HOMELESS

4. Rész

"- Értem. Nos, a diagnózis azt hiszem készen van. - a szívem majd kiugrott a helyéről. Feszülten vártam, hogy folytassa, de ő még pár másodpercig csendben bámulta a papírjait. - A helyzeted nem könnyű, de nem is reménytelen. Elég súlyos depresszióban szenvedsz. "

- Tessék? - döbbentem le hirtelen. Aztán minden kis jelentéktelen dolog most teljes jelentéssel bírt. Egy pillanat alatt megértettem mindent.

- Semmi gond, emberek tucatjai küzdenek a depresszió különböző fajtáival. A menstruációd ezért maradt el, és a tömeged is ezért növekedett. Mindenkire máshogyan hat a depresszió, nálad már testi tünetei is jelentkeztek. De nyugalom, ez egy teljes mértékben gyógyítható betegség, csak az kell, hogy te is akard. - kedvesen magyarázott, de én alig tudtam figyelni rá, mert teljes sokkba kerültem. Nem, ez nem lehet. Most már tényleg mindenkit el kell üldöznöm magam mellől. - Donna. Hagyd, hogy segítsünk rajtad. Most biztos arra gondolsz, hogy ezt nem tudhatja meg senki, és jobb, ha inkább magadra hagynak. De nem, neked szeretetre van szükséged. - mosolygott rám kedvesen, mire kicsit enyhébben néztem rá.

- És... Nekem mit kell tennem? - kérdeztem bizonytalanul. Még mindig alig tértem magamhoz.

- Mindössze annyit, hogy hagyd, hogy segítsünk neked, és fogadd el az összes szeretetet, amit kapsz. Beszélj az érzéseidről, a félelmeidről, vagy csak bármiről, ami éppen bánt vagy rosszul esik. Valamint meg kell tanulnod szeretni magad. Látom, hogy elég bizonytalan vagy a dolgokkal kapcsolatban, de ne félj. Azért vagyok, hogy segítsek. - magyarázta, mire esetlenül bólintottam. Egy kis reménysugár villant fel az elmémben.

- És... Mennyi idő, míg normális leszek? - kérdeztem.

- Ez tőled függ, hogy mennyire működsz velem együtt. De ígérem, egy éven belül már teljesen egészséges leszel, ha mindent betartasz. És ehhez nekem is segítségre lesz szükségem. Azt mondtad, hogy Harryvel laksz. Szeretnék majd beszélni vele. - tájékoztatott, mire bólintottam. - A mi dolgunk pedig az lesz, hogy heti kétszer benézel hozzám, vagy én megyek el hozzád látogatóba. - folytatta, én pedig monotonon bólogattam. Kicsit úgy éreztem magam ettől a látogatósditól, mint egy rab. - Beleegyezel a kezelésbe? - kérdezte, kirántva a gondolataim közül, mire habozva az ajkamat rágtam. Megéri értem a fáradtság más emberek számára? - A kezelés államilag támogatott, tehát semmi költség nem lesz. Sőt, minden módon támogatunk és segítünk, szóval nem vagy magadra hagyva. Ígérem, egy sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb Donna leszel a végére. - barátságosan rám kacsintott, és ez volt az, amivel meggyőzött. Csak arra vágytam, hogy boldog legyek már végre, és ha ehhez ez a kezelés kell, hát legyen.

- Rendben. Beleegyezek. - bólintottam egy halvány mosoly kíséretében. Ezután elém tolt pár papírt, amiket alá kellett írnom, majd egy kis füzetecskét adott nekem, és megkért, hogy ebbe írjak le mindent, ami velem történik, teljesen őszintén. Ezt a füzetet nem szabad megmutatnom senkinek, csak neki, mikor jövök a kezelésekre. Egy halom információval látott el, és kedvesen bíztatott, hogy idővel minden rendben lesz.

- Nos, azt még el kell mondanom, hogy tart a titoktartási szerződés, így az adataidat és a problémáimat nem fogom kiadni senkinek, míg te erre engedélyt nem adsz. Szóval, nem bánod, ha beszélek a te Harryddel? - kérdezte, mire megráztam a fejem. Akartam, hogy beszéljen vele, mert én nem tudtam volna elmondani neki semmit. Tehát, ezután Liam még elmondta, hogy pénteken kell visszamennem, addig még kiértékeli az eredményimet, és személyre szabja a kezeléseim menetét. Hatalmas hálával tartoztam már neki most, mert a kis beszélgetés után már sokkal jobban éreztem magam, mint előtte. Halvány mosollyal az arcomon léptem ki a rendelőből, nyomomban Liammel. Meglepetten néztem, hogy Harry mellett Louis ült, aki kíváncsian méregetett minket. Harold azonnal felpattant, és udvariasan kezet rázott Liammel.