A Hullócsillag kívánsága [BEFEJEZVE]

Egy néma szív sikolya

Másnap reggel igen különös érzés fogott el, ami a jelen helyzetben talán helytálló is lehetett volna, hiszen nem a telefonom, már jól megszokott dallamos, de egyben szörnyen irritáló hangjára keltem, hanem arra, hogy valami, vagy valaki nyalogatja az arcomat. Szememet résnyire nyitva realizáltam is, hogy a kis komisz keltegetőm, nem más, mint Sora, aki úgy tűnik önállósította magát, nyilván éhségéből fakadóan. Legalábbis korgó pocija erről árulkodott. De nem. Ez az érzés sokkal inkább volt ijesztő, mint kellemetlen. Aki nem élt még át ilyesmit, annak talán nehéz elképzelnie miről is beszélek, de ezt teljességgel megértem. Véleményem szerint rendszerint, leginkább nők tapasztalják meg ezt a zsigerből jövő, csontig hatoló, félelemhez hasonlító hullámot, ami végigfut idegeiken, ereikben, egész testükön, míg el nem jut az agyukig. Az azonban nem tud mit kezdeni a figyelmeztetéssel, annak megfejtése túl bonyolult a számára, így csupán annyit tehet, hogy elraktározza az intelmet, s egyúttal továbbküldi minden lehetséges szervükbe, ezáltal gyomorgörcsöt, fej és izomfájdalmakat, illetve egyéb problémákat okozva. A gerincünkön végigfut a hideg, és egész nap nem hagy nyugodni az, ami az egész folyamatból eljutott a tudatunkig: hogy valami nagyon rossz dolog fog történni. Mégpedig ma. Tökéletes kifejezést találtunk rá az évek során. Úgy hívják: rossz előérzet. És sajnálatos módon, a mai gyönörű felhős reggelen, ez fogott el engem is. Nem mondhatnám, hogy jókedvem lett tőle, de pár mély lélegzetvétel után, sikerült lenyugtatnom magamat és agyam egy hátsó zugába söpörni a nem épp kellemes élményt. Szememet dörzsölve ültem fel, s néztem körül a szobámban. Tekintetem végigfutott minden egyes tárgyon, míg végül meg nem akadt az éjjeli szekrényemre helyezett levélen. Nagyot ásítva vettem kezembe a papírt, majd olvasni kezdtem a dőlt betűs írást. Drága Lulu! Ne ijedj meg, én kapcsoltam ki az ébresztődet, mielőtt munkába mentem volna. Az osztályfőnökötök küldött minden szülőnek e-mailt, hogy ma senkinek sem kell iskolába mennie. Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs miért, de ha ez megnyugtat, szerintem senki se tudja. Ebédet már nem volt időm készíteni, de hagytam itt neked pénzt, ha gondolod rendelhetsz magadnak pizzát. Vagy ha szeretnél csinálhatsz is valamit magadnak, csak arra kérnélek, ha lehet ne gyújtsd fel a konyhát! Estefelé jövök! Puszil: keresztanyu! A konyhára tett megjegyzése mosolyra késztetett. Nyilvánvalóan nem tudta, hogy miután anyu elment, én lettem az aki főz a családra. Persze voltak akik besegítettek, de a végén igen nagy gyakorlatra tettem szert. Az itteni gáztűzhelyet legalábbis, nem hiszem, hogy probléma lenne kezelni. Valahogy kitornáztam magamat az ágyból, s miután vetettem egy pillantást a telefonomra, ezzel konstatálva, hogy családtagjaim a mai napon se kerestek, illetve 9:20 van, bementem a fürdőbe, ahol hideg vizet locsoltam az arcomra, ezzel véglegesen kirántva magamat a reggeli kómából, és mivel egy nem épp nyugis álomnak köszönhetően (félig a Cullen család tagjaiból álló kentaurok tucatjaival kellett vérremenő baseball meccsett játszanom) alaposan leizzadtam, úgy döntöttem le is zuhanyzok. Megnyitottam a csapot, majd miután vagy tíz percig folyattam magamra, a kellemesen langyos vizet, a kedvenc epres tusfürdőmmel megmosakodtam, azután ismételten leöblítettem magam. Be kell, hogy valljam, mostanában nem igazán érzem jól magamat. Már több hete el kellett volna mennem az etetőmhöz, ennek észszerű elmulasztása azonban igen súlyos következményeket vont maga után. Gyakran fájt a fejem és nem egyszer csak úgy hirtelen megszédültem, és egyre nehezebb volt emberek közelében lennem, mikor úgy vágyakoztam az evésre. Embry mellett megmaradni, pedig egyenesen kínzó volt számomra. Mindennél jobban szomjaztam a vérére. És az éhség, vagy inkább szomjúság egyre mardosóbbá vált.Törülközés után csak felkötöttem a hajamat, s meg kell hagyni, az öltözködésre se pazaroltam sok időt. Egy farmer rövid nadrágot (itthon van fűtés) és a Paultól kapott, érdekes feliratú pólót vettem magamra. Elindulva az ajtómhoz, cicám leugrott az ágyról, és autómatikusan követni kezdett. Hangtalanul nevettem el magam, mert lába folyton szétcsúszott a padló azon részén ahol nem volt szőnyeg, csak parketta. Óvatosan felvettem, s ölben kezdtem el levinni a konyhába. A lépcső közepén azonban szoborrá merevedtem, ami nem is csoda, hiszen éktelen csörömpölés, majd halk szitokszó, végül pedig folytott suttogás ütötte meg a fülemet, pontosan az étkező felől. Pár fokkal lejjebb mentem, bár nem értem miért, hiszen így is tökéletesen hallottam, minden szót.