Gazdával Az Életem \Befejezett/

1.rész

    Itt ülök a húgaimmal a napköziben. Figyeltem, ahogy játszanak. Ma kicsit korábban jöttem értük. Egyszer csak elkezd lüktetni a kezem. Amikor rá nézek ki voltak dagadva az ereim. Nagyon meglepett. Soha nem volt még ilyen se a kezemen se sehol. Gondolat-menetemből Emma ébresztett fel. Hosszú szőke fürtjei rakoncátlanul lógtak bele a szemébe.
- Mi a baj? - kérdezte.
Hát igen ő az a családban, aki mindig mindent észrevesz. Nem akartam megijeszteni így hazudtam.
- Semmi baj. - Mosolyogtam.- Miért?
- Olyan sápadt vagy. Beteg vagy?
- Ne aggódj, nem vagyok beteg.
Amikor ezt kimondtam hirtelen elkezdett fájni a fejem, de Emma ezt már nem látta, mert Jane elvágta a kezét és oda szaladt hozzá. Mosolyogtam. Örültem, hogy ilyen jól megvannak együtt. Egyre jobban fájt a fejem és egyre jobban lüktetett a kezem. Éreztem, hogy valami nincs rendjén ezért felálltam, hogy kimenjek levegőzni. De ahogy felálltam úgy össze is estem mindenki oda rohant. Én meg elkezdtem rájuk morogni. Megijedtek. Elkezdtem szőrösödni. De ez a szőr inkább fekete volt, mint barna (ilyen színű a hajam). Valami miatt négy lábra álltam és oda sétáltam egy tükörhöz, de nem magamat láttam. Hanem egy hatalmas fekete farkast vörös szemekkel. A húgaim felé fordultam, aki nagyon megijedtek tőlem. Ekkor valaki berúgta az ajtót. (Mert miért is ne?) Egy nálam kicsivel idősebb fiú lépet be rajta fekete ballonkabátban. Oda lépet hozzám és elmosolyodott. Elővett egy nyakörvet és a nyakamba rakta.
- Most már az enyém vagy-mondta az idegen.
Éreztem, hogy lenyugodok. És amikor újra a tükörbe néztem. Hála istennek magamat láttam benne. A fiú elkapta a karom és magához húzott. Intett a húgaimnak, hogy jöjjenek. Mikor kiértünk az ajtón ellöktem magamtól a fiút, aki csak vigyorgott.
- M..mi volt ez?- kérdeztem.
- Te nem is tudtad? Hát akkor majd otthon kénytelen leszek elmondani.
-"Otthon"?
- Ja, igaz is. Mostantól nálad kell majd laknom.
- Hogy mi?
- Így igaz.
- Nem, nem köszönöm. Nem kérek belőled.
Hirtelen elkapta a pulóverem és a hátrafordult a lányokhoz.
- Megtudnátok mutatni, hogy hol laktok? - kérdezte.
A lányok susmogtak valamit, majd rávágták:
- Persze, ha elmondod mi történt nővérünkkel.
- Megegyeztünk. – mondta, majd elindultunk.
- Amúgy mi a neved?- kérdezte Emma.
- Clark Morris. És a tiéd szőkeség?
- Emma Scott. Ő pedig Jane Scott a húgom.
- Örvendek.
Eközben haza értünk. A lányok oda szóltak nekem.
- Anya itthon van.
Mondták majd oda szaladtak a verandán ülő anyukánkhoz.
- Khm.... Letennél?
- Nem
- Miért?
- Mert elég kényelmes így "kutyus". Most pedig megyek, köszönök anyudnak. Mielőtt megszólalhattam volna már ott volt anyánál.
- Jó napot kívánok.
- Szerbusz. Te ki vagy? És mi van a lányommal, hogy cipelned kell?
- Nagyon örvendek, Clark Morris vagyok. A lánya gazdája.
- Nem az nem lehet. Te lennél az a mindig kedves kis fiú?