HOMELESS

5. Rész

"Az életem egy csőd, sőt, jobban belegondolva nincs is életem. Miért élek egyáltalán? Mi a célja a létezésemnek? "

Miután Harry elment leadni a cikkét, egyedül maradtam a házban Vanessával. Féltem, hogy mit fog mondani, esetleg mit fog tenni, de meglepetésemre egészen délig nem is vett tudomást rólam. Aztán, Harry hazaérkezése előtt fél órával, berontott a szobámba.

- Le kell fektetnünk a szabályokat. - kezdte rögtön, köszönés nélkül, mire felültem az ágyon, és hagytam Hunternek hogy újból az ölembe másszon.

- Csak hogy tudd, te itt nem vagy kívánatos személy. Ha Harry kérdez valamit, röviden válaszolsz, de te nem kezdeményezel beszélgetést, sem testi kapcsolatot. Ha ő kezdeményez bármit is, elutasítod. Louval azt csinálsz amit akarsz, felőlem még meg is baszhat, de kurvára nem érdekel. Harryt hagyd békén, csak ennyit kérek. Ja, és szó nélkül benne vagy mindenben, amit mondok. Ha azt mondom, ma csajos nap van, akkor azt mondod, ez így van. Mikor Harry hazajön, azt mondod, nagyon jól szórakoztunk és imádsz engem. Ha csak egyszer... Ismétlem. Ha csak egyszer is megszeged a szabályaimat, semmi jóra ne számíts. Bármit mondok, Harry elhiszi nekem, meg se próbálj ellenszegülni. - magyarázta, én pedig egy mukkot sem szóltam közben. Hisztérikusan sorolta fel a követelményeit, mintha ezek megszegésével halálbüntetés várna rám... Ami ebben a helyzetben nem is lenne túl rossz, sőt.

- És még valami. Öld meg magad. De komolyan, csak nézz magadra. Semmi smink, semmi frizura, és mi ez a zsák rajtad? Úgy nézel ki mint egy csöves. Jaj! Elfelejtettem hogy tényleg az vagy. Nem viccelek, öld meg magad, vesd magad a folyóba, mit érdekel az engem. A lényeg hogy ne lássalak. És most megyek. Ne feledd, Harry úgy tudja, nagyon jól szórakoztunk. Fésülködj meg, és tényleg el is hiszi. - undorodva nézett végig rajtam még egyszer. Elég nehéz volt visszatartanom a könnyeimet, ami pont addig sikerült is, amíg be nem csukta maga után az ajtót. Abban a pillanatban, mintha egy hatalmas vihar támadt volna, záporozni kezdtek könnyeim, és szörnyű zokogásban törtem ki. Ilyen rosszul még soha nem éreztem magam. Tényleg meg akartam halni, Vanessának megint igaza volt. Meg kell ölnöm magam, ez lesz a legjobb mindenkinek. Zokogva bújtam oda Hunterhez, aki mint egy támogató barát, szó szerint lenyaldosta a könnyeimet, és nyüszítve jelezte, hogy velem van.

Pár óráig még csak kellemesen zokogtam, majd azt hiszem egy idő után bealudtam. Arra keltem fel, hogy az ágyam besüpped a lábamnál, és automatikusan a frász jött rám, mert azt hittem, Vanessa tért vissza, de szerencsémre csak Harry volt az, akit éppen nagy ívben el kellett volna kerülnöm. Mivel eléggé látványosan riadtam fel érkezésére, nem tudtam leplezni az alvást, így tettetett álmos pislogással néztem rá.

- Nem akartalak felébreszteni... Csak biztos akartam benne lenni, hogy jól vagy. Reggel is olyan fáradtnak tűntél, és Vanessa azt mondta, egész nap aludtál... - aggodalmaskodott, amitől szívem meglágyult. Egy ilyen jószívű fiú hogy keveredhetett össze ilyen hisztérikus nőszeméllyel?

- Minden rendben... - motyogtam, remélve hogy ezzel megelégszik, de sajnos nem így volt.

- Donna... Látom hogy nincs minden rendben. A szemed olyan piros mintha napok óta folyamatosan sírnál - hát, nem állt messze a valóságtól, mert az utóbbi időben talán több mindent láttam könnyes szemmel mint normálisan.

- Tényleg minden rendben. Csak túl érzékeny vagyok mostanában, ennyi az egész - vontam meg a vállam, miközben igyekeztem nem ránézni. Inkább Huntert figyeltem, aki olyan erőteljesen bújt hozzám, hogy majdnem feldőltem.

- Hunter nagyon megkedvelt téged. Ennek örülök - mosolygott Harry, látva az előző jelenetet, mire halkan felnevettem.

- Én is kedvelem őt. Csak picit hangosan horkol, de nem vészes - kuncogtam, miközben továbbra is a szóban forgó állatra bámultam, aki éppen kidugott nyelvvel terült el az ölemben. Harry nevetve az ágy másik oldalára mászott, így már nem velem szemben, hanem mellettem ült le törökülésben, amiből arra következtettem, hogy hosszú távon szeretne beszélgetni és nem csak azért jött, hogy megkérdezze hogy vagyok.