➹2.12; minden a régi?

546 46 0
                                    

Blair

Dr. Brenner lefékezett előttünk, s gúnyos mosolya nagyon azt tükrözte, hogy innen nincs menekvés. Márpedig volt, mert tőlem balra a vészkijárat ajtaja állt. Alysára néztem, aki az orvosokkal farkasszemezett, így nem vártam, míg valami történik, ész nélkül rohanni kezdtem a kijárat felé. Nem nyílt, azonban a poroltó szorosan mellette volt, s azzal betörtem az üveget, így elértem a kilincset.

Hát ezt nem így képzeltem el.

Amint a házunkhoz értem eszembe se jutott, hogy holnap suliba menjek. Vissza kell jutnom a laboratóriumba.
Odabent anya a tévét bámulta, de érkezésemre felkapta a fejét.

– Hol voltál? Halálra aggódtam magam miattad! – rivallt rám.

– Csak két órát voltam el, és még csak fél tizenegy van – mutattam az órámra.

– Egy tizennégy éves lánynak már kilenckor ágyba kéne lennie! – folytatta anya a vitázást.

– Tizenöt vagyok, és nem mellesleg akkor fekszem le amikor kedvem van hozzá. Jóéjt – toltam el magam a lépcső korlátjától, és felbaktattam a szobámba.

Másnap korán keltem, hogy véletlenül se találkozzak Cameronékkal, de pechemre éppen reggelit csináltak. Ahogy leértem rögtön elkezdtem magyarázni, hogy a rendőrségre kell mennem ami eltart egy darabig, így ne számítsanak rám a suliban. Mondjuk perpillanat azt is bevették volna, ha azt mondom, unikornisokkal találkozom.

Tehát elindultam a laboratóriumba, ami nem volt messze a házunktól. Biciklivel mentem, mert tény, hogy közel van, de nem gyalog. Letettem a járműm a bejárat mellé, amit utána ki is nyitottam. Bent sötét volt, gondolom ide is lusták voltak villanyt szerelni, de szerencsére hoztam zseblámpát. Sóhajtva lépkedtem előre, amikor zajt hallottam mögülem. Előkaptam a pisztolyt, és megfordultam. Alysa.

– Ne bánts! – nézett rám könyörgön.

– Jézus! Mi a fenét csinálsz itt? – kiáltottam.

– Amit te. Mikeot keresem – vont vállat.

– Haha, jó vicc, de most komolyan – ráztam meg a fejem.

– Mondom, Mikeot keresem – ismételte.

– Hogyne – legyintettem, és faképnél hagytam.

Méghogy Mikeot keresi! Ekkora baromságot. Egyébként mit is csinálok én itt? Minden zig-zugot átkutattunk tegnap, és nem volt itt. Nemgondolva a biciklimre, az erdőn keresztül ballagtam haza, amikor hirtelen kiáltást hallottam, ami hasonlított az öcséméhez.

– Mike? – kiáltottam,s körbenéztem. Sehol senki. A kezemben a karkötő, amit ő hagyott el, szorosan fogtam.

Alig telt el néhány perc, egy bicikli gurult le a dombról. Mi ez, Paranormal Activity?
A tenyerembe temettem az arcom.

Biztos megőrültem.

– Blair? – hallottam a kiáltást megint.

– Elég. Elég. Elég – suttogtam, s éreztem, hogy valaki figyel.

Előkaptam a fegyvert, és gyorsan hátrafordultam. Elállt a lélegzetem, elernyedt a karom, amiből kiesett a pisztoly.

– MIKE! – öleltem át sírva az öcsémet. – Jézusom!

Mike szorosan megölelt és megkérdezte, hogy miről maradt le.

– Majd elmesélem. Most hazamegyünk – fogtam meg a kezét, és folytattuk az utunkat.

Útközben Mike mindenről beszélt, hogy milyen rossz volt a laboratóriumba bezárva, megkínozva. Innen elkezdtem én a monológomat. Szinte sose beszéltünk ennyit, mint most.

Az ajtónk mögül hangzavar jött. Kérdőn néztem az öcsémre, aztán eszembe jutott. A buli. Ijj.
Elhúztam a szám, és benyitottam.

Sziasztok! 😍💗
Omg, köszönöm a 8K nézettséget és a 977 csillagozást. 💙😎
Fogalmam sincs, mikor talán ma( 08.24) talán holnap rakom ki ezt a részt. Mostanában nagyon kevesen csillagoznak, régebben több volt, de szerintem azért, mert nagyon "elavult" már ez a blog. Azért szerettem volna változást, és azt, hogy ne Alysáról meg a táborról szóljon minden, hogy legyen valami különleges, de úgy látszik ez nem jött be.

Summer Camp ⇝ MAGCONTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang