6. Rész

761 24 0
                                    

Hihetetlen, de két hónap telt el azóta a bizonyos átalakulós nap óta. Ez idő alatt nem történt semmi különös, de mégis annyi minden apróságon mentem keresztül. Megerősödtem, ezt határozottan kijelenthetem. Nem csak lelkileg, testileg is erősebb lettem, ugyanis Lou tartotta magát az ígéreteihez, és elvitt edzeni a közeli konditerembe. Eleinte kívülállónak éreztem magam, mintha nem tartoznék oda. Az öltözőben csak irigykedve néztem a többi lányt, akiknek tökéletes alakjuk volt, és tökéletesen kiegyensúlyozottnak tűntek. Én is ilyen akartam lenni, így hát nem adtam fel a sportot. Vettem egy havi bérletet a saját pénzemen, és heti háromszor edzettem. Louis nem tudott minden alkalommal velem jönni a munkája miatt, de elég sokszor tartott velem, amiért szörnyen hálás voltam, hiszen vele sokkal viccesebb volt edzeni. Aztán, körülbelül egy hét után, éppen egyedül futottam a futópadon, és éppen készültem kiköpni a tüdőmet, mikor felfigyeltem arra, hogy egy körülbelül 28 éves nőszemély engem néz. Nem értettem az indokot, így ösztönösen elkezdtem magamon keresni valami furcsaságot, ami miatt bámulhatna, de nem találtam semmit, így inkább csak megálltam a futásban, hogy vegyek pár nagy levegőt. Meglepetésemre pár másodperc múlva mellettem termett.

- Szia, Diana vagyok. - nyújtotta felém a kezét mosolyogva, mire lihegve megráztam azt.

- Donna. - alig jutottam levegőhöz, és teljesen levert a víz. Velem ellentétben Diana teljesen jó állapotban volt, normálisan vette a levegőt, csak egy kis pirosság jelezte az arcán, hogy ő bizony sportolt.

- Látom új vagy itt. - jegyezte meg, mire bólintottam. - Bevallom, nem szoktam idegenekhez odamenni, beszélgetést kezdeményezni meg főleg nem, de szimpatikus vagy, szóval kivételt teszek veled. - mondta, mire halkan felnevettem.

- Hát, ha így, leizzadva, kifulladva szimpatikusnak találsz, feltételezem, hogy nem vagy normális. De én sem vagyok az, szóval semmi probléma. - válaszomon hangosan felnevetett, majd karomnál fogva lehúzott egy kis padra maga mellé, beszélgetés céljából.

- Futás közben figyelj a légzésre. Tudom, eleinte nagyon nehéz egyszerre rengeteg mindenre figyelni, de pár hét után úgy belejössz, hogy már nem is fogsz kifogyni a levegőből - tanácsolta, amit igyekeztem jó mélyre elraktározni az agyamban.

- Hát, most még eléggé fárasztó. Ezelőtt nem sportoltam túl sokat. - mondtam, miután ittam pár kortyot a kulacsomból. A friss víz olyan volt, mintha megtöltöttem volna magam benzinnel. Felfrissültem, és újult energiát kaptam.

- Mi vezetett rá arra, hogy ide gyere? Mindenki valami vagy valaki miatt kezdi el - mosolygott rám kedvesen, mire én megvontam a vállam, és a lábam kezdtem tanulmányozni.

- Életmódváltás, azt hiszem. - válaszoltam egyszerűen.

- Na jó, őszintén. Hogy hívják? - kérdezte izgatottan, mire értetlenül néztem rá.

- Kit? - kérdeztem.

- A pasit, aki miatt edzeni kezdtél! Biztos vagyok benne, hogy egy pasi áll mögötte. - vonogatta a szemöldökét, mire felnevettem. Azt hiszem igaza volt.

- Na jó, van egy srác... De hamarosan összeházasodik egy lánnyal. Aki mily' meglepő, nem én vagyok. - mondtam neki, lehajtva a fejem. A kis tervünk Louval eddig még semmi eredményt nem hozott, Vanessa egész ügyesen taktikázik, amit nem gondoltunk volna.

- Az a másik lány egy ribanc. - jelentette ki, mire meglepődve néztem rá. Honnan tudja? - Ügyvéd vagyok, és hallom a hangodból, hogy nem kedveled, és szerinted nem is illenek össze. Bizonyára a srácnak is te tetszel, csak már nem meri megváltoztatni a döntését, mert közeleg az esküvő. - magyarázta, amitől nekem leesett az állam. Lehetetlenség, hogy valaki ezt így ki tudja találni?

HOMELESSWhere stories live. Discover now