HOMELESS

11. Rész

Donna szemszöge

Harry nélkül az életem eléggé üressé vált. Rádöbbentem, hogy ha ő nem lenne az életem része, tulajdonképpen egyet jelentene azzal, hogy nincsen semmim a barátaimon és a munkámon kívül. Már nem is emlékeztem, hogy milyen volt előtte az élet. Mit csináltam mikor volt pár szabad percem? Hogyan tudtam elaludni? Kivel bújtam össze? Furcsa volt visszatérni az egyedül töltött éjszakákhoz. Talán az első éjszaka volt a legrosszabb, mikor tudtam, hogy Harry még valahol az Atlanti-óceán felett repült. Nehezen tudtam elaludni, hiányoltam azt, hogy hozzábújhassak, de Harry pólójának illata, valamint a tudat, hogy reggel már beszélhetek vele telefonon, segített egy picit. Egész éjjel álom és ébrenlét között voltam, és végtelen hosszúnak éreztem az éjszakát, így mikor a fejem mellett fekvő telefonomból szólni kezdett a csengőhangom, megkönnyebbülten nyitottam ki a szemeimet. A képernyőn Harry neve villogott, háttérben azzal a képpel, amin édesen mosolygott miközben egy puszit nyomtam az arcára. Belőlem alig látszott valami a hajamon kívül, így nagyon szerettem azt a képet. A lehető leggyorsabban vettem a kezembe a készüléket és kissé izgulva, de a fülemhez emeltem.

- Buenos días, Gyönyörűm! - Harry hangja vidámnak és távolinak tűnt, de még így is teljes boldogsággal töltött el a hangja. Akkor döbbentem rá, hogy még nem is hallottam őt telefonon keresztül.

- Hola! - köszöntem vissza mosolyogva. Tudtam, hogy nem láthatja hogy mosolygok, de nem tudtam nem vigyorogni. - Cómo estás? - kérdeztem tőle.

- He? Te tudsz spanyolul? És én erről miért nem tudok? - akadt ki hirtelen, mire halkan felnevettem.

- Nem kérdezted. És amúgy se tudok túl sokat. Suliban tanultam három évig - Harry meglepetten hüledezett a vonal túlsó végén, amitől csak vigyorogni tudtam.

- És mit kérdeztél? Fél órája vagyok itt és már tudok köszönni, de ez minden. - kuncogott.

- Azt, hogy hogy vagy. Milyen volt a repülés? - bevallom, eléggé izgatott voltam még helyette is.

- Imádtam. A táj gyönyörű volt, és állandóan arra gondoltam, hogy ezt látnod kell. Majd küldök képeket, összebarátkoztam egy fotós gyerekkel és eszméletlenül ügyes! - mesélte, én pedig teljesen megnyugodtam szavai hallatára. Fél órája sem érkezett még meg, de már szerzett egy barátot. Ilyen az én Harrym.

- Usted es maravilloso /csodálatos vagy/ - mosolyogtam boldogan, örültem hogy máris megtalálta a helyét.

- Nem tudom ez mit jelent, de nagyon szexi volt. Uhh, mondd mégegyszer! - kérlelt aranyos hangon, mire felnevettem.

- Őrült vagy, Harry. - kuncogtam, és elképzeltem magamban a reakcióját, amint játékosan kinyújtja a nyelvét.

- Hé, nem is! A repülőút után csoda hogy egyáltalán még nem aludtam be. Hallod, teljesen felpörgettél. Mintha kialudtam volna magam.

- Mennyi ott az idő? - kérdeztem tőle kuncogva, kissé elpirulva a bókjától.

- Uhm... Hajnali három körül vagyunk, azt hiszem.

- Azt hiszem, rád férne egy kis alvás. - nem akartam, hogy aludni menjen, de közben mégsem tarthattam fent egész reggelig.

- Máris lerázol? Pedig meg akartam neked mutatni a kilátást. Még sötét van, és nagyon gyönyörű a város. - felelte izgatottan, mire összeraktam a dolgokat a fejemben.

- Ha azt mered mondani, hogy a szállodai szobádból látni az egész várost, én lehidalok... - döbbentem le leesett állal, mire ő egy halk nevetést hallatott.