A Hullócsillag kívánsága [BEFEJEZVE]

Szentjánosbogarak között

A történelem óra hátralévő, egészen pontosan tizenegy perce igen feszült hanulatban telt, s erősen gyanítottam, nem csak a mi termünkben található ugyanez a felállás. Erről pedig leginkább az épületben uralkodó síri csönd árulkodott. Na már most, azt a mi iskolánkról tudni kell, hogy az ajtók abszolút nem hangszigeteltek, s egy osztályban se szokott teljes némaság uralkodni. Még dolgozatok közben is van olyan, aki tologatja a székét, vagy idegesen dobol a lábával. Most viszont csak a tollak sercegése hallatszott, még a tanárunk se beszélt, csak írta a táblára a jegyzeteit. Sejtettem, hogy a szünet nem sok jóval kecsegtet, legalábbis a számomra biztosan nem, így történt meg, hog életemben először nem vártam egy óra végén, hogy megszólaljon a csengő. De persze kívánságom, miszerint leáll az idő, egészen addig, míg mindenki el nem felejti az incidenst, nem talált meghallgatásra. Az órának vége lett, s szinte még el se halt a csengőszó, diákok tömege állt be körém. Igen, tömege, ugyanis ha jól saccoltam a mai tanítási napra bejött valamennyi tanuló belódult az ajtón, bővítve az engem körülvevő emberek színes táborát. Hirtelen elfogott a rosszullét. Nem vagyok klausztrofóbiás, viszont amennyire jól tűröm a bezártságot, annyira rühellem a nagy tömeget. Többek között ezért sem vagyok a plázák, koncertek, fesztiválok, és egyéb más jellegű, rengeteg humán lénnyel járó rendezvények gyakori látogatója. Kérdések ezrei záporoztak hozzám, melyeknek nagy részét nem is értettem, mintha nem is ugyanazt a nyelvet beszélnénk. Alig kaptam levegőt, szabályosan fuldokoltam, izzadt, forró, mindenek felett pedig idegen testek nyomódtak a sajátomhoz, a nyakam és az arcom minden szabad négyzetcentiméterén éreztem valakinek a leheletét, zúgott a fejem, elfogott a szédülés, látásom elhomályosult. Azt is alig éreztem, hogy valaki kézenfog, s félájult állapotban kirángat a kamaszok alkotta Bábeli zűrzavarból. Nem igazán fogtam fel a környezet változást, csupán annyit éreztem, hogy hátam valamilyen hideg anyagnak, feltehetően csempének dől, s lábaim ezen a ponton már fel is adták a szolgálatot. Remegve roskadtam le a fal tövébe, szememet szorosan lehunytam, míg élveztem azt a hideg vizes borogatást, amit valaki a homlokomra tett. Mikor úgy éreztem, ismét élek, résnyire nyitott szemmel, szempilláim alól kukucskáltam fel megmentőmre, aki nem más volt mint Embry. Mikor meglátta, hogy kezdtek magamhoz térni, megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, s lehuppant mellém.

- Nem bírod a tumultust mi? - mosolygott rám, de hangjában sehol sem volt gúny. Sokkal inkább aggódás és együttérzés. Bólintottam. - Ezt e...elhoztam neked... - nyújtotta felém halvány piros arccal a füzetemet és az egyik tollamat, én pedig kis habozás után, csodálkozva nyúltam érte, s vettem el. Igazándiból csak azt nem értettem, hogy miért van zavarban. Hisz semmi oka rá...vagy mégis? Erre a gondolatra az én fejem is elkezdett mást színt ölteni.

- Köszönöm. - írtam bizonytalanul, de mosolyogva. - Egyébként hol vagyunk? - tereltem másfelé feltételezett gondolatait, hátha kicsit megnyugszik. Működött, két percig.

- A fiú WC-ben. - ezt úgy mondta, mintha teljesen normális lenne, hogy én, egy lány, épp a fiú mosdó padlóján üldögélek, miközben értetlen fejet vágok. Mikor végre teljesen eljutott a tudatomig eme, barátom szerint már-már lényegtelen információ, egyszerűen megfordultam ültömben, s elkezdtem a fejemet verni a falba. - Na. Azért ennyire nem rossz a helyzet. És ne feledd. Kimentettelek. Az adósom vagy. - na erre a kijelentésre, megállt a fejem, félúton a kiindulási pontja, és a csempe között, illetve bennem az ütő is. Egy pillanatra igazán felhúztam magam, és már épp készültem, hogy lecsapjam a fiút a szemtelen megjegyzésért, de viszonylag hamar beláttam, tulajdonképpen, ha úgy vesszük igaza van. Végül is. Magamtól nem valószínű, hogy még ebben az életben kijutottam volna onnan, és ő segített benne, ráadásul úgy, hogy nem is kértem meg rá. Megadóan sóhajtottam fel.

- Jó. Igaz. Mit szeretnél? - tettem fel neki a kérdést, de nem arra a reakcióra számítottam, amit kaptam. Az arca újfent paprika piros lett, lesütötte a szemét, motyogott valamit az orra alatt, majd nagyot nyelt. Vártam, úgy nagyjából öt percig. Aztán végre megszólalt.