HOMELESS

13. Rész | I.

"- A kérdésem az lenne, hogy hogy a picsába mertél hozzányúlni a barátnőmhöz? - kérdeztem eleinte barátságosan, de a mondatom végre bizony felülkerekedtek rajtam az indulatok. A szöszi ijedten emelte fel a fejét és amint rájött, hogy ki is vagyok, lesápadva hátrálni kezdett. Milyen jól tette."

- Hé, nyugodj le... - lépett hátrébb pár lépést, ahogyan tekintete az öklöm és a szemem között cikázott.

- Én nyugodt vagyok. - tártam szét a karomat halvány mosollyal az arcomon. A srác tekintete a bicepszemre siklott, mintha csak feltérképezné, mennyi esélye van. Egyértelmű volt, hogy semennyi. - Szóval? Eléggé elintézett a haverom, vagy szeretnél még többet is? - kérdeztem tőle kedvesen, mire a szöszi egy hatalmasat nyelt. Úgy remegett, mint egy nyárfalevél, majdnem meg is sajnáltam.

- Nem akarok több balhét, tesó, leszálltam a csajról... - tette fel a kezét védekezően, mire helyeslően bólintottam egyet. Abban a pillanatban eldöntöttem hogy tényleg nem kell több balhé és már így is tele van sötét foltokkal, így hát zsebre tettem a kezem.

- Helyes. - óvatosan Donnára pillantottam, aki éppen feszülten nézett rám. A főnöke helyeselve beszélt hozzá, viszont látszott rajta, hogy attól tart, hogy balhét rendezek. Bizalmas pillantással bólintottam egyet felé, jelezve, hogy vettem az adást, és egy lépést hátráltam, hogy megnyugodjon. Ezután mosolyogva visszafordult a főnökéhez.

- Idefigyelj, öcskös... - támaszkodtam újból a pultra, és közelebb invitáltam magamhoz a szöszit, aki remegve ugyan, de egy lépést tett felém. - Ha még egyszer rajtafelejted a tekinteted, rosszabb esetben hozzáérsz, netalán hozzászólsz... Biztosítalak róla hogy egy ép csontod nem marad. Megértetted? - kérdeztem fenyegetően, igyekezve a legkeményebb pillantásomat mutatni felé ami a visszajelzések szerint be is jött, mert erősen verejtékezni kezdett a szöszi.

- Igen... - motyogta a szemét lesütve, mire elégedetten felegyenesedtem. Nem bíztam meg Alanben, de mivel nem akartam csalódást okozni Donnának azzal, hogy leütöm, muszáj volt tartóztatnom magam. Egyszerűen ha arra gondoltam, hogy hozzá ér Donnához, elfogott a düh és automatikusan összeszorultak az izmaim.

Mikor hátrafordultam, egyenesen Donnába akadtam, aki bizonytalan arckifejezéssel állt előttem.

- Felmondtam - jelentette ki visszafojtott mosollyal, mire szélesen elmosolyodtam. Szinte láttam rajta a megkönnyebbülést és volt egy olyan érzésem, hogy legbelül ő sem bánta hogy itt kell hagynia ezt a munkát akármennyire is összebarátkozott az itt dolgozókkal. Halk nevetés hallottam meg mögülünk, egyenesen Alan felől. Felvont szemöldökkel fordultam felé, mire hangosabban kezdett nevetni.

- Mit röhögsz, nyomorék? - kérdeztem tőle lekezelően, miközben egy lépést tettem visszafelé a pulthoz. Donna megszorította a kezemet, jelezve hogy nyugodjak le.

- Te komolyan elhiszed ezt? Nem hittem volna hogy tényleg ennyire hülye vagy. Felmondott hogy ne találkozzon velem többet de ha tudnád miket tett amíg nem voltál itt, leesne az állad. Az a sok pasi, akiket idehozott aztán keményen megdugták a kamrában... - röhögött őrült tekintettel, de én természetesen nem hittem neki. Pontosan tudtam, hogy csak azért mondja ezeket, mert újabb balhét akar - ez a gyerek tényleg egy őrült. Donna kikerekedett szemekkel nézett rám, ebből tudtam, hogy még őt is meglepte, amit Alan mondott.

- Tudod, Alan. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy egy őrült vagy és hallucinálsz. Nézesd meg magad. - próbáltam lezárni a beszélgetést, de ő újból felnevetett. Hihetetlen, hogy az előbb még félt tőlem, most meg egyenesen az arcomba nevet. Szerintem ki akarja nyíratni magát, és ehhez jó úton is jár.