Stitches - Varratok

Chapter 8

  Reggel a hideggel dacolva lépdeltem felettébb imádott iskolám felé, miközben épp a kiselőadásunk miatt izgultam. Tudtam, hogy rendesen kidolgoztuk, a makett is szuper lett, és még csak nem is kellett sok ember előtt szerepelni, nekem mégis lámpalázam volt. Meg kellett szólalnom mások előtt úgy, hogy ha elrontom, nem csak nekem, de másnak is lehet belőle kára. Addig agyaltam az egészen, míg végül odaértem az épületbe. Arra jutottam, talán megbeszélhetném Lillával, hogy ne kelljen felolvasnom. Olvashatná ő az én részemet is, én meg csak mutogatom a kis kartonintézetünket, ha szükséges. Ezzel kisebb kő zuhant le a vállamról, így tervemmel a zsebemben ültem le a padomhoz.

Áron cucca már ott volt, de a fiú nem volt sehol. Ezen meg sem lepődtem, hisz az elmúlt hetekben annyiszor megtörtént már ez a jelenet, hogy fel sem keltette az érdeklődésem. Több figyelmet nem szenteltem az osztálynak, csak bedugtam a fülesem, elindítottam egy jó kis Arctic Monkeys dalt, és átadtam magam a zenének. Úgy vészeltem át az egész napot, mint mindig. Szünetben zene, órán tanulás. Csakhogy épp tanulás helyett már a délutáni szakkörön pörgött az agyam. Társammal azóta se találkoztunk, és bár nagyjából tudtam, hol a tanterme, nem mertem odamenni. Még is hogy mertem volna? Kilencedikes gólyaként odaállítani egy végzős terembe olyan apró-cseprő problémával, hogy épp beparáztam.

Szóval maradtam a fenekemen, és vártam az utolsó órát jelző csengőt. Túl hamar eljött az idő, mikor a holmimmal együtt át kellett vonulnom a könyvtárba, hogy előadjam a könyvajánlónkat. Még mielőtt az említett helyiségbe érhettem volna, egy szőke hajzuhatag megállított. Hogy én mennyire örültem neki!...

- Még csak most hallottam, milyen baromságra készültök. - mosolygott gúnyosan Emese. Hogy ez is mindig megtalál. 

- És? - követeltem további magyarázatot a feltartásomra. 

- Gondoltam, megnézem a leégésed. Szóval mára beülök erre a stréber dologra. Mi is ez? Valami klub? - gondolkozott a végén, mire csak megforgattam a szemeim, és kikerülve a lányt, tovább indultam. A szavai mégis megrengettek. Jobban féltem miattuk, ezért amint megláttam Lillát, odaszaladtam hozzá. Nem is figyeltem arra, kik vannak vele, csak félbeszakítottam mindent elég illetlenül. 

- Bocs, Lilla, tudnánk beszélni? - néztem rá sürgetően, hiszen perceken belül kezdődött a szakkör. 

- Persze. Valami baj van? - fordult felém érdeklődve. 

- Csak annyi, hogy... izé... - kerestem a megfelelő szavakat idétlenül toporogva, végül úgy döntöttem, kinyögöm. - Lehetne, hogy az én részemet is te olvasod? - hadartam el kérésem kétségbeesetten, mire meglepve nézett rám. 

- De hát akkor te nem is szerepelsz. - vonta össze szemöldökeit értetlenül. 

- Tudom. - bólintottam. - Épp ez a lényeg. 

- Miért? - hallottam meg egy ismerős, mély hangot. Mi van? Ő meg miért van itt? 

- Csak... mert én... - dadogtam olyan magyarázat után kutatva, amit ők is tudhatnak. Semmi esetre sem vallottam volna be magamtól, mennyire beszartam egy osztálytársam szavaitól. 

- Lámpaláz? - mosolyodott el Alex, mire rémülten felé kaptam a fejem. 

- Dehogyis, én csak... - akadtam el megint. Ekkor néztem körbe. Lillának társasága volt, méghozzá több emberből álló. Pár végzős srác, az öccse és még Áron is. Basszus! Én meg komolyan odapofátlankodtam csak így? Hát, ha eddig reménykedtem benne, hogy nem égek le, akkor már fel is adhattam. Rég megtörtént. 

- Nyugi már! Ott leszek, nem lesz semmi baj. - mosolygott rám Lilla kedvesen, de nem tudtam koncentrálni a szavaira. Vörös arccal próbáltam épp a padló alá süllyedni, mivel minden szempár rám meg az ijedt, piros fejemre figyelt.