HOMELESS

Karácsonyi befejezés

- Apaaa! - szipogó hangra ébredtem fel az éjszaka kellős közepén, és mikor kinyitottam a szemeimet, kisfiamat, Wilsont láttam amint szemeit dörzsölgetve bújt mellettem fekvő apjához.

- Mi a baj, Willy? - kérdezte férjem fáradt hangon és felült, hogy ölébe vehesse kisfiunkat.

- Szörnyek vannak az ágyam alatt! - sírta a hároméves fiunk miközben könnyei úgy potyogtak, mint a záporeső.

- Gyere, nézzünk szembe velük - mosolygott rá Harry majd kézenfogva visszavezette őt a szobájába. Az ajtófélfának dőlve figyeltem őket, ugyanis imádtam nézni, ahogyan Willy a hőst látja meg az apjában.

- Látod, fiam, itt nincsenek is... - Harry magyarázva az ágy alá nyúlt, mintha csak keresné őket, majd megállt beszédében és felordított - ÁÁÁ! Ez leharapta a kezem! - Willy ijedten lépett hátra mintha csak menteni akarná az életét. Harry felnevetett, majd gyengéd apai mozdulattal maga felé fordította Willyt és megsimogatta a hátát.

- Csak vicceltem, ne aggódj. Még mindkét kezem ép! - mosolyogva mutatta meg sértetlen kezeit - Még szerencse, hogy a szörnyek csak gyerekeket esznek, különben nagy bajban lennénk - tettetett megkönnyebbüléssel törölte le a homlokát, mire kisfiunk halálfélelemmel a szemében futott oda hozzám menedékért. Nehéz volt nem elnevetnem magam.

- Anyaaaaa - bőgte szegénykém halálra rémülve, mire csúnyán néztem Harryre - aki viszont majd megszakadt a röhögéstől.

- Édesem, apu csak viccel. Szörnyek nem léteznek, és ha léteznének is, apu biztosan megölné mindet, hogy megvédjen. - próbáltam őt megnyugtatni a hátát simogatva, és mikor Harry is befejezte a néma röhögést, mindkettőnket átölelve egy hatalmas puszit nyomott fia fejére.

- Így van. Nem kell félned tőlük, nem bánthatnak. - Harry megborzolta Willy haját, mire ő csillogó szemekkel nézett körbe esetleges szörnyek után kutatva. - Látod, hogy apu milyen magas? A szörnyek félnek a magas emberektől és még csak a közelükbe se mernek menni. - Hazza kihúzta magát, hogy még nagyobbnak látszódjon és Willy szerencsére el is hitte a meséjét és büszkén nézett fel apjára.

- A házba se jönnek be? - kérdezte a kezemet szorongatva.

- Még szép, hogy nem. - Willy erre a válaszra már teljesen megnyugodott, el is felejtette, hogy pár perce még hangosan sírdogált.

- Anyut is megvéded? Nem akarom, hogy bántsák a szörnyek! - ragaszkodóan hozzám bújt miközben álmosan megdörzsölte a szemét.

- Bizony, anyut is megvédem. - nézett rám a göndörke halvány mosollyal az arcán, majd az én arcomra is nyomott egy puszit. - És most nyomás aludni, holnap már jön a Jézuska! - pattant fel Harry megszigorodva, és ugyan abban a pillanatban a szomszédos szobából sírás hangja csendült fel. Sóhajtva elengedtem Willy kezét és egy hatalmas cuppanós puszit nyomva a fejére, ott is hagytam őket, és megnéztem, miért kelt fel a kisebbik gyermekünk is.

- Rosszat álmodtál, Kicsim? - kérdeztem Lindától halkan, miközben kivettem őt a babaágyból és magamhoz öleltem remegő testét. Biztosan rosszat álmodott, vagy éppen kibújni készül a fogacskája. A tíz hónapos kislány csak gügyögve sírdogált karjaimba, és mikor hosszas nyugtatás után sem akart visszafeküdni a babaágyba, úgy döntöttem, magammal viszem és befektetem magunk mellé. Mikor visszaértem a hálószobába, Harry mellett Willyt is felfedeztem, aki az ágy közepén fekve játszott apja ujjaival. Apint megpillantott engem a kistestvérével, szemei felcsillantak és rámosolygott Lindára.

- Linda! - kiáltotta lelkesen és kinyújtotta a kezét húga felé, akit én mellé is fektettem az ágyra. Willy szeretetteljesen simogatta Linda fejecskéjét, aki nevetve nézte bátyját.