább várunk, ők is felkészülnek, amit nem engedhettünk meg magunknak. Főleg én. Egyedül fogok harcolni hat ember ellen, vagy lehet több is. És ezek előtt még Juliet is le fog húzni. Ki akarja próbálni mennyit tudok. Az éjjel nem aludtam csak egy-két órát, azt is a sarokba ülve, vagdosva magam egy pengével, amit Austin adott. Andy-vel beszéltem, ha mondhatom ezt, közben. Ejtettem egy vágást, ami az én kezemről egyből eltűnt, fájdalom nélkül, de az övén ezer százalék megmarad egy darabig. Majd ő is megvágta magát, vagyis épphogy a csuklójához érintette. Majdnem simogatás volt...

- Nyugi kislány! - lépett be az ajtón Juliet. - Nem fogok harcolni veled külön! Eléglesz neked a hét srác!

- Mi? Hét? Nem csak hat? - álltam fel.

- Ki tudja kiket szerveznek maguk mellé, hogy megállítsanak minket! De ez mindegyis! Indulunk, kapd össze magad! - azzal kiviharzott a szobából, majd Austin jött be rajta.

- Gyere! Adok normális ruhát, amiben könnyebb mozogni - ejtett egy biztató mosolyt felém, s maga után invitált, én meg csendben követtem...