HOMELESS

3. Rész

"- Hölgyem... Azt hiszem, rossz hírekkel tudok csak szolgálni - köszörülte meg a torkát pár másodperc csend után, mikor is éppen ultrahangos vizsgálatot végzett. A szívem felgyorsult, és ösztönösen a legrosszabbra kezdtem gondolni. - Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy maga nem terhes. "

- De hát... Minden jel erre utalt. A rosszullétek, a menstruáció kimaradása, hízás... - kétségbeesetten kapaszkodtam a nem létező gyerekemhez, de közben azt sem tudtam hogy örüljek-e a hírnek vagy inkább ne.

- Valami más áll a tünetek hátterében. Azt ajánlom, végezzünk el egy teljes körű vizsgálatot. Ez hosszú ideig fog tartani, és biztonsági okokból a párja nem maradhat bent. - az első gondolatom az volt, hogy Harry nem a párom, de egyre inkább aggódni kezdtem. Mi lesz, ha valami szörnyűséget találnak bennem? A göndör bíztatóan rám nézett, majd végigsimított a vállamon.

- Hozok kaját, és az ajtó előtt foglak várni - mosolygott rám kedvesen és már az ajtó túloldalán is volt.

- Nem a párom. Sőt, alig ismerem - mondtam az orvosnak, aki egészen eddig csendben figyelte a jelenetünket.

- Óh. Bocsánat, azt hittem. - nem kérdezett többet, hanem inkább előkészített a vizsgálatokra. Mindenféle röntgenen és vérvételen mentem keresztül, közben egyszer sem szólaltam meg, csak hallgattam az orvos utasításait. A sötét gondolataim újból a fejembe költöztek, és már a legrosszabb forgatókönyvet is lejátszotta az agyam. A legrosszabb nem is a halál lenne, inkább a szenvedés, de ha szenvednem kellene, biztosan önként választanám inkább a halált. Elég szar az életem még így is, nem kell hozzá testi szenvedés is. A vizsgálatok eléggé lefárasztottak, így mire végeztünk, egy teljes roncsnak éreztem magam.

- Keddre meg is lesznek az eredmények, szóval akár már aznap bejöhet és megnézheti - az orvos szavaival kirántott a gondolataim közül, és valamiért legszívesebben sírni lett volna kedvem a kedd gondolatára.

- Rendben. Nagyon szépen köszönöm - erőltetett mosollyal búcsúztam el tőle, majd meggyötörten léptem ki a rendelő ajtaján, ahol rögtön megpillantottam Harryt. Látva szomorú arcomat, megpróbált megölelni, de én úgy tettem, mintha észre sem vettem volna, egyszerűen elmentem mellette.

- Kedden vissza kell jönnünk az eredményekért - mondtam neki, miközben igyekeztem nem kiborulni a szeme láttára. Csak arra tudtam gondolni, milyen jó lesz kisírni magam a fürdőszobában.

- Donna - a kezem után kapott, és szorosan fogta csuklómat, hogy ne tudjak elmenekülni előle. Könnyes szemekkel néztem fel rá, és teljes erőmön azon voltam, hogy ne törjek meg előtte. - Minden rendben? - kérdezte halkan, közelebb lépve hozzám. Ekkor végem volt, egy könnycsepp gurult végig az arcomon, aztán megállíthatatlanul követte őt a többi. Zokogni kezdtem. Persze, hogy nincsen minden rendben. Szorosan magához húzott, és nem érdekelte őt hogy eláztatom a pólóját könnyeimmel. Remegtem, és úgy éreztem, mintha egy hatalmas tömeg ülne a szívemen és folyamatosan húzná lefelé, a pokol irányába. Csak zokogtam. Teljes erőmmel azon voltam, hogy abbahagyjam, de még Harry ölelésében sem sikerült megnyugodnom. Teljesen megsemmisültem, azt kívántam, bárcsak ne jelent volna meg Harry az aluljáróban, és akkor már egyáltalán nem kellene aggódnom semmi miatt.

- Gyere, menjünk haza - szólalt meg hirtelen, körülbelül tíz perc után. Nem akartam visszamenni, jobban vágytam egy kellemes zuhanásra a mélybe, vagy egy lövésre a fejembe.

- Vigyél vissza az aluljáróba - motyogtam sírástól elhalkuló hangon, mire értetlenül nézett rám. Persze, hogy nem értette, engem senki nem ért meg.