A Hullócsillag kívánsága [BEFEJEZVE]

Halványulj el!

Mi. A. FASZ?! Ez a három rövid szócska dübörgött keresztül az agyamon, és kábé egy tank erejével pusztított el, és döntött romba minden egyes gondolatot a fejemben. Az a mérhetetlen felháborodás, ami szerelmem kijelentésének nyomán keletkezett, pillanatok alatt hatalmasodott el rajtam, és már azelőtt felemésztett, hogy egyáltalán eszembe juthatott volna, csak megkísérelni kordában tartani. Így viszont, maradék higgadtságom elvesztésének következményeképp, igen sürgető kényszert éreztem indulataim okozóját megosztani az engem körülvevőkkel, persze némileg finomított formában.

- MI VAN?! - üvöltöttem artikulátlanul, de elég hangosan ahhoz, hogy még más kontinenseken is meghallhassák. Legalább adtam valami jó kis gondolkodni valót az eszkimóknak.

- Luna kérlek nyugodj meg! - olyan lassan és vontatottan fordultam Jared felé, mint egy második világháborús robot, ami már évtizedek óta nem látott olajat. Mozdulataimnál, már talán csak beszédem volt szakadozottabb.

- Én kurva nyugodt vagyok Cameron! - mosolyogtam rá mézesmázosan, mire összerezzent. - Csupán nem ártana ha valaki felvilágosítana, hogy mi a francért nem akarjátok, hogy részt vegyek abban a csatában, amire olyan sokat készültem, és aminek tulajdonképpen én vagyok a középpontjában?! - hangomból sütött a színtiszta düh, nem is próbáltam leplezni. Most nem ismertem se embert, se istent. Most nem számított, hogy szeretem e őket vagy sem. Egy olyan dologtól akartak megfosztani, ráadásul jogtalanul, ami nekem jelentette a legtöbbet. Villámló tekintetemet, egyedül Jane-nek volt mersze viszonozni, igaz nem nagy kedvvel tette.

- Pontosan ez a lényeg! Hogy TE vagy a középpontban. - gyanakodva húztam össze a szemöldökömet. Mire akar kilyukadni? - TÉGED akarnak megölni! Nekünk pedig az a kötelességünk, hogy megvédjünk. És ez akkor fog a legkönnyebben menni, ha te nem veszel részt a küzdelemben. - hirtelen hallgatott el. Én lehajtottam a fejemet. Pár tincsem előre csúszott a mozdulattól, így eltakarták a többiek elől elsötétedő arcomat. Hirtelen nem éreztem mást, csak végtelen ürességet. Egész testemben remegni kezdtem. 

- Azt várjátok el tőlem, hogy miközben a családom, a szerelmem és a legjobb barátaim között  élet-halál harc folyik, én gyáván elbújva kuporogjak egy biztonságos helyen, csak mert a csata közben akár meg is halhatok?! - kiabáltam teli tüdőből, immár felnézve. A harag és a tehetlenség könnyei megállíthatatlanul ömlöttek végig az arcomon, lángoló nyomot hagyva maguk után. Ösztönösen kezdtem hátrálni az ajtó felé. - Nem. NEM. - hirtelen hátam egy puha, meleg testnek ütközött. Megtorpantam. Már épp felnéztem volna, hogy ki állja utamat, amikor tompa, de erős ütést éreztem a tarkómon, a világ pedig a már általam olyan jól ismert, fekete köntösbe öltözött. Mielőtt teljesen elvesztettem volna az eszméletemet, még meghallottam, egy gyengéd, mégis végtelenül szomorú hangot.

- Ne haragudj Luna! 

                                                                                            ***

A szokásosnál is lassabban tértem magamhoz. A fejem zúgott, a fülem csengett, szemem előtt fekete pontok táncoltak. Kellett egy jó tíz perc, mire minden kitisztult körülöttem. Ezt követően az első ami feltűnt, hogy hihetetlen erővel süvít a szél, rohadt hideg van, olyan mínusz hat fok körüli és, hogy az a fagyos, vizes valami a fenekem alatt, hó. Ezekből a tényekből arra következtettem, hogy hegyen lehetek. Ez még nem is lett volna baj, kiskoromban mi ilyen időjárásban egyszál bugyiban rohangáltunk az udvaron Anne-nel. A gond sokkal inkább az volt, hogy gúzsba voltam kötve, mint egy sonka a piacon. Mozdulni se bírtam. Azért persze megkíséreltem. Ennek a cselekedetnek azonban az lett a következménye, hogy az eddig jéghideg vas lánc, ami körbefutott a testemen, elviselhetetlenné forrósodott, tüzes vörösen felizzott, szikrák pattantak ki belőle, hogy aztán a hóba esve váljanak füstté, és enyésszenek el a levegőben, majd még szorosabbá vált, ezáltal a perzselő fém mélyen belevájt a húsomba. Fájdalmasan kiáltottam fel, de amint mozdulatlanná dermedtem a kínzás abba maradt. Fogvatartó szerszámom ismét hidegen és az előbbihez képest lazábban tartott szorításában. Megkönnyebbülten lélegeztem fel, miközben magamban napirendre helyeztem Anne kinyírását. Ez is az ő fenomenális trükkjeinek egyike. A lánc amit megbűvöl az áldozat vergődését ilyen, és ehhez hasonló reakciókkal jutalmazza, továbbá amíg a fogságában van, az illető nem tud mágiát használni. Praktikus de hogy volt képe bevetni ellenem, ráadásul addig, amíg még ki voltam dőlve!?